magyar

TAIZÉ

Találkozó Berlinben

30 000 fiatal, úton az új szolidaritás felé

 
December 28. és január 1. között, 30 000 fiatal találkozik Berlinben a Taizéi Közösség által kezdeményezett „bizalom világméretű zarándoklatának” 34. állomásán. Az egész Európából és a más földrészekről is érkező fiatalokat a berlini egyházak és családok fogják vendégül látni. A találkozó célja, hogy megtalálják egy új szolidaritás lendületét. A találkozó programját közös imák és különböző témájú előadások és kiscsoportos beszélgetések alkotják. A témakörök között lesznek lelki, társadalmi, művészeti, politikai és gazdasági kérdések. Ez az első alkalom, hogy az év végi taizéi találkozó Berlinben kerül megrendezésre.

Érkezésekor, minden fiatal kézhez kapja a Taizéi Közösség priorjának, Alois testvérnek a levelét, aminek a címe: „Egy új szolidaritás felé”. „Noha az emberi szolidaritás mindig fontos, de folyamatos megújulásra, új kifejezési formákra van szüksége.” írja Alois testvér ebben a levélben, mely több mint ötven nyelven jelenik meg. A világgazdaság megingása, a geopolitikai egyensúly változása, az egyenlőtlenségek növekedése kapcsán így ír: „Lehet-e ez alkalom arra, hogy még jobban elgondolkozzunk azon, milyen irányt szeretnénk adni az életünknek?” Reggelenként a fiatalok 160 különböző egyházközségben találkoznak majd, ahol az öket befogadó berliniekkel együtt gondolkoznak, beszélgetnek a 2012-re írott Taizéi Levél témáiról: bizalom az emberek között, bizalom Istenben, a közösségi Krisztus, hogyan lehetünk a „föld sója”.

December 29. és 30. délután mintegy 15 különböző témájú fakultáció közül választhatnak a résztvevők. Két taizéi testvér Roger testvér (1915-2005) életéről és gondolatairól tart majd közös beszélgetést. Egy másik fakultáció keretében a résztvevők berlini lakosokkal találkozhatnak, akik a berlini fal kapcsán mesélnek saját életükről és akik meg is mutatják az általuk fontosnak ítélt helyeket. De betekinthetnek majd a fiatalok egy menekülteket segélyező szervezet munkájába, ellátogathatnak a „Bode” Múzeumba, koncerten vehetnek részt. Közösen gondolkozhatnak, beszélgethetnek őket közelről érintő témákról, mint például „a fiatalok helye a mai társadalomban”. Dietrich Bonhoeffer (1906-1945) mondata „Isten előtt és Istennel, de Isten nélkül élünk” lesz a témája annak a beszélgetésnek, melyre azokat várják, akik a hitről szeretnének beszélni egy olyan világban, melyben Istennek nem sok helyet hagyunk.

December 31. délutánján országonkénti találkozóra kerül sor. Ezeket a találkozókat taizéi testvérek vezetik és arra keresik a választ, közösen a fiatalokkal, hogy hogyan lehet folytatni a „bizalom zarándokútját” hazatérve a találkozó után.

A találkozó részletes programja itt olvasható:
Részletes program.

Alois testvér levelének részletei itt olvashatók (angolul):
Brother Alois’ Letter 2012.

A találkozó alatt a fiatalok minden nap közös imára gyűlnek össze 13:15 és 19:00-kor a Vásárcsarnok négy nagy csarnokában, melyet külön erre az alkalomra alakítottak át és díszítettek ki. Minden este Alois testvér beszélni fog majd a fiatalokhoz. Ezeknek az elmélkedéseknek a szövege itt olvasható (angolul):
Meditations by Brother Alois.

Az imákat itt lehet élőben követni:
Following the meeting on-line.

A találkozóról készült fotók megtekinthetők a honlapon. Már most is találhatunk rajta fényképeket, a találkozó előkészületeiről Berlinben, Taizében és több európai városban:
Fényképek.

A honlapon egy külön angol nyelvű oldalon lehet követni a találkozót napról napra fiatalok elbeszélései alapján:
The Meeting Day by Day.

Több üzenet is érkezett a világ különböző pontjáról: XVI. Benedek pápától, a moszkvai és konstantinápolyi ortodox pátriárkától, a Canterbury érsektől, evangélikus és református egyházi vezetőktől, Ban Ki Moon úrtól, az ENSZ főtitkárától, Németország államelnökétől és kancellárjától, Herman von Rompuy úrtól, az Európai Tanács elnökétől. Ezekből az üzenetekből részletek itt olvashatók angolul és más nyelveken:
Excerpts of messages received.
Az összes üzenet december 30-án jelenik meg.

A találkozó Sajtóközpontja december 27-től január 1-ig lesz nyitva, reggel 10 órától este 7 óráig. Helye:
Messegelände Berlin (south entrance - Südeingang), Raum Jena, Zwischenebene
Tel: + 49 30 3038 81050
Fax: + 49 30 3038 81051

A megadott dátumok előtt és után január 10-ig sürgős esetben a következő számon lehet érdeklődni:
+ 49 30 857 471 867

Utolsó frissítés: 2011. december 16.