A Taizéi Közösség mindig hivatásának tekintette az emberi család békéjének és kiengesztelődésének keresését. Ez élteti immár 30 éve „a bizalom világméretű zarándoklatát”, amely évről évre összegyűjti az összes földrész fiataljait. Az egész Európából összesereglő 40 000 fiatal szeretné e zarándoklat újabb – brüsszeli – állomásán (2008. december 29. - 2009. január 2.) újjáéleszteni azt a kezdeti lelkesedést és belső késztetést, amely egykor a közös Európa megteremtésének szándékát kísérte: a népek közti kiengesztelődést valóra váltani, egyesítve az erőforrásokat és az egyes népek sajátos adottságait.

A közös Európa felépítése – példátlan vállalkozás

Európának, történelme során most először sikerült egy békés korszakot átélnie. Ez igen nagy reményeket ébreszt a világ más vidékein is. Annyi megosztottság és szakadás után fölbecsülhetetlen érték ez a béke. De nem mondhatjuk, hogy egyszer s mindenkorra a miénk, minden egyes nemzedéknek fönn kell tartania, újra meg kell szilárdítania azt.

Ne hagyjuk, hogy úrrá legyen rajtunk a megfáradás!

Az európai intézményekre manapság bizonyos fokú kiábrándultsággal tekintenek az emberek. [1] Mégis nélkülözhetetlenek a földrész békéjének folyamatos biztosítása érdekében. Azonban természetesen nem formálhatnak jogot arra, hogy olyan felelősségeket vegyenek át, amelyeket az európai társadalom különböző szintjei gyakorolnak. A nemzetenkénti felelősök a maguk részéről azzal lendíthetik föl az intézmények célszerű működését, hogy nehéz döntéshozatalaik alkalmával nem az európai intézményeket teszik igazságtalanul bűnbakká.

A szolidaritás globalizációja

Egy közös Európa fölépítésének akkor van értelme, ha ez az építkezés más földrészekkel is összhangban, a legszegényebb népekkel összefogva történik. Ezek a népek hihetetlenül gyorsan fejlődnek! Bizony az európai segélyszervezeteket és intézkedési terveket naprakész állapotba kellene hozni!
Számtalan fiatal követeli, hogy a gazdaság világméretű egységesülése kéz a kézben járjon a az egész földet átölelő közösségvállalással. (a gazdasági globalizáció a szolidaritás globalizációjával) Vajon a növekedésben való részesedés reménye nem késztethetné-e még inkább nagylelkűségre a gazdag országokat, hogy befektetéseikkel a fejlődő országok javát szolgálva egyidejűleg méltóbb módon, nagyobb felelősségtudattal fogadják az ezekből az országokból érkező bevándorlókat is?

Sok fiatal teremt az egész földrészen átívelő személyes kapcsolatokat és tesz ezáltal máris szert valamiféle európai öntudatra. Ez az európai öntudat nem azt kívánja tőlünk, hogy feladjuk az egyes népekre vagy egyes vidékekre jellemző sajátosságokat, hanem azt, hogy sokszínűségünk figyelembevételével osszuk meg egymással saját adottságainkat, tegyük közkinccsé egyéni adományainkat. Vannak olyan kezdeményezések, mint például az európai közmunka (a külföldön teljesített polgári szolgálat), amelyek lehetővé teszik, hogy a különböző népek jobban megismerkedjenek egymással.

A jelenlegi pénzügyi válság

A jelenlegi pénzügyi válság rávilágít arra, hogy nincs tartós gazdasági fejlődés bizonyos etikai alapelvek nélkül. A válság esélyt is jelenthet, amennyiben föltesszük magunknak a kérdést: a világ társadalmának kiépítésében mire helyezzük a hangsúlyt, mi élvez elsőbbséget? Miféle fejlődésre törekszünk? Milyen az a fejlődés, amely számol bolygónk véges készleteivel, amely tiszteletben tartja Földünk korlátozott erőforrásait?

Minél összetettebbek és bonyolultabbak a különböző gazdasági és pénzügyi rendszerek, annál inkább szükség van ezek összehangolására - az emberiség nagy családjának javára. Manapság nélkülözhetetlenek azok a nemzetek feletti szervezetek, amelyek szabályokat alkotnak a nagyobb igazságosság biztosítása érdekében. [2]

Mit adhatnak hozzá ehhez a keresztények?

Egyrészt: az Evangélium az egyszerű életre biztat. Arra hívja a hívő embert, hogy uralkodjon vágyain, de nem kényszernek engedve, hanem meggyőződésből. [3] Aki önként vállalja az egyszerűséget, az képes ellenállni a jómódúakra jellemző fölösleges fogyasztásnak, és tud küzdeni a társadalom kirekesztettjeire kényszerített szegénység ellen.

Másrészt: A keresztények a megbocsátás lépéseinek ösztönzésével járulhatnak hozzá a nyitott és befogadó Európa kialakításához. Ahhoz, hogy előrelépjünk a megbocsájtás útján, le kell mondanunk az elszenvedett sérelmek továbbörökítéséről. Ez nem a fájdalmas múlt elfeledését jelenti, hanem emlékeink gyógyítását-gyógyulását a megbocsájtás tette által. A megbocsájtás megszakítja a sérelmek nemzedékről nemzedékre áthúzódó láncolatát, ami az előítéletek melegágya. Megbocsátás nélkül nincs jövője a társadalmainknak. Az az elsöprő lendület, amellyel Európa újjáépítése elkezdődött, nagyrészt ebből a meggyőződésből táplálkozott. [4]

Mindenki hozzájárulhat egy olyan kultúra létrehozásához, amelyet a bizalmatlanság helyett a kölcsönös bizalom jellemez. A történelem során időnként nagyon kevés ember is képes volt arra, hogy a mérleg nyelvét a béke irányába mozdítsa ki. [5]