Roger testvér 2005

Békés jövendő

Ezt az 55 (köztük 24 ázsiai) nyelvre lefordított levelet Roger testvér, a Taizéi Közösség alapítója írta, és Lisszabonban, a fiatalok európai találkozóján került nyilvánosságra. Ez szolgál majd a kiscsoportos beszélgetések alapjául 2005-ben nemcsak a Taizében megrendezett egyhetes találkozókon, hanem a földkerekség többi részein is.

“Isten terve a békességet, és nem a pusztulást rejti, Ő jövőt és reményt akar adni.” [1]

Számtalan ember vágyakozik ma egy békés jövendő után, és arra vár, hogy az emberiség megszabaduljon az erőszak fenyegetésétől.

Vannak, akik megrettennek a jövőtől és a félelem megbénítja őket, azonban a világ minden táján élnek találékony és tenni akaró fiatalok.

Ők nem hagyják, hogy magával ragadja őket a lehangoltság örvénye. Tudják, hogy Isten nem tétlenségre teremtett minket. Számukra az életet nem a vak sors irányítja. Tudatában vannak, hogy az örökös kétkedés és a csüggedés bénítja meg az embert.

Ezért ezek a fiatalok nem a pusztulás, hanem a békés jövendő útján próbálnak járni. Jobban mint sejtenék, életük fénnyé lesz és olyan világosságot sugároz maguk körül, amely bevilágítja környezetüket.

Vannak, akik a béke és a bizalom hordozói a megrázkódtatások és az ellentétek közepette. Még akkor is kitartanak, ha megpróbáltatás vagy kudarc terhe nehezedik vállukra. [2]

Taizében, nyári esték csillagos égboltja alatt, a nyitott ablakon át néha fiatalok hangja hallatszódik be hozzánk. Még mindig elámulunk azon, milyen sokan vannak.

Keresnek, imádkoznak. Mi pedig arra gondolunk, hogy a béke és a bizalom utáni vágyakozásuk olyan, mint a csillagok: kis fények az éjszakában.

Olyan korban élünk, melyben sokan fölteszik a kérdést: mi is a hit? A hit Istenbe vetett egészen egyszerű bizalom, életünk során szakadatlanul megújuló és nélkülözhetetlen lendület.

Mindannyiunkban lehetnek kétségek. Nincs ebben semmi nyugtalanító. Ezért inkább Krisztusra figyeljünk, aki szívünk mélyén halkan így szól: „Kétségeid vannak? Ne félj! A Szentlélek mindig veled van!” [3]

Néhányan arra a meglepő felismerésre jutottak, hogy Isten szeretete a kétségektől átjárt szívben is kiteljesedhet. [4]

Az Evangéliumban Krisztus első szavai között ezt olvassuk: „Boldogok a lelki szegények.” [5] Igen, boldogok, akik a szív és az élet egyszerűségére törekednek.

Az egyszerű szívű ember a jelen pillanatban igyekszik élni, hogy minden napot Isten napjaként fogadhasson.

Vajon az egyszerűség lelke nem ragyog-e föl a derűs örömben és a vidámságban egyaránt?

Az egyszerű szívű ember nem gondolja magáról, hogy egyedül mindent megért a hitből. Ezt mondja: “Amit én alig, azt mások jobban megértik és továbbsegítenek az utamon.” [6]

Aki életét leegyszerűsíti, az osztozni tud a leginkább rászorulókkal, hogy csillapítsa a szenvedést ott; ahol betegség, szegénység és éhínség van… [7]

Személyes imánk szintén egyszerű. Vagy úgy gondoljuk, hogy az imádsághoz sok szóra van szükség? [8] Nem, gyakran elég néhány, akár ügyetlen szó is, hogy mindent Isten kezébe tegyünk, félelmeinket éppúgy, mint reményeinket.

Amikor a Szentlélekre hagyatkozunk, akkor rátalálunk a nyugtalanságból a bizalomba vezető útra. [9] És ekkor így szólunk:
Szentlélek, add, hogy minden pillanatban
feléd fordulhassunk.
Oly gyakran elfelejtjük, hogy bennünk laksz,
bennünk imádkozol és bennünk szeretsz.
Jelenléted szívünkben bizalom
és állandó megbocsátás.”

Igen, a Szentlélek fényt gyújt bennünk. És bár nagyon halovány, mégis felébreszti szívünkben az Isten iránti vágyakozást. Az Isten iránti egyszerű vágyakozás pedig már imádság.

Az imádság nem távolít el a világ gondjától. Épp ellenkezőleg, semmi nem jelent nagyobb felelősséget, mint az imádság. Minél egyszerűbben és alázatosabban imádkozunk, annál inkább közelebb kerülünk ahhoz, hogy szeressünk és ezt az életünkkel fejezzük ki.

