Roger testvér, Taizé alapítójaAz ember jósága Isten jóságának visszfénye [1]
Ahogy Roger testvér egyre idősebb lett, úgy vált számára egyre fontosabbá ez a szó: jóság. Szívesen idézte Nagy Szent Bazilt, akinek szemében az ember jósága Isten visszfénye volt, annak megnyilvánulása, hogy az ember Isten képmása. [2] Nagyon régen, amikor megkért, hogy vállaljam a közösség vezetését, nem adott irányelveket a felelősség gyakorlására, de ezeket a szavakat hagyta rám: „A prior és az egész közösség számára az ítélőképesség, az irgalmasság lelkülete és a kifogyhatatlan jóság olyan adományok, amelyeket semmi más nem pótolhat.” [3] Ezért imádkozom szívesen a zsoltárossal: „A te jó lelked vezessen engem.” [4] Ha e mellett kitartunk, előbbre juthatunk. Isten csak szeretni tudAz az elképzelés, hogy Isten szigorú bíró, sok ember tudatában okozott pusztítást. Roger testvér épp ellenkező véleményen volt: Isten csak szeretni tud. Isten feltétel nélkül szeret. Mindenekelőtt a fiatalok figyelmét kellett fölhívni erre, akiket a folyamatos szidások elzárnak a szeretet Istenétől. Olivier Clément, ortodox teológus mondta nekünk egy alkalommal, hogy Roger testvérnek Isten szeretetéhez való ragaszkodásával véget ért az a kor, amelyben a különböző keresztény felekezetek tagjai féltek egy büntető Istentől. Roger testvér azért merte Isten szeretetét ennyire hangsúlyozni, mert sok előtte járó gondolkodó is támogatta ebben. Soha nem felejtem el, mekkora öröm töltötte el, amikor rátalált Ninivei Izsák (VII. század) szavaira: „Isten csak szeretetét tudja adni.” [5] Azt kívánta, hogy e szavak megzenésítve visszhangozzanak egy taizéi énekben. További csodálatos oldalakat találunk a Diognétoszhoz írt levélben, Iréneusznál [6], Bazilnál, Szalézi Ferencnél, Dosztojevszkijnél vagy Karl Barth teológusnál, aki újra fölfedezte egyes egyházatyák keresztény egyetemességét. Az Istentől való félelem azonban újra és újra megjelent, és eltompította ezeknek a tanúságtételeknek az erejét. Fiatal korában Roger testvér olyan keresztényeket ismert meg, akik azon a véleményen voltak, hogy az Evangélium terhet rak a hívőkre. Volt idő, amikor emiatt nehezen tudott hinni. Az Istenbe vetett bizalom egész életén át küzdelmet jelentett számára. Mégis gyakran hivatkozott édesanyjára, akinek elegendőek voltak Szent János szavai: „Isten a szeretet.” [7] Ebből kiindulva lett a szív jóságának tanúja szerettei számára. Roger testvér gondosan ügyelt a közös imák alkalmával felolvasott bibliai helyek kiválasztására: meg ne zavarjon valakit egy nehezen érthető szöveg. Kérte, hogy csak olyan olvasmányokat válasszunk, melyek lehetővé teszik, hogy a hallgató eljusson az Evangélium lényegéhez, Isten végtelen szeretetéhez; a nehezebb szakaszok inkább maradjanak meg kiscsoportos tanulmányozásra. Rendelkezett azzal az adománnyal, hogy Isten szeretetét másoknak közvetítse. Milyen sok embernek adta át a bizonyosságot: Isten úgy szeret téged, ahogy vagy, és mindig egészen közel van hozzád! Ez a hozzáállás nem tévesztendő össze a minden igényt kielégítő kényelmesség útjával. Soha nem arról van szó, hogy saját mércénk szerint alakítsuk ki istenképünket, mert ezáltal Istent saját jólétünk szolgálatába állítanánk. Roger testvér azonban vállalni akarta annak kockázatát, hogy kifejezze reményét: minden ember életében Isten jóságáé az utolsó szó. Emlékszem 1973 Húsvétjára. Egész fiatalon, másokkal együtt érkeztem Taizébe a föltámadás ünneplésére. Sokunkat megérintettek Roger testvér szavai, ahogyan Pál Rómaiakhoz írt levelét értelmezte: „Ki ítélne el minket? Talán Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk?” [8] Vállalni a jóság kockázatátAmikor Isten jóságát fölfedezzük, életünkben is újraéledhet a jóság. Isten szava élő: figyeljünk az Evangélium jóságra