Prága

Elmélkedések Alois testvértől

Az esti imák végén, Alois testvér beszélt a résztvevőkhöz. Ezek az elmélkedések ezen az oldalon olvashatóak.

Alois testvér, Prága, 2015. január 1., csütörtök

Nagyszerű fogadtatásban részesültünk. Szeretném megköszönni a családoknak, az egyházközségeknek, egyházi vezetőknek, azoknak, akik a város és a régió gyakorlati teendőivel foglalkoztatok; mindazoknak, akik gördülékennyé tettétek a találkozó menetét. Köszönjük az iskolákat, amelyeket a rendelkezésünkre bocsájtottatok.

Nagy öröm látni, hogy az Európa találkozó egybegyűjtött különböző felekezetekhez tartozó keresztényeket, s olyanokat is, akik bár nem osztoznak a Krisztusba vetett hitünkben, mégis törekednek, hogy a béke megteremtői legyenek.

Krisztus az életét adta azért, hogy az emberiséget egy nagy családdá gyűjtse egybe. Követőit arra hívja, hogy az ő békéjének jelképévé váljanak a világban. Ennek a jelképnek megalkotása érdekében a keresztények közötti megbékélés sürgető.

Az egyik kérdés, amire mi, keresztények mihamarabb meg szeretnénk találni a választ, a következő: miként fejezzük ki az életünkkel, hogy lehetséges az egység megteremtése a sokszínűség tiszteletben tartása mellett?

Mindig is lesznek különbségek keresztények között. Egy olyan nyílt párbeszédre vagyunk meghívva, amelyből gazdagodhatunk is. De vajon nem jött-e el az ideje annak, hogy elsőbbséget élvezzen az a keresztségben való egység, amely egyesít bennünket Krisztusban?

Nem kellene-e a keresztény egyháznak összefognia, annak ellenére, hogy még nem egyezünk a teológiai kérdések mindegyikében?

Ezekben a napokban Prága különböző egyházai fogadtak be bennünket – protestánsok, katolikusok és ortodoxok. Különösen megérintett, hogy ennek az egységnek a jelét Husz János országában tudtuk megélni; az ő erőszakos haláláról fogunk megemlékezni a következő évben. A tizenötödik századi egyházszakadás felelősségében osztozunk; de az ő feddhetetlen személyisége megbánásra és megbékélésre késztet mindnyájunkat.

Krisztus adja meg az egységet, akkor és ahogyan szeretné. De miként adhatná meg ezt az ajándékot, ha nem várunk rá közösen? A tanítványok akkor kapták meg a Szentlélek ajándékát, amikor együtt voltak – Mária is köztük volt. A Szentlélek mindenkor egyesít bennünket különbözőségeinkben.

Hogyan tudnánk egységben élni? Hat javaslatot szeretnék tenni erre vonatkozólag:
- Mint „alulról építkező közösségek”, össze tudunk gyűlni helyi közösségekben a környezetünkben élőkkel és családtagjainkkal - közös imára, egymás támogatására, és a másik mélyebb megismerésére.

- Már van példa olyan helyi közösségek együttműködésére, akik tagjai eltérő hitet vallanak; Bibliaórákon, társadalmi és lelkipásztori tevékenységeken, hittanórákon. Ezt a tendenciát tovább lehetne erősíteni. Minden közösségnek a lehető legtöbbet kellene munkálkodnia más keresztény felekezetűekkel, és nem kellene tenni semmit sem anélkül, hogy egymás figyelembe vennénk.

- Összegyűltünk ebben a gyönyörű Katedrálisban. Nem lehetne-e a katedrális vagy főtemplom sok más városban is a környéken élő összes keresztény számára az imádság helyszíne?

- A teológiai párbeszédet folytatnunk kell. Lehetséges-e ez a párbeszéd egyre inkább a közös imádkozás és egység tudatában? Együtt élve és imádkozva egy másik úton közelíthetjük meg a teológiai, és akár az etikai kérdéseket egyaránt.

