1. Részvétel egy helyi kiscsoporttal
A találkozón részt vehetsz másokkal együtt a saját lakóhelyedről. Ennek is több módja lehet: kereshettek egy helyet, ahol eltölthetitek együtt mind az öt napot; találkozhattok naponta, de akár csak egyetlen nap is.
A program része lesz majd a közös ima és műhelyfoglalkozások (online közvetítve Taizéből), és javaslatok abból az anyagból, amit majd december elején teszünk elérhetővé: bibliai szövegek, kérdések a kiscsoportok számára, illetve Alois testvér üzenete a 2021-es évre.
- Örömmel vesszük fel a kapcsolatot mindenkivel, aki a találkozóba így, helyi közösségével együtt kapcsolódna be, jelentsen ez egy nagy csoportot vagy akár csak néhány embert. Ez minket is segít abban, hogy tudjuk, hogyan segíthetünk titeket a ti helyi körülményeitekben. Ezen a regisztrációs űrlapon keresztül léphettek kapcsolatba velünk december 23-ig.
2. Részvétel egyénileg
Akik nem tudnak másokkal együtt részt venni a találkozón, egyénileg is jelentkezhetnek rá.
Az online program a következő elemekből áll majd: közös imák, bibliai bevezetők, online kiscsoportos beszélgetések más fiatalokkal, műhelyfoglalkozások.
- Azok a 18 és 35 év közötti fiatalok, akik szeretnének részt venni az online kiscsoportokban, december 20-ig regisztrálhatnak ezen a linken.
Hamarosan további részleteket is megosztunk Taizé honlapján.
Aki nem szeretne sem egy helyi, sem egy online csoport része lenni, a déli és az esti imákat, illetve a műhelyfoglalkozásokat is követheti az interneten. A program ezen részei nem kötöttek regisztrációhoz.