Isten hozott mindnyájatokat Húsvét napján Taizében! Jó, hogy az imádságban összeforrva együtt lehetünk, miközben a világjárvány miatt Franciaországban újra utazási korlátozások vannak érvényben. Szeretném kifejezni szívélyes köszöntésemet azok felé is, akik a világ különböző országaiból az internet segítségével követnek minket ma reggel.

Húsvét alkalmával olyan útra kapunk meghívást, mely minden emberi értelmet meghalad: átvonulás ez a csüggedésből a remény felé. Ezt az utat Húsvét reggelén elsőként egy nő tette meg: a magdalai Mária. Ő vezette Jézus tanítványait erre az útra… és ő kísér el minket is.

Mária már napkelte előtt elindult. Miközben odakint és szívében még sötét volt, azt érzi - talán zavarában -, hogy vissza kellene térnie ahhoz, aki egy napon megváltoztatta az életét.

Miközben Jézus tanítványai félelmükben bezárkóztak, úgy dönt, hogy a sírhoz megy. Minden bizonnyal azért, mert így szeretné felidézni Jézussal kapcsolatos emlékeit. Elhatározása ugyanakkor egyfajta várakozás kifejeződése is. Jézus iránti szeretete inspirálta ezt a vágyat, amit még a legnagyobb szenvedés sem tudott teljesen kioltani.

Elsőként tanúsítja, hogy a követ a sír bejáratától elhengerítették. Elszalad Simon Péterhez és a többi tanítványhoz, hogy beszámoljon nekik arról, amit látott. Azok egyből a sírhoz futnak, hogy meggyőződjenek az igazságról, de aztán visszatérnek otthonukba, miközben Mária – János evangéliuma szerint – abban a kertben marad, ahol a Föltámadottal hamarosan találkozni fog.

Engedjük, hogy a feltámadás öröme minket is megérintsen! Egyedül, elzárkózva nem tudunk hinni benne. Oly elképzelhetetlen! Ám együtt meghallhatjuk a valószínűtlent, a szinte hihetetlent, amit Húsvét napján Mária, majd pedig az apostolok is hirdettek: Krisztus él!

Húsvét reggelének e meghökkentő üzenete elszakíthatatlan attól, ami mindezt megelőzte, s amit az utóbbi napokban felidéztünk: Jézus Krisztus a szenvedés legmélyebb pontjáig ereszkedett alá, hogy az egész emberiség számára utat nyisson Istenhez, az Atyához.

Akkor hát a halálból feltámadva hogy ne tudná túlcsorduló szeretetét felkínálni azoknak, akik nem képesek hinni Isten létezésében, mert a szenvedés megbénítja bennük a bizalomhoz vezető lendületet? Húsvét öröme - anélkül, hogy idealisták lennénk - megnyit és érzékennyé tesz minket mindazok felé, akik szenvednek. Krisztus alázatosan így szól hozzánk: „Osztozom megpróbáltatásaidban és kétségeidben, veled szeretnék átmenni azokon.”

A világjárvány, s annak hosszú távú, gyötrő következményei kihívás elé állítanak, hogy kitartsunk a bizalomban. Gondolok itt mindenekelőtt a betegekre, azokra a családokra, akik elvesztették szeretteiket, továbbá azokra, akik bátor szívvel gondot viselnek másokra, s mindenkire, akik magányosan viselik ezt a nehéz időszakot.

Most, amikor világunk annyi szenvedésen megy keresztül, s a szép emberi remény oly gyakran megrendül, különösen fontos számomra a közös imádság, hogy átérezzük, közösségben vagyunk, egymáshoz közel, barátságban.

Az Evangélium lehetővé teszi számunkra, hogy ennek az időszaknak a szenvedéseiben és kihívásaiban új remény forrását fedezzük föl. Ne hagyjuk szertefoszlani! Engedjük, hogy a föltámadt Krisztus jelenléte megérintsen minket, aki életünk örömeiben és fájdalmaiban mindannyiunkat egyesít!

Ma reggel Jérémie testvérünk életre szólóan elköteleződik közösségünk testvéreként. Ez a lépés mindannyiunk számára bátorítást jelent, hogy reményünket Krisztusba vessük. Igen, arra vágyunk, hogy szeressük Krisztust, és ezt tükrözze életünk.