- Minden hívő kap egy részt az egymásról való gondoskodás lelkipásztori ajándékából. Annak a keresztény családnak, amelyet Egyháznak hívunk, minden szinten szüksége van a szolgálatra. A hagyomány szerint a közösség szolgálatának egyetemes szintjeként Róma püspökére gondolunk. Vajon fel tudjuk-e ismerni benne azt a személyt, aki a testvérei sokfélesége közötti egységet szolgálja? Vajon lehetséges-e elképzelni, hogy a különböző egyházak más módon tekintsenek az ő szolgálatára?

- Nem kellene-e az Egyházaknak, amelyek azt hangsúlyozzák, hogy az úrvacsora magunkhoz vétele hitbeli és egyházi szerepekkel kapcsolatos egyetértést kíván meg, nagyobb hangsúlyt fektetnie a kölcsönös szeretetre? Nem tudnának-e nagyobb vendégszeretet nyújtani az Eucharisztiával kapcsolatban mindazok számára, akik vágynak az egységre és hisznek Krisztus valódi jelenlétében? Az Eucharisztia nem csupán az egység kifejezése; hanem egy út is az egység felé.

Engedd, hogy Izajás szavaiból táplálkozva tovább haladhassunk azon az úton, amelyet még nem ismerünk: "Elkísérem útjukon a vakokat, és olyan ösvényen vezetem őket, amelyet még nem ismernek". A Szentlélekre bízzuk, hogy vezessen bennünket a még ismeretlen ösvényeken. Az Ő ösztönzése segítsen, hogy a közösség hiteles tanúivá válhassunk.


Alois testvér, Prága, szerda este, 2014. december 31.

Prágába érkezve megkaptátok a következő évre vonatkozó „Javaslatokat“, amelyek középpontjában Jézus hívása áll, hogy a föld sója legyünk. Ő nem azt mondja, hogy „nektek kell lennetek“, hanem egyszerűen hogy „ti vagytok a föld sója“. A só keveredik az emberiséget képviselő földdel. Krisztus a világ minden részére küld minket, hogy elvigyük Isten szeretetének a jó hírét.

Milyen csodálatos! Isten nem felülről, valami varázslat által árasztja szét békéjét, hanem az életünkön keresztül. Belénk helyezi a bizalmát. Arra hív minket, hogy a béke kovásza legyünk az emberiség tésztájában; egy olyan emberiségében, amelyet sajnos egyaránt szétszakítanak a fegyveres és fegyver nélküli konfliktusok.

Isten várja, hogy igent mondjunk az ő szeretetére. Egy olyan igenre vár, amilyent Mária mondott; egy bátor igenre, amely kifejezi minden bizalmunkat felé. Mária mellett számtalan, Istenről tanúságot tevő személy támogat minket.

Roger testvér egyike ezeknek a tanúknak. A következő év folyamán rá fogunk emlékezni. Taizében, a hetente megtartott találkozók mellett lesz egy találkozó szerzetesi közösségben élő fiataloknak, és egy másik találkozó fiatal teológusok számára. Augusztus 9-től 16-ig találkozót tartunk az „új szolidaritás jegyében“. Miért „új szolidaritás“?

Új, mert megújítjuk a döntésünket a szolidaritás mellett. Mindenki hozzá tud járulni az emberek közötti testvériség megteremtéséhez. Az ezzel járó erőfeszítés vagy akár áldozat adja meg az élet örömét és értelmét.

Új, azért is, mert ismeretlen kihívásokkal nézünk szembe. Miként lehetünk pozitív értelemben részesei a globalizációnak úgy, hogy az nem jár együtt a szegények és a kisebbségi kultúrák elnyomásával? Miként élhetünk a minket egyre jobban behálózó technológia világában? A fő kérdések közé tartozik kétségtelenül a migráció és az ökológia.

És végezetül, új, mert a szolidaritás hozzáállásunk változásával is jár. A mély szegénységben élők segítése mindig szükséges lesz. Az emberek méltóságának tiszteletben tartása az atyáskodó hozzáállás elhagyásához vezet. Így épül fel egy egyenrangú és kölcsönös kapcsolat. A nálunk szegényebbeknek sok adnivalójuk van; emberibbé tesznek minket, olykor ők segítenek teljes mélységében megérteni az Evangéliumot.