irányuló meghívására, engedjük, hogy ez a hívás fülünkbe jusson, és szívünkben változást indítson el. E hívás vonz minket, akaratunk pedig örömét leli abban, hogy válaszolunk rá. Roger testvér maga is szert tett erre a tapasztalatra. Fiatalként megérintették Mikeás próféta szavai: „Megmondta neked, ember, hogy mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: azt, hogy mindenképpen igazságot cselekedj, szeresd az irgalmasságot, és hűségesen járj Isteneddel.” [9] Megértette, hogy Isten jósága a miénk után vágyódik. „Csak egy valaki jó” [10]: jóságunk forrása nem önmagunkban található. Hiányt szenved, valami abszolútra utal, egy nagyobb jóságra. Lényege abban áll, hogy Isten jóságának jele legyen. Fiatal korában Roger testvér hosszabb ideig beteg volt: a tuberkulózis akkoriban gyakran okozott halált. Lábadozása idején magányos sétái segítettek megérlelni hivatását. Folyton a jóságra irányuló, egy és ugyanaz a hívás foglalkoztatta: „A betegség évei alatt megértettem, hogy a boldogság forrása nem a feltűnést keltő adományokban, nem is a fáradságos sikerekben rejlik, hanem önmagunk egyszerű és alázatos odaadásában, mely által másokat szívünk jósága révén szeretnénk megérteni.” [11] Részben innen ered az a dinamizmus, mellyel megalapította közösségünket: „Nem hagyott nyugodni a megérzés, miszerint a közösségi életforma annak lehet a jele, hogy Isten szeretet. Fokozatosan érlelődött meg bennem a meggyőződés, hogy mennyire fontos lenne létrehozni egy férfiakból álló közösséget, amelynek tagjai egész életük odaadására törekednek. Ebben a közösségben a szív jósága és az egyszerűség lenne mindennek a forrása.” [12] Ez a meggyőződése olyan erős volt, hogy közösségünk működésének csak minimális kereteit fogalmazta meg, hogy a testvéri figyelem és szeretet lehessen mindennek az alapja. Jóság és egyszerűségJóság és egyszerűség találkozásából remény születik. A fiatalok ezreinek fogadása ugyanúgy megerősíti ezt bennünk, mint amikor különböző földrészekre megyünk életünket megosztani a legszegényebbekkel. A szív egyszerűségével együtt járó jóság figyelmünket a legszegényebbek, a szenvedők és a gyermekek fájdalmai felé fordítják. A vendégfogadás felébreszti a jóságot. Amikor egy városban ifjúsági találkozót készítünk elő, családok ezreit hívjuk meg arra, hogy fogadjanak be egy vagy több ismeretlen fiatalt, akiknek talán a nyelvüket sem beszélik. Ilyenkor megértjük, milyen kevés is elegendő ahhoz, hogy sokak szívében megjelenjen a jóság. Míg a kemény szigor akadályt jelent a hit útján, a jóság kaput nyit feléje. A jóság ámulatba ejt és rácsodálkozáshoz vezet. Ezáltal pedig olyan új távlat tűnik fel, amely túl van az élet keménységén, az ártatlanok szenvedésén, az igazságtalanságokon és még a jóléti társadalmakban rejlő anyagi és lelki nyomorúságokon is. Egy ilyen tapasztalat ahhoz a döntéshez vezethet, hogy bizalmunkat Istenbe helyezzük. Többször volt alkalmam beszélgetni Geneviève-vel, Roger testvér hét nővére közül a legfiatalabbal, aki 2007-ben, 95 éves korában halt meg. Testvérével való hasonlósága feltűnő volt: került minden kemény szót, minden végleges ítéletet. Egy ilyen karakternek természetesen árnyoldalai is vannak. Roger testvér viszont ezt a természetes adományt az Evangélium szolgálatába tudta állítani! És mi, testvérek, tudjuk, hogy ez őt néha egészen teherbírásának határáig vezette. Jóság és nagylelkűségA jóság egy további kifejeződése az érdek nélküli nagylelkűség. Isten sohasem erőlteti ránk önmagát, benne nincs erőszak [13]. Azt akarja, hogy őt az ember szabadon szeresse. Ugyanez az ingyenes önzetlenség emberi kapcsolatainkban is lényeges szerepet játszik azáltal, hogy szabadságot nyújt a másiknak. Ez semmiképpen sem tétlenséget jelent, hanem azt, hogy engedi a Szentlelket a másikban