TAIZÉItt, Taizében együtt szeretnénk eljutni a hit forrásaihoz. Nekünk, testvéreknek is minden nap meg kell tennünk ezt az utat. Bár amikor beléptünk a közösségbe, elköteleztük magunkat Krisztus követésére, mindenünk megosztására és a napi háromszori közös imára, mégis napról napra törekednünk kell arra, hogy az Istenbe vetett bizalmunkat visszanyerjük.
Az aggodalomtól az Istenbe vetett bizalom felé vezető út belső küzdelmekkel járhat, ezért különösen fontos, hogy belsőnk ne merüljön el félelemben, keserűségben vagy reménytelenségben.
De – érdekes módon – ez a belső küzdelem alkotó energiákat is felszabadíthat bennünk. Felébreszti a szívünket: arra ösztönöz, hogy mondjunk le mindenről, ami elidegeníthet magunktól. Visszaad bennünket önmagunknak, nem engedi meg, hogy megelégedjünk a középszerűséggel, és legfőképp arra vezet bennünket, hogy éljünk teljes életet.
Mindannyian teljes életet szeretnénk élni. És mégis mennyi akadállyal találkozunk ebben a próbálkozásban!
A történelem izgalmas idejét éljük. A világ állandóan változik. Hatalmas előrelépés, hogy a kommunikációs és információs hálózatok segítségével bármikor kapcsolatot teremthetünk egymással.
Ugyanakkor kezdjük érezni ennek a fejlődésnek a másik oldalát is. Néha már túl sok a kommunikáció. Az állandó virtuális kapcsolat puszta időtöltés lehet anélkül, hogy észrevennénk, felszínes az életünk, és ez akár a valóságtól való meneküléssé is válhat.
Chicagóban, ahol májusban tartottunk egy ifjúsági találkozót, néhány fiatal elmondta nekünk, hogy ők már nem válaszolnak a telefonhívásokra, egyszerűen azért, mert túl sok van belőlük.
Ezen a héten közületek is megtapasztalják néhányan, hogy a kevesebb virtuális kapcsolat nem jelent kevésbé teljes életet. Ellenkezőleg: nagyobb örömöt és szabadságot érzünk, amikor az időt arra szánjuk, ami igazán számít. És akkor minden bizonnyal jobban boldogulunk a nehézségekkel és az élet megpróbáltatásaival.
Úgy tűnik, hogy a teljes élethez kétféle elköteleződés szükséges.
Először: minden reggel újítsuk meg bizalmunkat Istenben, és fogadjuk be a Tőle kapott életet. Emlékezzünk arra, hogy Krisztus bízik bennünk, szeretettel néz mindegyikünkre, az Ő jelenléte erősebb a rossznál és mindig mélyebb a szenvedéseinknél.
A másik elköteleződés a teljes életért ez lehet: odafigyelni azokra, akikkel találkozunk. A természet szépsége iránti érzékünk felébresztése segíthet nekünk ebben. Minden találkozásban van egy hívás, amit nekünk címeztek. A szavak és a tettek mögött fontos, hogy felismerjük, mire hívnak bennünket mások.
Két embert említenék, akik ezen elkötelezettségek szerint élnek.
Múlt héten volt itt egy 95 éves asszony, egyik testvérünk nagynénje, akik Joan néninek hívunk. Evangéliumi hátteréből adódóan ő mindig Jézusra gondol, arra, hogy mi mindent tett Ő az emberiségért.
Ugyanakkor ez az asszony két lábbal áll a földön. 1945-ben fiatal lányként elhagyta hazáját, hogy misszionárius legyen a kínai hegyekben. 1951-ben kiutasították.
Joan néni történetét hosszú volna elmesélni; azt azonban mindenképpen szeretném kiemelni, hogy az Istenbe vetett bizalom, lényének legmélye teszi képessé arra, hogy szeretettel nézzen másokra.
A másik példa, amelyet említenék, egy párizsi család, akik itt vannak velünk ezen a héten. A szülők patikájába román bevándorlók jöttek gyógyszerért. Az anya miután megtudta, hogy fáznak a kunyhóikban, barátaikkal takarókat vittek nekik. Meghívták őket az otthonukba, és a fiuk, egy fiatal tizenéves átengedte nekik a szobáját. Kapcsolatuk barátsággá mélyült. Ezeknek a bevándorlóknak segíteni kellett hivatalossá tenni a helyzetüket, és ez lehetőséget adott arra, hogy 52 emberért tegyenek a városban.
Teljes életet élni; Isten semmi mást nem akar tőlünk. Jézus világosan megmondja az evangéliumban: „Azért jöttem, hogy életük legyen és az életük teljes legyen.”
Ez az élet, amit Isten felajánl nekünk, nem akkor kezdődik, ha már megoldottuk minden problémánkat. Nem, akár már ma is felfedezhetjük nehézségeink mélyén.