Taizében nincsenek kész válaszaink ezekre a nehéz kérdésekre; a közösségünk inkább egy lehetőséget szeretne nyújtani a keresésre, hogy az emberek találkozhassanak különböző kezdeményezésekkel. Egymás kölcsönös meghallgatása elindíthat új projekteket; néhányatoknál elősegítheti nagy horderejű döntések meghozását a jövőtökre vonatkozóan.

Roger testvér törekedett a testvériség szemlélete szerint élni, nem megmaradni egy elméleti szinten. 25 évesen egymagában indult el Taizébe, utána csatlakoztak hozzá az első testvérek; közösen tettek életre szóló elköteleződést. Roger testvér soha nem gondolta volna, mi nő majd ki ebből az apró magból. Az ő élete bátorít bennünket, hogy merjünk nekikezdeni akár a semmiből is.

Mindannyian szeretnénk a bizalom zarándokai lenni ott, ahol élünk. A hitbe vetett bizalom az, ami valójában éltet minket minden nap. Az olyan nagy ünnepek, mint amilyen a prágai találkozó, nem öncélúak; támogatnak bennünket az előttünk álló úton. A jövőre vonatkozóan készülünk a bizalom zarándokútjának további szakaszaira.

Amerika, Ázsia és Afrika után Óceánia fiataljai is szeretnének a zarándoklatunk részesei lenni. A következő lépésre februárban kerül sor Ausztráliában és Új-Zélandon.

Másfél év múlva, 2016-ban, visszatérünk majd az Európához közel fekvő, és még oly kevéssé megértett földrészhez, Afrikához. A kenyai, majd ruandai találkozók után, nyugat-afrikai fiatalok gyűlnek egybe, és hívnak embereket más földrészekről a bizalom zarándokútjának ezen állomására. 2016 szeptemberében fogadnak minket a benini Cotonouban.

Egy év múlva, 2015 végén kerül sor a következő Európa találkozóra. Egy délebbi, vendégszeretetéről híres országba fogunk zarándokolni, mely jelenleg gazdasági nehézségeken megy keresztül. December 28-tól Január 1-ig Spanyolországba, Valencia városába hívtak meg minket.

Befejezésként mondok néhány szót az itt jelen levő spanyoloknak. Spanyolország fiataljainak azt szeretném mondani: Áviliai Szent Teréznek - akinek az 500. évfordulóját ünnepeljük - és Keresztes Szent Jánosnak lelki fiai és leányai vagytok. Ők, az idejükben, felélesztettek egy misztikus életet Spanyolországban. Ennek a fényében hivatott a ti generációtok arra, hogy egy megújult hit tüzét gyújtsa lángra országotokban. Ellátogatunk Valenciába, hogy ez a tűz megérintsen bennünket, és így szétterjedjen Európa szerte.



Alois testvér, Prága, kedd este, 2014. december 30.

Európa összes országából, és más földrészekről érkeztünk azért, hogy ezekben a napokban Krisztus szavai lelkesítsenek bennünket: „Ti vagytok a föld sója”.

Különösen arra keressük a választ, hogy miként bátoríthatnak bennünket ezek a szavak arra, hogy a béke megteremtőivé váljunk, itt a Földön.

Milyen öröm látni az életünket ennek fényében! Ez az európai találkozó figyelmeztethet bennünket arra az egyetemes egységre, amelyet Krisztus szeretne teremteni az emberek között. A földön szétszóródva, segíthetjük Isten békéjének ragyogását szerte a világban.

Nagyszerű fogadtatásban részesültünk itt, a Cseh Köztársaságban. A kereszténység bizonyára kisebbségben van. Ugyanakkor fennáll az országban egy csodálatos humanista hagyomány, amely a művészetből, az irodalomból, a festészetből és a zenéből táplálkozik. Ily módon a hívők és nem hívők közös erővel támogatnak egy olyan irányzatot, amely képes ellenállni a társadalmunkat veszélyeztető üres, anyagias világnak.

Mint ahogyan az a világ sok más részén, és a kereszténység kezdeti időszakában is volt, a keresztények itt is kisebbségben vannak. Ők a föld sója, nem az által, hogy a hatalmat keresik, vagy ráerőltetik a nézeteiket a társadalomra, hanem azáltal, hogy egyszerűen azon a helyen munkálkodnak a békéért és az igazságosságért, ahol élnek.

