Életreszóló elköteleződés

Az alábbi szavak akkor hangzanak el, amikor új szerzetestestvér tesz életre szóló fogadalmat a Taizéi Közösségben.

Mit kívánsz, testvér?

Isten irgalmát és testvéreim közösségét.

Isten tegye teljessé mindazt, amit megkezdett benned.
Testvérünk, te aki bízol Isten irgalmában, emlékezz arra, hogy az Úr Krisztus gyönge hited segítségére siet, és veled elköteleződve beteljesíti ígéretét: Bizony, nincs senki, aki Krisztusért és az Evangéliumért mindent elhagyva, ne kapna százszor annyit most ezen a világon – testvéreket, anyákat, gyerekeket – üldöztetésekkel, a jövendő világban pedig az örök életet. [1]

Ez az út ellentétes minden emberi józan ésszel, de Ábrahámhoz hasonlóan, te is egyedül a hit által haladhatsz előre, nem pedig a látás által; [2] ne kételkedj abban, hogy aki életét adja Krisztusért, az megtalálja azt. [3]

Járj ezentúl Krisztus nyomában. Ne aggódj a holnap miatt. [4] Elsőként Isten Országát és igazságát keresd. [5] Feledkezz meg önmagadról, add oda önmagad, és jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek majd neked. [6]

Akár alszol, akár ébren vagy, éjjel és nappal a mag kicsírázik és szárba szökken, magad sem tudod, hogyan. [7]

Benső életed miatt ne lássanak szomorúnak. Önts olajat fejedre, mosd meg arcodat, hogy egyedül Atyád – aki titokban is lát – ismerhesse szíved szándékát. [8]

Maradj meg egyszerűségben és örömben, az irgalmas szívűek örömében, a testvéri szeretet örömében.

Légy éber. Ha testvéredet figyelmeztetned kell, ezt csak négyszemközt tedd meg. [9] Igyekezz közösséget teremteni felebarátaiddal.

Légy nyitott szívű. Tudod jól, hogy az egyik testvérnek az a feladata, hogy meghallgasson téged. Értesd meg vele magad, hogy megbízatását örömmel teljesíthesse. [10]

Az Úr Krisztus, irántad való irgalmában és szeretetében, kiválasztott téged arra, hogy a testvéri szeretet jele légy az egyházban. Azt akarja, hogy testvéreiddel megvalósítsd a közösség példázatát.

Ne tekints tehát többé hátra, [11] töltsön be a végtelen hála öröme, és soha ne félj elébesietni a pirkadatnak, [12] hogy dicsőítsd, áldd és énekeld Krisztust, a te Uradat.

Fogadj el, Uram és élni fogok; legyen vágyakozásom az öröm forrása.

JPEG - 11.3 ko

Szeretett testvér, ne feledd, hogy Krisztusnak válaszolsz, aki hív téged; neki fogsz most felelni:

Akarod-e az iránta való szeretetből életedet teljes szívedből Krisztusnak szentelni?

Akarom.

Akarod-e ezentúl Istent szolgálni közösségünkben testvéreiddel együtt?

Akarom.

Akarsz-e testvéreiddel élni nem csupán az anyagi javak, de még inkább a lelki javak közösségében, a szív nyitottságára törekedve?

Akarok.

Meg akarsz-e maradni nőtlenségben azért, hogy még alkalmasabb légy a szolgálatra testvéreiddel, és hogy osztatlan szeretettel átadd magad Krisztusnak?

Akarom.

Azért, hogy egy szív és egy lélek legyünk, és hogy teljesen megvalósuljon közös szolgálatunk egysége, elfogadod-e a közösség irányelveit, amelyeket az elöljáró fogalmaz meg, bár tudod, hogy ő csak az Evangélium egy szegénye?

Akarom.

Miközben Krisztust mindig felismered testvéreidben, akarsz-e éberen vigyázni rájuk a jó és a rossz napokban, a szenvedésben és az örömben?

Akarok.

Mostantól tehát – Krisztus és az Evangélium miatt – közösségünk tagja vagy.

Legyen ez a gyűrű az Úr iránti hűségünk jele.

[1Mk 10,29-30 és Lk 18,29-30

[22Kor 5,7

[3Mt 16,25

[4Mt 6,34

[5Mt 6,33

[6Lk 6,38

[7Mk 4,27

[8Mt 6,16-18

[9Mt 18,15

[10Zsid 13,17

[11Fil 3,13

[12Zsolt 119,147

“Ne tekints tehát többé hátra, töltsön be a végtelen hála öröme, és soha ne félj elébesietni a pirkadatnak,
hogy dicsőítsd
áldd
és énekeld
Krisztust, a te Uradat.”

Örökfogadalom

Printed from: http://www.taize.fr/hu_article778.html - 22 February 2019
Copyright © 2019 - Ateliers et Presses de Taizé, Taizé Community, 71250 France