Figyeljünk az ázsiai fiatalokra

Ázsiai fiatalok hosszú évek óta jönnek Taizébe és a „Bizalom zarándokútja” is egybegyűjti őket a különböző földrészeken zajló találkozók során. Közösségünk néhány testvére fraternitásban él Bangladeshben és Dél- Koreában. Több testvér is rendszeresen látogatja a helyi fiatalokat a kontinens számos országában.

Októberben és novemberben néhány testvérrel együtt ellátogattunk Myanmarba, Kínába, Észak-és Dél-Koreába, illetve Indiába. Ezekkel a látogatásokkal azt akartam kifejezésre juttatni, hogy szeretnénk jobban megérteni ennek a földrésznek a helyzetét. Szeretnénk szolidárisak lenni mindazokkal, akik Krisztust követve elkötelezik magukat a béke és az igazságosság útján. Olyan kérdésekkel tértünk haza, melyek mindannyiunk személyes életéhez és a minket körülvevő világhoz szólnak:

Myanmar nagy reménnyel tekint a demokratizálódás felé. Vannak keresztények, akik azzal is építik a jövőt, hogy részt vesznek a „demokráciára nevelésben”. „Fejlődésre és nevelésre van szükségünk”- mondta az egyik fiatal. Egy másik pedig így gondolkozott: „De leginkább jóakaratra van szükségünk.” Az etnikai sokszínűség nagy gazdagságot jelent ebben a szép országban. De vannak, egymással feloldhatatlan konfliktusban élő népcsoportok, még akkor is, ha komoly törekvések vannak arra, hogy mindenki számára elfogadható megoldásokat találjanak. Nagyon sok a természet adta erőforrás, melyek gazdagságából a helyi lakosságnak semmi nem jut.

Mindenkinek szóló kérdés: Mit tehetünk azért, hogy megerősítsük a demokráciát a saját országunkban?

Kínában, egy Beijingben tartott közös ima 150 fiatalt gyűjtött egybe. Egyikük szerette volna megosztani gondolatait velünk: „Az országban zajló gazdasági fejlődés a valóságnak csak a felszínét mutatja. Hiszen gyakran az emberek lelkében üresség van és nem tudják már, mit és hol keressenek, hol találnak irányt és értelmet az életüknek.”

Mindenkinek szóló kérdés: Mi ad értelmet és irányt az életemnek az anyagi javak megszerzésén túl?

Innen aztán az egyik testvérrel Észak-Koreába repültünk. A hidegháború veszélyesen folytatódik a világnak ezen a részén. Az Észak- és Dél-Korea közti határ sokak számára mély sebet jelent.

Kapcsolatunk Észak-Koreával 1997-ben kezdődött, amikor rengeteg áldozatot szedett egy szörnyű éhínség. Roger testvér akkor elhatározta, hogy ezer tonna élelmiszert küldünk. Az „Operation Hope” alapítványon keresztül elkezdtünk támogatni kórházakat. Néhány észak-koreai orvos számára képzéseket szerveztünk Európában. Egy testvér azóta is többször ellátogatott az országba. Nagyon értékes emberi kapcsolatok születtek.

Továbbra is rendkívül sok mindenre van még szükség. Az ország el van zárva a külvilágtól. Phenjanban a Vöröskereszt képviselői fogadtak minket. Ezt mondtam nekik: „Taizé nem humanitárius szervezet, hanem egy szerzetesközösség. Az anyagi segítségnyújtáson túl, a személyes találkozások is fontosak számunkra.” Ragaszkodtunk hozzá, hogy ellátogathassunk a templomokba, még akkor is, ha hét közben zárva tartják őket. Phenjan egyetlen katolikus templomában egy világi felelős fogadott minket (pap nincs), a két protestáns templomból az egyik lelkésze és az ortodox templomban a két pap egyike várt minket. Csendben imádkoztunk. Ez a csend különös jelentést kapott. Lehet, hogy talán azért jöttünk ebbe az országba, hogy osztozzunk az ott élők csendjében?

Mindenkinek szóló kérdés: Közeli vagy távoli környezetemben kiknek az elszigeteltségét tehetem könnyebbé látogatásaimmal?

Busanban, Dél-Koreában, részt vettünk az Egyházak Ökumenikus Tanácsának közgyűlésén. A nagyon szép és mély találkozások, beszélgetések különböző felekezetű keresztényekkel sem tudták elűzni szívemből ezt a kérdést: Miért vagyunk még mindig megosztottak?

Mindenkinek szóló kérdés: Lehetséges-e saját országomban több kapcsolatot teremteni a keresztények között, nemcsak a történelmi egyházakkal, hanem az új kisegyházakkal is...?

Zarándoklatunk utolsó állomása India volt. Egy Mumbaihoz közeli szigeten lévő Vasai nevű kis városban 5500 fiatal gyűlt össze. A találkozó helyszínére vezető út utolsó részét gyalog kellett megtenni. Milyen szép meglepetés volt betérni útközben egy hindu családhoz, akinek házán az „Isten hozott” felirat állt. Egy fiatal keresztény elmagyarázta nekem: „ A különböző vallási ünnepeink során kimutatjuk kölcsönös tiszteletünket azzal, hogy megkínáljuk egymást ünnepi ételeinkkel és segítünk egymásnak a gyakorlati tennivalókban.” A sziget lakói közül sokan halászok. Kis csónakjaikkal egy hétre, tíz napra kihajóznak a nyílt vízre és sohasem tudhatják, hogy biztosan hazatérnek-e. Tavaly egy hajó nem jött vissza... Az indulás előtt akár keresztények, akár hinduk a halászok, elmennek a templomba, hogy megáldják őket.

Mindenkinek szóló kérdés: Hogyan tudom tiszteletemet kifejezni más vallások hívői felé és ezzel megmutatni, hogy a vallás a békét segíti elő, nem pedig az erőszakot?

Mumbaiban a fiatalok a szabad ég alatt készítették elő az imát, melyen 3000 ember vett részt. Oswald Gracias érsek mesélte nekünk, hogy a városnak 19 millió lakosa van és a látványos fejlődés ellenére is a lakosság fele nagy szegénységben él. Dharaviban, a legnagyobb szegény negyedben a plébános szeretettel fogadott bennünket. A helyi fiatalok elvittek minket, hogy látogassunk meg néhány családot. Még ebben a mérhetetlen szegénységben is megtalálják az emberek a módját, hogyan dolgozzanak a túlélésükért. A keresztények kis bázis közösségekben imádkoznak együtt és kölcsönösen támogatják egymást. Micsoda találékonysággal bírnak! A fiatalok egy spontán imára gyűltek össze. Mi lesz a jövője ennek az óriási városnak? Folyamatosan növekszik. A nap bizonyos óráiban a forgalom teljesen megbénítja az életet, a várostervező szakemberek képtelenek úrrá lenni a helyzeten.

Mindenkinek szóló kérdés: Saját városomban vagy annak környékén ismerek-e olyan embereket, csoportokat, akik a jobb egymás mellett élésért tevékenykednek? Hogyan tudok nekik segíteni?

Ázsiának ezekben a nagyon különböző országaiban a keresztények gyakran kisebbségben élnek, mégis a „föld sója” szeretnének lenni. Néha, szinte észrevétlenül a remény hordozóivá válnak az őket körülvevő társadalomban. Hozzájuk csatlakozva szeretnénk ünnepelni és elmélyíteni a Krisztust szeretők közösségét.