munkálkodni. A nagylelkűség érdek nélküliséget jelent. Roger testvér gyakran emlékeztetett arra, hogy mi, testvérek, nem lelki mesterek vagyunk, hanem olyan emberek, akik meghallgatnak. Halála után is igen sok fiatal jön Taizébe, mert megértették, hogy Roger testvér Keresztelő Jánoshoz hasonlóan nem önmagára, hanem Isten jelenlétére mutatott rá. A fiatalok tudják, hogy közösségünk elsősorban olyan helyet kínál nekik, ahol Istent kereshetik. Sokan ezt mondják: „Ide haza jövünk, itt otthon érezzük magunkat.” Lényeges, hogy a fiatalok szabadnak érezzék magukat, és ne kösse meg őket semmi sem pasztorálisan, sem az érzelmek terén. Persze keresik a barátságot, és mi próbálunk is annyit adni nekik, amennyit lehet. Ám ez egyfajta ítélőképességet kíván annak érdekében, hogy Isten felé tartó útjukon szabadok maradjanak. Az ingyenesség ugyanezen lelkületével soha nem akartuk a fiatalokat egy, a közösség köré szerveződő mozgalomba gyűjteni. II. János Pál pápa 1986-ban tett látogatása alkalmával mondta e nekünk sokat érő szavakat: „Áthaladtában letér az utazó a taizéi forráshoz, majd szomját csillapítván folytatja útját. (...) Ahogy tudjátok, a taizéi testvérek nem akarnak föltartóztatni benneteket. Az imádságban és a csöndben ahhoz szeretnének titeket hozzásegíteni, hogy a Krisztus megígérte élő vízből merítsetek, hogy megtapasztaljátok örömét, fölismerjétek jelenlétét és válaszoljatok hívására. Innen továbbhaladva tegyetek tanúságot Isten szeretetéről és szolgáljátok testvéreiteket, visszatérve egyházközségeitekbe, városotokba, falutokba, az iskolába, az egyetemre vagy munkahelyetekre.” [14] Ugyanezt az ingyenességet élik meg testvéreink, akik a legrászorultabbak életkörülményeiben osztozva Afrika, Ázsia vagy Dél-Amerika szegénynegyedeiben élnek. Azzal a céllal mennek, hogy Isten szeretetének tanúi legyenek mindenki, elsősorban a legelhagyatottabbak szemében. Annak jelei kívánnak lenni, hogy a kultúrák közötti szakadékok áthidalhatók. Nem akarnak sikeres terveket végrehajtani; így válik lehetővé, hogy viszonzást nem váró jósággal egyszerűen csak jelen legyenek. Ebből azután olyan kézzelfogható tervek születnek, amilyeneket korábban talán elképzelni sem tudtunk volna. Néhány megerősítésNéhányan megerősítettek minket ezen az úton. A jó János pápaRoger testvér gyakran emlegette, milyen nagy hatással volt rá XXIII. János. Ő az az ember, akit a világon talán a leginkább tisztelt. Miért? Isten irgalmassága ragyogott át rajta: „XXIII. János Isten képmását látta beszélgetőtársában. Akivel találkozott, abban a legjobbat, a legtisztább szándékot vette észre. Csak az együttérzés teszi lehetővé, hogy úgy tekintsünk a másikra, amint van. Egy szerető tekintet mindenkiben felismeri az emberi lélek mély szépségét.” [15] XXIII. János életében kitüntetett helyet kapott a jóság, amit néha naivitásnak tartottak, emiatt szenvedett. A jóság nem vak. Belső harcot igényel. Tudatában van mások és saját maga árnyoldalainak. Roger testvér és XXIII. János pozitívan látták az embert. Mindketten egy új látásmódot tártak elénk: „Isten megadja azt, hogy utunkon a jóság szikrájával járjunk, mely lelkünk mélyén arra vár, hogy fellobbanjon.” [16] Roger testvér számára felbecsülhetetlen értéket jelentett, hogy a szív jósága élő maradjon a közösségben: „A szív jósága talán a közösség szépségének egyik legtisztább kifejeződése.” [17] Ami egy kis közösségre igaz, igaz az Egyházra is. Roger testvér számára a „közösség” az Egyház egyik legszebb elnevezése volt. Ebben a közösségben a kölcsönös ítélkezéseknek nem szabad helyet kapniuk. „Ha az Egyház fáradhatatlanul meghallgat, gyógyít és kiengesztel, akkor válik igazán tündöklővé – a szeretet, az együttérzés, a vigasztalás közösségévé. Sohasem távolságot tartva, sohasem védekezően, hanem