Szeretném üzenni a cseh keresztényeknek: valóban a föld sója vagytok. Ez ugyanúgy igaz ma, akár a múltban. A Taizé Közösség élteti azoknak az emlékét, akik a hit tanúi voltak az országotokban; akik a szabadságért harcoltak, és készek voltak az életükkel fizetni. Különösen gondolok Maria-ra és Jiří Kaplan-ra, akik már Krisztussal vannak az örök életben.

Ti, fiatal európaiak, tudjátok-e, hogy Duka bíboros, Prága érseke, aki más egyházak vezetőivel együtt segítette a találkozó előkészületeit, börtönben is volt a hite miatt?

Meg szeretném említeni Alfréd Kocáb lelkipásztort is, az első cseh lakost, aki feleségével együtt 1967-ben Taizébe látogatott. Hosszú évekig eltiltották a szolgálattól; egy múzeum fűtőjeként dolgozott. Az alagsori fűtőmunkája mellett titokban teológus hallgatókkal találkozott és órákat adott nekik, többek között Keresztelő Szent Jánosról. A lelkipásztor jelenleg beteg, így nem tud itt lenni velünk, de köszöntjük őt a televízión keresztül.

A következő évre vonatkozólag konkrét javaslatokat teszünk az európai találkozón résztvevő fiataloknak. Az egyik ilyen javaslat, hogy esténként töltsetek el fél órát csöndben, másokkal közösen a világ békéjéért.

Ebben az odaszentelt fél órában mindenek előtt Istenre bízzuk az erőszaktól szenvedő országokat és embereket. Ez az idő alkalmas arra, hogy felkészítsen minket Krisztus békéjének befogadására, hogy a lakóhelyeinken a béke és az igazságosság megteremtőivé válhassunk.

Az elmúlt évben a bizalom zarándokútja Amerika számos országába, többek között Kubába vezetett minket. Számos kubai fiatal számolt be nekünk arról, mennyire elszigetelve érzi magát. Megkértek engem, hogy köszöntsem a fiatalokat Prágában: Kuba fiataljai nagy szeretettel üdvözölnek benneteket!

Ezek a fiatalok rövid könyörgéseket írtak, amelyeket szeretnének rátok bízni. A mai ima végén kaptok majd egy kis papírt, amelyen ezeknek a könyörgéseknek az egyike lesz. Az imátokkal fogjátok támogatni Kuba fiataljait.

És végül néhány hír. Jelen vannak közöttünk különböző felekezetekhez tartozó orosz, fehéroroszországi és ukrán fiatalok. Velük együtt tudjuk, hogy Krisztus a reményünk és békénk. Így néhány testvéremmel és különböző európai országokból származó fiatalokkal elzarándokolunk, hogy együtt ünnepeljük az országukban Krisztus feltámadását, április 12-én, a húsvéti ortodox ünnepen.

Körülbelül száz különböző országból érkező fiatal vehet majd részt az Oroszországban és Ukrajnában tartott zarándoklaton. Azok, akik szeretnének velünk jönni, hogy öt napot Moszkvában, vagy Kijevben és Lvivben velünk legyenek, további információkat találnak a lap alján, bővebben pedig holnap 17 órakor a 6-os csarnokban tartott megbeszélésen. (Hall 6)

Holnap reggel, csoportokban fogtok beszélgetni Krisztusnak ezekről a szavairól: „Boldogok a békeszerzők”. E mellett gondolkodni fogtok arról is, hogy milyen konkrét lépéseket tudtok tenni a béke megteremtéséért a lakóhelyeteken és attól távol.



Alois testvér, Prága, hétfő este, 2014. december 29.

Nagy öröm, hogy itt vagyunk együtt Európa közepén, a Cseh Köztársaságban. Először is szeretnénk megköszönni már az első napon mindazok munkáját, akik ezzel a nagylelkű fogadással készültek.

Korábban már tartottunk itt Európa találkozót 1990-ben, egy évvel a felejthetetlen „bársonyos forradalom“ után, a szabadságnak azokban a pillanataiban, amikor a határok megnyíltak. Taizében – és azt hiszem nem csak ott – még mindig hálásak vagyunk Közép- és Kelet-Európa embereinek, hogy megmutatták nekünk, a nem várt fordulat lehetséges.

