magyar

Taizéről

A “közösség példázata”

A közösség ma mintegy száz testvért számlál, katolikust és különböző protestáns felekezetűt egyaránt, akik kb. 30 különböző országból származnak. A közösség már puszta létezésével is a kiengesztelődés jele a megosztott keresztények és az egymással szembenálló népek között.

A közösség testvérei kizárólag saját munkájukból élnek. Nem fogadnak el adományt. Hasonló módon családi örökséget sem fogadnak el; a közösség azt a legszegényebbeknek adja.

Néhány testvér hátrányos helyzetű országokban él, hogy a szegénységtől vagy a megosztottságtól szenvedők mellett a béke hordozói legyen. Testvérek kis csoportjai Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában a körülöttük élők életkörülményeiben osztoznak, és igyekeznek megjeleníteni a szeretetet a legszegényebbek, az utcagyerekek, a fogságban lévők, a haldoklók és azok között, akiket magukra hagytak vagy megsebzettek az emberi kapcsolatok.

Az évek során egyre több fiatal érkezett Taizébe. A világ minden részéről jönnek, hogy részt vegyenek az egyhetes találkozókon. Szent-András nővérek, egy 700 éves nemzetközi katolikus női közösség tagjai, lengyel orsolyita nővérek valamint Páli szent Vince nővérek is jelen vannak, és a fiatalok fogadásának egy részét ők vállalják.

Egyházi vezetők is ellátogatnak Taizébe. A közösség vendége volt már II. János Pál pápa, négy Canterbury érsek, több ortodox metropolita, Svédország tizennégy evangélikus püspöke és számtalan lelkész a világ minden tájáról.

1962-től kezdve testvérek és Taizéből küldött fiatalok nagy körültekintéssel folyamatosan járták a Kelet- és Közép-európai országokat, hogy közel legyenek azokhoz, akik országaik határai közé szorultak.

JPEG - 15.6 ko

Roger testvért 2005. augusztus 16-án, kilencven éves korában az esti ima alatt meggyilkolták. Azóta a közösség priorja Alois testvér, akit Roger testvér sok évvel korábban utódjául választott.

Utolsó frissítés: 2010. május 18.