megszabadulva a szigorúság minden formájától. Az Egyház ilyenkor a hit alázatos bizalmát sugározza az emberek szívébe.” [18] Az orosz lélekRoger testvér szerette az orosz ortodox egyházat. Feltétlen tisztelettel volt ennek az egyháznak a keresztényei iránt, akik nagy megpróbáltatásokon mentek keresztül: „Tudtak szeretni és megbocsátani. A szív jósága sokuk számára éltető valóság.” [19] Dosztojevszkij tudta, hogy a kiengesztelődés útjai akkor nyílnak meg, ha ráébredünk a jóság bennünk rejlő kincseire: „Ha mindenki felismerné a saját magában rejlő őszinteséget, hűséget, megtörhetetlen derűt, tisztaságot és a jó utáni vágyat..., akkor minden ember azonnal boldog lehetne” [20] Bulgakov atya Szarovi Szent Szerafimról 1933-ban megjelent cikkében arról ír, hogy noha a kemény oroszországi események az emberek borúlátását erősítették, a Szerafimra való emlékezés mégis megengedte, hogy higgyenek minden ember alapvető jóságában. Azok rezignációjával szemben, akik azt mondják: „Ember embernek farkasa”, ez a szent ezt feleli: „Az ember embertársának öröm forrása.” Szerafim minden zarándokot ezekkel a szavakkal köszöntött: „Örömöm!” Majd hozzátette: „Krisztus föltámadt!”. Mert a Föltámadott fénye mutatja, micsoda jóságra képes az ember. Edmond MicheletA francia miniszter Edmond Michelet szívesen jött Taizébe. Szívbéli, mély kapcsolat fűzte Roger testvérhez. Ennek okát a Rue de la Liberté című könyvét olvasva értettem meg igazán, melyben a dachaui koncentrációs táborban megélt tapasztalatait írja le. Tudunk-e még egy jó Isten által belénk helyezett jóságról beszélni a XX. század közepén? Igen, Edmond Michelet Roger testvérrel együtt tudott. Hosszú évek elképzelhetetlen szenvedései után Michelet a következő meghökkentő szavakat írta le: „Mindenkinek megvan a joga, hogy a koncentrációs táborban szerzett tapasztalataiból olyan következtetéseket vonjon le, ami neki tetszik. Én a jövőm számára az emberbe vetett remény tanulságát akarom megőrizni. Hinni akarom, hogy az őszinte keresési szándék – ami visszaadhatja az emberi lélek hihetetlen lehetőségeibe vetett bizalmat – az egyetlen alkalmas eszköz ahhoz, hogy átjussunk olyan helyzeteken, mint amiken mi mentünk keresztül.” [21] Stanislas LyonnetAz 1980-as évek elején a Rómában tanító jezsuita, Stanislas Lyonnet több alkalommal látogatott Taizébe. Roger testvér szerette őt hallgatni, amint a Biblia egészén keresztül kifejtette Isten szeretetének folytonosságát. Nagy lelkesedéssel mutatta be, hogyan világítja meg az Ószövetség az Újszövetséget. Mindig visszatért Jeremiásnak és Ezekielnek azon írásaira, amelyek az új szövetséget hirdették: Isten megbocsát, és akaratát többé már nem kőtáblákra, hanem az emberek szívébe írja. Egy új szabadság tárul fel, ami több, mint a jó és rossz megkülönböztetése: arra vezeti a hívőket, hogy úgy teljesítsék Isten akaratát, mintha az a sajátjuk volna. Lyonnet atya úgy vélte, hogy egy büntető Istennek a képe óriási akadályt jelent a hit számára. Paradox kijelentései olykor meglepőek voltak, de sohasem könnyelműek: „A Bibliában az istenfélelem a belé vetett bizalmat jelenti.” Paul RicœurPaul Ricoeur már 1947-ben egyik első újságcikkét Taizéről írta. Roger testvér támaszra lelt nála saját gondolatai számára, és nem habozott ezt a címet adni 2001-ben megjelent könyvének: „Isten csak szeretni tud”. Megbízott ugyanis a nagy filozófus ezen szavaiban: „Isten egyetlen hatalma a lefegyverzett szeretet. Isten nem akarja szenvedésünket. Isten mindenhatóból „mindeneket szeretővé” lesz. Istennek nincs más hatalmi eszköze, mint hogy szeret minket, és szenvedésünk idején segítő szót intéz hozzánk.” [22] Miért jött Paul Ricoeur Taizébe? „Mert igazolni akartam azon meggyőződésemet, hogy akármilyen sűrű és sötét legyen is a gonoszság, az