Az utóbbi években megnövekedett a Taizébe látogató családok száma, a számukra kijelölt szálláshely Ameugny-ben sokszor szűkösnek bizonyult. Hogy kedvező feltételek mellett láthassuk vendégül a hozzánk érkezőket, kérjük, hogy csak minden második évben látogassanak el Taizébe. Azért hogy minden országból jöhessenek résztvevők, az egy hétre Taizébe érkező családok számát 100-ra korlátoztuk. Az on-line jelentkezési lap kitöltése után visszaigazolást küldünk a jelentkezés elfogadásáról, illetve az esetleges időpont változtatásról.
Időpontok
Érkezés vasárnap 15 órától, hazautazás következő vasárnap 12 órától. Húsvétkor és pünkösdkor a találkozók hétfőtől hétfőig tartanak. Ha lehetséges két évnél kisebb gyermekekkel ne a nagyhétre ill. a húsvét utáni hétre jöjjenek. Azok a családok, melyekben a gyermekek még nem járnak iskolába, inkább a tanítási időszakokat részesítsék előnyben (június 21-28.)
További részletek, pontos időpontok az adott évre: Időpontok
Program
A Taizében eltöltött napokat meghatározza a napi háromszori imádság. Ezért kérünk mindenkit, hogy taizéi tartózkodása alatt ne szervezzen magának más programot, kirándulást a környéken, hanem próbáljon meg bekapcsolódni a közösség életének ritmusába egész héten át. A családok csoportjának az elszállásolására a Taizé melletti faluban, Ameugny-ben kerül sor az „Olinda” nevű házban (ami Taizéből 600 méterre található). Minden nap bibliai bevezetővel kezdődik a szülők számára, melyet egy testvér vezet. Ezt követik a kiscsoportos beszélgetések. A gyerekekkel a bevezető és a beszélgetés ideje alatt életkor szerinti csoportokban önkéntes fiatalok foglalkoznak.
Délután a szülők a gyerekekkel közös programon vesznek részt. A fennmaradó időt a családok együtt töltik, ekkor lehetőségük van arra, hogy megbeszéljék a nap témáját. (Konkrét javaslatokat kapnak majd.) A család közös élményének elősegítése érdekében, a gyermekekről a szülők gondoskodnak.
A három közös imádságon a szülők és a gyerekek együtt vesznek részt. A déli és az esti imádság alatt a legkisebb gyerekekre a szülők és az önkéntes segítők egymást váltva vigyáznak. Azok a szülők, akik csecsemővel vagy kisgyermekkel érkeznek fontos, hogy tudják: a többi jelenlévő számára is nagyon fontos a közös ima csöndje és nyugalma. Ezért ha gyermekük ilyen korban van, kérjük, hogy a szülők beszéljék meg egymás között, hogy az imák alatt, mikor melyikük tud a gyermekekre vigyázni egy közeli teremben. Ez nehézséget jelenthet, és jó előre gondolni erre a helyzetre, hogyha egy szülő érkezik.
Fontos, hogy a gyerekekkel már odahaza készüljünk a taizéi hétre, és segítsük őket mindenben részt venni.
Amennyiben a megadott időpontok egyike sem megfelelő, vagy a család nem tud az egész héten részt venni, a családok csatlakozhatnak a 30 évesnél idősebb felnőttek csoportjához. Ebben az esetben legfeljebb csak három napra jöhetnek, (ha lehetséges csütörtöktől vagy péntektől vasárnapig; A következő hétre átnyúló tartózkodás nem lehetséges.) és a szülők egymás között szervezik meg a gyermekfelügyeletet a kiscsoportos beszélgetések és a közös imádságok idejére. Ebben az esetben nincsen külön foglalkozás a gyermekek részére. Kérjük, hogy októberben ne jöjjenek két évesnél idősebb gyermekekkel.
15 évnél idősebb gyerekek a fiatalok találkozójának programjain vesznek részt. A fiatalokkal együtt étkeznek, de a szüleikkel együtt kapnak szállást. (Étkezést és szállást illetően lásd a 15 és 29 év közötti fiataloknak szóló tájékoztatót.)
Mi van akkor, ha nem tudunk egy teljes hétre jönni, vagy csak olyankor tudunk jönni, amikor nincsenek családos találkozók?
Ha nem tudnak egy teljes hétre jönni, vagy csak olyankor tudnak jönni, amikor nincsenek családos találkozók, akkor a 30 év feletti felnőttek találkozóján vehetnek részt (legfeljebb 3 napra, lehetőség szerint csütörtök vagy péntektől vasárnapig vagy vasárnaptól szerdáig). Vasárnapon túlnyúló itt tartózkodás nem lehetséges. Az ilyen heteken a gyerekek számára nincsen szervezett közös foglalkozás. Mindenszentekkor, az október 23. és november 6. közötti iskolai szünetben családokat nem tudunk fogadni.
Gyakorlati tudnivalók
Olinda 10-15 percnyi séta Taizétől, 5 év alatti gyerekek számára javasoljuk, hogy hozzanak babakocsit.
Lehetőséget biztosítunk a legkisebbek ételeinek megmelegítésére.
Háziállatot senki ne hozzon magával.
A könnyebb beilleszkedés érdekében három ismerős családnál több ne jöjjön egyszerre.