magyar

2007 folyamán

A barátság ikon zarándoklata

JPEG - 27.2 ko

December 31-én, Zágrábban, a regionális találkozókon, minden egyes ország megkapta a kopt Krisztus és Menasz apátot ábrázoló hatodik századi Barátság-ikont (az eredeti Párizsban található a Louvre Múzeumban).

2007 folyamán ezek az ikonok segítették a fiatalokat kisebb zarándokútak megtételében, azokon a helyeken, ahol szoktak találkozni, városról-városra, egyházközségből-egyházközségbe, kórházakban, árvaházakban vagy más helyszíneken, ahol jelen van az emberi szenvedés. Ilyen egyszerű eszközökkel próbálták megosztani az Evangélium jó hírét.

A romániai ikont egy ortodox, illetve egy katolikus pap szentelték meg a találkozó ideje alatt. A kraiovai fiatalok vitték el magukkal az ikont, a romániai zarándoklat első állomására. Ezt követően az ikon bejárta az országot, minden hónapban egy másik régióban volt.

Imák a Nagyszebeni Ökumenikus Naggyűlésen

Romániában a Barátság-ikon zarándoklatának annál is inkább van üzenete, mert az ország első európai uniós évében, mindez részét képezte a szeptemberi, Nagyszebenben szervezett III. Európai Ökumenikus Naggyűlés előkészületeinek is, amelyen Alois testvér mellett a Közösség más testvérei is részt vettek.

JPEG - 26.9 ko

A találkozó ideje alatt az evangélikus templomban voltak minden este imaórák taizéi énekekkel. Az imákat taizéi testvérek tartották. Szeptember 5-én, szerdán, imavirrasztást tartottak, melyre az egész országból érkeztek fiatalok, hogy együtt imádkozzanak az Ökumenikus Naggyűlés résztvevőivel. A fiatalok Bukarestből, Nagybányáról, Suceavaról, szinte mindenhonnan jöttek.

Utolsó frissítés: 2007. november 23.