Regionális taizéi találkozó Lvivben / Bizalom zarándokútja Ukrajnában
Időpontok
2018. április 27., péntek és május 1., kedd között
- Érkezés: (ideális esetben) péntek délelőtt 10 és este 7 óra között
- Hazaindulás: Kedden 11:30 tól
Korosztály
18 és 35 év között
- A találkozó a 17 és 35 év közötti fiataloknak szól. 35 év felettiek csoporvezetőként jöhetnek a találkozóra.
- Minden kiskorú mellé szükséges, hogy legyen egy 20 évnél idősebb kísérő, aki rendelkezik szülői meghatalmazással.
A találkozó programja
A bizalom zarándokútjának ezen az állomásán is lesznek közös imák, - a helyi hagyományokhoz is igazodva - vecsernye is, vasárnap istentiszteletek a különböző felekezetű fogadó egyházközségekben, délután műhelyfoglalkozások - többek közt a városháza kezdeményezésére. A találkozó részletesebb programja magyarul.
Útlevél
A más országokból érkezők tanulmányozzák, hogy szükséges-e számukra vízum.
A magyarországiak számára nem kell vízum, útlevél viszont igen. Javasolt az országba még 3 hónapnál nem rövidebb érvényességi idejű útlevéllel belépni.
Utazás
- A találkozó április 27-én péntek este kezdődik és május 1., kedd délelőtt ér véget. Lehetőség szerint péntek estére mindenki érkezzen meg.
- Érkezés egyénileg vagy csoportosan. Vonattal, busszal vagy repülővel. A jelentkezési lapon mindenki jelezze érkezésének pontos idejét és módját.
- A fogadó csapat igyekszik jelen lenni az fontosabb érkezési helyeken, pályaudvarokon. Ha valaki esetleg (a szokatlan érkezési idő miatt) taxival tervez a városban utazni, előzetesen tájékozódjon az árakról, hogy ne érhesse meglepetés. (Az Uber szolgáltatás műkődik Lvivben.)
- Vonatot ezen a hivatalos, angol nyelvű oldalon lehet találni.
Részvételi költség
- Részvételi hozzájáurlás 25€, ami fedezi az étkezéseket, a helyi közlekedést, bérleti díjakat és a találkozó más költségeit.
- A szervezők számára könnyítést jelent, ha a részvételi költség a találkozó előtt néhány nappal elküldésre kerül.
- A csoportok közösen is fizethetnek banki átutalással. Ha szükséges nyugta, érkezéskor a fogadásnál lehet majd kérni.
- Az egyéni jelentkezők érkezéskor is odaadhatják a részvételi hozzájárulást. Kérjük, hogy mindenki készítse elő a pontos összeget Euróban vagy ukrán Hrivnyában.
Pénz
- Mindig jó, ha van nálatok néhány euró vagy bankkártya a váratlan kiadások miatt.
- Hrivnyát szinte bármelyik lvivi pénzváltóban válthattok, de talán már jobb, ha előzetesen is van nálatok.
A találkozó központi telefonszáma
Néhány nappal a találkozó előtt megkapjátok a részletes programot, amelyben jelezni fogjuk a találkozó alatt hívható központi tudakozó telefonszámot. Ne indulj el, ha nem vagy ezen információk birtokában.
Szállás
- Családoknál, egyházi közösségekben vagy iskolákban.
- Akárhogy is lesz, hozzatok hálózsákot és matracot. Készüljetek fel padlón vagy kanapén való alvásra is.
- Fogadjátok el, ha nem lehettek barátaitokkal, szükség esetén az egyedüli elhelyezés is szóba jöhet, mert vannak családok, akik csak kevés vagy egy ember elszállásolását tudják vállalni.
- Jó lehet vinni valamilyen apró ajándékot a szállásadó családnak.
- Kérjük, hogy időben érkezzetek este vissza a fogadó családhoz.
Orvosi igények
Hozzátok magatokkal a szükséges gyógyszereiteket. Indulás előtt egyeztessetek orvosotokkal, hogy megfelelő egészségi állapotban vagytok-e az utazáshoz, és hogy megvan-e az ahhoz szükséges alap gyógyszerkészletetek.