nem olyan mély, mint a jóság. Ha a vallásnak, a vallásoknak van értelme, akkor az nem más, mint hogy felszabadítsa a jóság magvát az emberekben, és ott keresse, ahol már teljesen eltemették. Föl kell szabadítanunk e bizonyosságot, és nyelvezetet adni neki. Taizé nyelve, nem a filozófia és nemcsak a teológia nyelvezete, hanem a liturgiáé. Számomra a liturgia nem egyszerűen cselekvés, hanem gondolkodásmód is.” [23] A szív jósága az utolsó leheletig: 2005. augusztus 16.Ezen az estén a közös imádság alatt egy fiatal nő beteges cselekedete véget vet Roger testvér életének. Emberek ezrei vannak a Kiengesztelődés templomában. Egy spanyol fiatalember még megpróbál közbelépni. Fájdalmas vonásokat észlel Roger testvér arcán, amikor megfordul, hogy lássa, ki támadta meg. Ez a fiatalember azt látja, hogy mielőtt elvesztette eszméletét, Roger testvér fájdalmas tekintete szerető és megbocsátó tekintetté változik át. Életének utolsó pillanatáig Roger testvér a szív jóságának evangéliumi értékéhez tér vissza. Levelek, táviratok, e-mailek ezrei érkeztek hozzánk a következő napokban minden földrészről, melyek arról tanúskodnak, hogy a szeretet és a jóság ezen üzenete, melyet Roger testvér élete és halála által adott át nekünk, emberek sokaságára volt hatással. Mélyebben értettük meg, hogy a jóság nem üres szólam volt csupán, hanem olyan erő, mely képes átalakítani a világot, mert Isten általa tevékenykedik. A gonoszsággal szemben a szív jósága sebezhető valóság. Roger testvér életének odaadása azonban biztosíték arra nézve, hogy Isten békéje és a belé vetett bizalom fogja kimondani földünkön az utolsó szót. Egy Roger testvér által írt olyan imádsággal szeretném zárni soraimat, melyet nagyon szeretett és szívesen mondogatott: „Isten, te szeretsz minket. Megbocsátásod szemlélése váljék a jóság sugárzásává az alázatos szívben, mely beléd helyezi bizalmát.” [1] Ez a cikk a Communio című folyóirat számára íródott, s a 2008. március-áprilisi számban jelent meg. [2] „Akkor leszel Istenhez hasonló, ha elsajátítod a jóságot. Engedd, hogy irgalmasság és jóakarat költözzön szívedbe, és téged Krisztussal beborítson.” (Nagy Szent Bazil: Az ember teremtéséről, IV. század) [3] Roger testvér: Taizé forrásai, Vigilia Kiadó, Bp., 1997, 66. o. [4] Zsolt 143,10 [5] Idézi: Olivier Clément: Taizé, un sens à la vie, Bayard-Centurion, Paris, 1997, p. 98. [6] Lyoni Iréneusz a gnosztikus pesszimizmussal szemben az ember és az egész teremtés jóságához ragaszkodott. [7] 1Jn 4,16 [8] Róm 8,34. Roger testvér ezen elmélkedése magyar fordításban: Frère Roger: Források – Válogatás Frère Roger írásaiból, Verlag OMC, Bécs, 1984, 89. o. [9] Mik 6,8 [10] Mk 10,18 [11] Frère Roger, Dieu ne peut qu’aimer, Taizé, 2001, p. 71. [12] Uo. p. 40. [13] „Istenben nincs erőszak. Isten nem azért küldte Krisztust, hogy megvádoljon minket, hanem hogy magához hívjon minket, nem azért, hogy elítéljen minket, hanem mert szeret minket.” (Diognétoszhoz írt levél, II. század) [14] Roger testvér: Taizé forrásai, Vigilia Kiadó, Bp., 1997, p. 91. [15] Ezek a sorok Roger testvér hagyatékában találhatók. Halála előtt egy új könyv előkészítésén dolgozott, melyben egy fejezet XXIII. Jánosról szólt volna. [16] Roger testvér: Az öröm forrásaihoz című levele, európai találkozó, Hamburg, 2003 [17] Uo. [18] Roger testvér: Benned a szív békessége, Agapé, Szeged 1997, 14. o. [19] Roger testvér: Dieu ne peut qu’aimer, Taizé, p. 112. [20] Pierre Pascal: Dostoïevski l’homme et l’oeuvre, L’Age d’homme, Lausanne, 1970. [21] Edmond Michelet: Rue de la Liberté, Le Seuil, Paris, 1955, új kiadás 2002, p. 247. [22] Paul Ricoeur, in: Panorama N° 340, 1999. január, p. 29. [23] Paul Ricoeur: „Libérer le fond de bonté”, in: Taizé, au vif del’espérance, Bayard, Paris 2002, p. 205-207. |