Ennek a szabadulásnak az emléke ad reményt még ma is, a világban jelenlevő feszültségek idején arra, hogy van lehetőség egy békés jövőre. Ez a találkozó egyértelműen rávilágít, hogy az emberek között élnek olyan nők és férfiak, akik vágynak a békére.

Ezekben a napokban, azokért fogunk imádkozni, akik az erőszak és a háború által szenvednek – Ukrajnában, Közel-Keleten, és máshol a világban. Azok a libanoniak, akik ma itt vannak velünk, magukban hordozzák a hitük megpróbáltatásait. Iraki és szíriai menekültek ezreit fogadták be országukba. Azt szeretném üzenni nekik: ne feledjétek, hogy mindannyian közel vagyunk hozzátok imában, és a szívünkben.

Az 1990-es találkozón a Köztársaság elnöke, Václav Havel, ezt mondta nekünk: „ A ‚bizalom zarándokútja‘ segít nekünk, hogy megtaláljuk a totalitárius rendszer évtizedei alatt elveszett hit forrását és az új lelki értékeket.“

Ez még ma is mennyire igaz! Ahhoz, hogy békében éljünk, és hozzájáruljunk a világban megvalósuló békéhez, Európának egy szorosabb gazdasági és politikai kapcsolat által kell felépülnie. Az indítéknak azonban mélyebb forrásból kell fakadnia.

Számunkra, ez a forrás a Krisztus által közvetített békében van. A béke kovászává szeretnénk válni. Ehhez elengedhetetlen, hogy a szívünkbe fogadjuk Isten békéjét.

A következő hónapokban, az Evangélium szavait kell követnünk: „Ti vagytok a föld sója“. Krisztus figyelmeztet bennünket: győződjetek meg róla, hogy a só nem veszti el az ízét! Nem szabad engednünk az elbátortalanodásnak és a pesszimizmusnak.

De mégis hogyan fogadjuk be Krisztusnak azt a békéjét, amelyet Isten szán nekünk? Nem mindig vagyunk képesek érezni Isten jelenlétét.

Egy hívő is megtapasztalhatja a hit éjszakáját. Az Istenbe vetett bizalmunk vegyülhet kétségekkel, amelyek egy olyan misztériumot tükröznek vissza, amely túlmutat rajtunk.

Krisztus békéjének a befogadása nem azt jelenti-e, hogy egyszerűen a jelenlétére bízzuk magunkat? Egy gyermek természetes módon képes erre a bizalomra. Nekünk felnőtteknek választanunk kell. Ezt a választást az egész létünkkel hozzuk meg, az értelmünkkel és az érzelmeinkkel egyaránt.

A bizalmunk törékeny marad az életünk során; akkor növekszik, ha megosztjuk másokkal. Ilyenkor jöhetnek létre a fény, a világosság és az öröm percei. Megértjük, hogy a Szentlélek jelenléte, a Feltámadt Krisztus Lelke az, aki a szívünkben lakik.

Ezekben a napokban meg fogjuk újítani a hitünket, a Krisztus békéjét közvetítő Szentlélek által. Nem tarthatjuk meg ezt a békét kizárólag saját magunknak; ez a béke a mások felé való kedvességé, az igazságtalanság elutasításává, és minden erőnkből jövő elköteleződéssé válik. Elköteleződéssé a felé, hogy a földet egy mindenki számára élhető hellyé tegyük.

Nagyon sok út vezet Krisztus békéjének a forrásához: ima, még ha az nem is tökéletes; szépség, amelyet a természet és a művészetek tárnak elénk.

Ahhoz, hogy a föld sója legyünk, elengedhetetlen, hogy életben tartsuk magunkban az „élet örömét”. De hogyan? Erről fogtok beszélgetni holnap reggel. Örömmel, és minden erőnkkel próbáljunk valamilyen választ találni erre a kérdésre. Jézus biztat bennünket: „Aki keres, az talál.”

Printed from: http://www.taize.fr/hu_article17626.html - 14 October 2019
Copyright © 2019 - Ateliers et Presses de Taizé, Taizé Community, 71250 France