A berlini találkozó során Alois testvér arról a közös gondolkodásról beszélt részletesen, amely során a következő három évben a szolidaritás új formáit keressük majd:

Az idei Taizéi Levéllel szeretném annak minden olvasóját arra bátorítani, hogy jobban tudatosítsa magában az emberi szolidaritás fontosságát és törekedjen annak erőteljesebb gyakorlására. Amikor ugyanis megtapasztaljuk a szolidaritást a hozzánk közel és tőlünk távol élő embertársainkkal, ill. amikor megérezzük, hogy egymáshoz tartozunk és függünk egymástól, akkor életünk értelmet nyer.

 

Manapság oly sokan teszik föl maguknak a kérdést: „Mi az életem értelme?” Mi, a Taizéi Közösség testvérei egy világos választ szeretnénk adni: Az élet értelmét az embertársainkkal való szolidaritásban és az ezt kifejező konkrét tettekben találjuk meg. Egy ilyen szolidaritás megérezteti velünk, hogy létezik egy mindennél nagyobb szeretet és segít hinnünk, hogy Isten minden embert szeret.

 

A szolidaritás és az Istenbe vetett bizalom két olyan fontos érték, amelyről nem csak a berlini találkozó ideje alatt elmélkedtünk, hanem az elkövetkezendő három év során is ezt a két gondolatot akarjuk elmélyíteni. Miért három év? Mert csak hosszú távra előre gondolva lehet építkezni és mert ezek a kérdések kitartást követelnek. Így egy egész élet feladatává válhatnak.

 

2015 augusztusában a szolidaritás jegyében fogunk összegyűlni Taizében, hogy egybegyűjtsük mindazt, amit az elmúlt három év során felfedeztünk.

 

Nem az a cél, hogy látványos megmozdulásokat szervezzünk. Az emberiség történelme során néha egy pár ember hűsége és szerény kitartása hosszú távon is befolyásolni tudta az eseményeket.

 

A szolidaritás mindenekelőtt egy belső magatartást jelent. Talán lesznek közöttetek olyanok, akik számára ebben az időszakban a csönd és az ima nagyobb jelentőséggel bír majd.

Miért van szükség egy „új szolidaritásra”?

Az „új szolidaritás” nem szembenállást jelent egy „régi szolidaritással”, amely ma idejét múlta volna. Sokkal inkább egy megújulást jelent, egy új lendületet, amely arra hívja minket, hogy előre haladjunk, újabb és újabb kihívások felé.

Már Izajásnál is ezt olvashatjuk. „Ne gondoljatok a régi dolgokra, és az elmúltakra ne figyeljetek! Íme én újat cselekszem, most sarjad, talán nem tudjátok?” (Iz 43,18-19) Keresztény nézőpontból az alábbi szavak a megtestesülés misztériumában különleges értelmet kapnak. Krisztust a világba küldve Isten teljes közösséget vállalt a teremtett világgal. Ma pedig minket hív, hogy mindig megújulva, osszuk meg embertársainkkal mindazt, amit Krisztus által Istentől kapunk.

„Keresztje és Feltámadása által Krisztus egy újfajta szolidaritást hozott létre az emberek között. Benne megszűnik az egymás ellen viaskodó, csoportokra szakadt emberiség és egyetlen családként jelenik meg ezután. Az Istennel való kiengesztelődés magába foglalja az emberek közötti kiengesztelődést.” (Levél 2012) A feltámadás fényében Jézus egész élete, egészen a kereszthaláláig, úgy jelenik meg mint egy mérhetetlen nagy szolidaritásvállalás az emberiséggel, amely Istentől ered.

Az „új szolidaritás” arra hívja a keresztényeket kortól, származástól függetlenül, hogy törődjenek embertársaikkal, forduljanak egymás felé kölcsönös testvéri szeretettel és szolidaritással. Ennek a közös keresésnek a során a nagy egyetemes kérdések és a konkrét cselekedetek nem mondanak ellent egymásnak, hanem sokkal inkább kiegészítik egymást. Ahogy Alois testvér mondta ezt a Kiengesztelődés templomában összegyűlt fiataloknak:

Hogyan álljunk helyt, amikor meg vagyunk győződve arról, hogy az emberiség egyetlen nagy családhoz tartozik, ugyanakkor körülöttünk mindenfelé, néha egészen közel hozzánk, megosztottságot tapasztalunk?

 

Ilyenkor gondoljunk mindazokra, akik nagylelkűen másokért élnek. Ma este imádkozhatunk mindazokért, ismerősökért és ismeretlenekért, akik gyakran a legalázatosabb módon odaadják az életüket másokért. Ők a társadalmunk lelke, és ők tartják életben a remény lángját tanúságot téve arról, hogy az emberi jóság erősebb a rossznál.