Taizé: Kigaliból Rómába

A taizéi prior Gomában

Alois testvér, Taizé priorja, két testvérrel november 21-én az észak-kivui Gomába utazott, ahol az elmúlt hetek zavargásai után több tízezer menekült család talált menedéket a helyi egyházközségekben.

Találkozó Kigaliban

Ezt megelőzően november 14. és 18. között afrikai fiatalok találkozója került megrendezésre Kigaliban a ruandai Egyházak és a Taizéi Közösség együttműködésének köszönhetően. A dél-afrikai Johannesburg (1995) és a kenyai Nairobi (2008) után ez volt a „Bizalom Zarándoklatának” a harmadik afrikai állomása. A világ különböző pontjain megrendezésre kerülő találkozók sorozatát, a „Bizalom Zarándoklatát” 30 évvel ezelőtt indította útjára Roger testvér.

A kigali találkozó résztvevői Ruandából, a Nagy Tavak vidékéről, Kelet-Afrika különböző országaiból és még távolabbi vidékekről is érkeztek. A 35 országból érkezett 8500 fiatalt 50 helyi egyházközség négyezer családja fogadta be.

A délelőtti programok a befogadó egyházközségekben zajlottak, melynek során a fiatalok a „remény tanúságtevőivel”, másokért elkötelezett életet élő keresztényekkel találkoztak. Délután közös imán, fakultációkon, kulturális fórumon vett részt mindenki. A fiatalok együtt ellátogattak a ruandai népírtás emlékmúzeumába.

Alois testvér: „Nagyon mélyen megérintett az itt élő keresztény fiatalok életereje. Tudjuk, hogy sokan milyen mérhetetlen nagy nehézségekkel küzdenek. Lendületük példája olyan, mint egy evangéliumi hívás a reményben való kitartásra.”

A „Bizalom Zarándoklatának” következő állomása, a 35. európai találkozó Rómában kerül megrendezésre december 28. és január 2. között [rubrique459.html]. Több tízezer fiatalt fogad majd az olasz főváros.

A XVI. Benedek átal a „Hit Évének” nevezett évben a római találkozó lehetőséget nyújt majd az Európa és a világ minden tájáról érkező fiataloknak, hogy együtt keressék a hit forrásait, hogy együtt imádkozhassanak Róma bazilikáiban, hogy elzarándokolhassanak az apostolok sírjaihoz és a katakombákba, hogy felfedezzék a helyi egyházközségeket, ahol kétezer éve egyik generációról a másikra adják át a hitet. A pápa december 29-én közös imádság keretében fogadja majd a fiatalokat a Szent Péter-bazilikában.

December 26-tól nyílik meg a találkozó sajtóközpontja. Ennek pontos címét és nyitvatartási idejét a későbbiekben juttatjuk majd el az újságírókhoz. December 26-ig minden kérdéssel az alábbi címeken érdeklődhetnek:

Communauté de Taizé
71250 Taizé, France
Tél. +33 385 50 30 30

Taizé – Roma,
Via Don Orione 8, 00183 Roma, ITALIA
Tél. + 39 06 77 266 200 / +39 389 835 33 00

media taize.fr
http://www.taize.fr

Printed from: http://www.taize.fr/hu_article14841.html - 26 August 2019
Copyright © 2019 - Ateliers et Presses de Taizé, Taizé Community, 71250 France