A közös imák alkalmával kb. háromezer résztvevő töltötte meg a Városi Sportcsarnokot, vasárnap délután a székesegyházat árasztotta el a sok fiatal. A közös imák során Alois testvér, a Taizéi Közösség vezetője tartott elmélkedéseket, amelynek során fölhívta a figyelmet, hogy az első tanítványokhoz hasonlóan a jelenlévők is azt a feladatot kapják, hogy térjenek haza oda, ahol a feltámadt Krisztus már várja őket.
Mayer Mihály pécsi megyéspüspök is bátorította a fiatalokat és hangsúlyozta, hogy az egyház számít rájuk: bízik bennük és szereti őket.
A délutáni műhelyfoglalkozásokat is nagy érdeklődés követte. Sokan választottak olyan műhelyfoglalkozásokat, amelyek Isten hívásának felfedezéséről, a Bibliáról, az első keresztény írásokról szóltak. A zenei és egyéb foglalkozások mellett a cigány vallásoságról és a teremtésvédelemről (környezetvédelem a Biblia alapján) szóló előadásokon is sokan vettek rész.
A találkozó több ezer résztvevője között sok külföldi is volt, nagyobb létszámban vettek részt az albábi országokból: Horvátország 200 fő, Ukrajna 100 fő, Lengyelország 90 fő, Románia 90 fő (30 magyarajkú), Szerbia 60 fő (30 magyarajkú), Szlovénia 60 fő, Bosznia és Hercegovina 50 fő.
A fentieken kívül a következő országokból is érkeztek még: Szlovákia, Ausztria, Németország, Portugália, Franciaország, Olaszország, Hollandia, Egyesült Királyság, Spanyolország, Litvánia, Finnország, Egyesült Államok, Brazilia, Porto Rico, Kongó, Egyiptom és Japán.