Öltözködés
- Áprilisban Ukrajnában még lehetnek nagy hidegek – kérjük, hogy meleg ruhával készüljetek. Célszerű az indulás előtti napokon megnézni az időjárás előrejelzést, de mindenképp készüljetek hidegebb időjárásra.
- Hozzatok esetleg papucsot vagy szandált, amit a fogadó család otthonában fel tudtok venni. (A legtöbb családban, érkezéskor leveszik a cipőt.)
- A fogadó közösségre tekintettel mindenkit kérünk a hagyományok tiszteletben tartására különösen az öltözködés és az imádkozás terén. Templomba való belépés előtt, jó megtudni, hogy az adott templom melyik felekezethez tartozik.
Biztosítás
Minden résztvevő kell, hogy rendelkezzen utasbiztosítással.
Étkezések
- Mindenkinél legyen kanál, amit a meleg étkezéseknél használhat.
- Mindent megteszünk a költségek alacsonyan tartása és a keletkező hulladékok minimalizálásának érdekében. Az orvosi diétán lévő vagy az allergiás résztvevőknek sajnos nem tudunk külön étkezést biztosítani.
- Reggeli: azoknak, akik családoknál alszanak, a vendéglátók biztosítják.
- Vasárnapi ebéd: ezt mindannyian a fogadó családoknál fogyasztjuk. Jó ötlet lehet hozni valamit otthonit, amivel megkínálhatjátok a helyieket.
Önkéntesség (egy nappal korábbi érkezés)
- Aki szeretne segíteni a találkozó lebonyolításában (pl.: érkezők fogadása, éneklés vagy hangszeren játszás a közös imák alatt, ételosztás, takarítás, imahelyszín előkészítés, fordítás), érkezzen meg 26-án csütörtökön 9 és 16 óra között. A részvételi hozzájárulás megegyezik azokéval, mint akik a következő nap érkeznek.
- Ha szeretnél segíteni a fent említett feladatok valamelyikében, a jelentkezési űrlapon 2018. április 26.-ot add meg érkezésed napjának, és az alábbi három közül válassz egyet a „Feladatvállalás” dobozban a lap alján: 1. recepció és információs pont 2. zene csoport 3. bármilyen munka, beleértve az ételosztást, takarítást, imahelyek előkészítését, stb.
Egynapos program
- Azért, hogy a 15-16 éves korosztály is részt vehessen a regionális találkozón, készülünk egy különleges „egynapos” programmal. Ez a nap nyitott a családok számára is - a szülők felelősségvállalásával - és 35 évnél idősebbek számára is. Azok számára, akik jönnek, délelőtt 9-10 óra között lesz egy találkozó fogadó csoport egy tagjával, és utána részt vehetnek az összes foglalkozáson: közös imák, műhelyek, étkezések.
- Ez a lehetőség 28-án szombaton, 29-én vasárnap és 30-án hétfőn él. Taizé nem biztosít szállást az egy napos programban résztvevők számára. Az anyagi hozzájárulás mértékét később közöljük.
- Ezeknek a csoportoknak is jelentkezniük kell! Nem szükséges a résztvevők összes adatának elküldése, azonban a lehető leghamarabb jelezze, aki ilyen csoportot szeretne hozni a találkozóra.
Jelentkezés
- Egészen április elejéig lehetséges jelentkezni online. Kérjük, vegyétek figyelembe, hogy akik március 27. után jelentkeznek, azoknak a részvételi hozzájárulás 15%-kal magasabb lesz.
- Ne vegyétek meg a közlekedési jegyet, mielőtt megkaptátok a visszaigazolást a jelentkezésről.
- Töltsétek ki a jelentkezési űrlapot amint lehetséges, és mentsétek el avagy tegyétek könyvjelzőbe a végén kapott linket („válasz szerkesztése”), hogy később pontosítani tudjátok jelentkezési adataitokat, mint pl. érkezés ideje, stb.
- Kérjük minnél gyorsabban értesítsetek minket, ha törölnötök kell a jelentkezéseteket.
További hírek
- További hírek és információ a Lvivben folyó előkészületekről elérhető Facebook oldalunkon.