Hol találjuk az Evangélium megéléséhez nélkülözhetetlen egyszerűséget? Krisztus szavai vílágítanak rá a válaszra, amikor egy napon tanítványaihoz szól: “Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, mert ilyeneké a mennyek országa.” [10]

Ki tudná eléggé hangsúlyozni, hogy mennyi tudnak egyes gyerekek bizalmukkal továbbadni? [11]

Mi pedig így kérhetjük az Istent: ”Szerető Istenünk tégy alázatossá és ajándékozz nekünk egyszerűséget az imánkban, az emberi kapcsolatainkban és mások befogadásában…!”

Jézus Krisztus nem azért jött el a földre, hogy bárkit elítéljen, hanem hogy megnyissa a közösség útjait az emberek előtt.

Kétezer év óta, Krisztus a Szentlélek által van jelen. [12] Titokzatos jelenléte egy látható közösségben [13] válik kézzelfoghatóvá: ez a közösség nőket és férfiakat, időseket és fiatalokat gyűjt egybe, akik mind arra hivatottak, hogy közösen haladjanak és ne különüljenek el egymástól. [14]

Történelmük során azonban a keresztények sok megrázkodtatáson mentek keresztül: szakadások jöttek létre köztük, holott mindannyian ugyanarra a szerető Istenre hivatkoztak.
A közösség egységének helyreállítása ma sürgős feladat, amit nem lehet az idők végezetéig folyton csak halogatni. [15] Készek vagyunk-e mindent megtenni azért, hogy a keresztények ráébredjenek ennek fontosságára? [16]

Vannak keresztények, akik bárhol legyenek is, késlekedés nélkül, egészen alázatosan és egyszerűen már élik ezt a közösséget. [17]

Saját életükön keresztül szeretnék Krisztust jelenvalóvá tenni mások számára. Tudják, hogy az Egyház nem önmagáért, hanem a világért van, azért hogy abban a béke kovásza legyen.

„Közösség” – ez az Egyház egyik legszebb neve. Ebben a közösségen benne nincs helye az egymás közti szigornak, sokkal inkább jelen vannak a tiszta kapcsolatok, a szív jósága, az együttérzés… és kitárulhatnak a szentség kapui.

Az Evangéliumban meglepő felfedezést tehetünk: Isten nem teremt félelmet vagy aggódást, Isten csak szeretetét adhatja nekünk.

Szentlelkének jelenléte által Isten jön el, hogy átváltoztassa szívünket.

Az egyszerű imában megérezzük, hogy soha nem vagyunk egyedül: a Szentlélek megőriz minket az Istennel való közösségben, nem csak egy röpke pillanatra, hanem a véget nem érő életre.

[1Ezeket a szavakat Krisztus előtt hatszáz évvel írták, lásd Jeremiás 29,11 és 31,17.

[2Idén tíz új ország csatlakozott az Európai Unióhoz és ebben az új Európában sok fiatalban tudatosult a tény, hogy egy olyan földrészen élnek ahol az emberek miután régóta szenvednek a megosztottság és az ellentétek miatt, most már az egységet és a béke útjait keresik. Persze, van ahol megmaradtak a feszültségek, az igazságtalanságok és helyenként tovább folytatódik az erőszak, ezáltal helyet engedve a kétkedésnek. Fontos, hogy ne álljunk meg az úton: a béke keresése már az európai építkezés kezdeteinél is jelen volt. Amennyiben az új Európa megteremtésének egyedüli célja az lenne, hogy erősebb, gazdagabb és a saját határait hatékonyabban védelmező földrész alakuljon, akkor nem érdekelne bennünket.
Európa csak akkor teljesíti be hivatását, ha nyitott marad a többi földrész felé és kész szolidaritást vállalni a szegényebb nemzetekkel. Építésének az ad értelmet, ha úgy tervezzük el, mint egy lépést az egész emberiség számára a béke útján. Ezért, bár az évvégi összejövetelünket «európai találkozónak» hívjuk, mégis jobban szeretünk a «bizalom világméretű zarándoklatáról» beszélni.

[3Lásd János 14,16-18 és 27. Isten létezése független a mi hitünktől és kétségeinktől. Amikor felmerül bennünk a kétség, akkor mégsem távolódik el tőlünk.

[4Egy napon Dosztojevszkij a következőt írta le jegyzeteiben: «A kétség és a hitetlenség gyermeke vagyok. Rettenetes szenvedések árán őríztem meg és őrzöm továbbra is a hit iránti szomjat, amelyet ellentmondó érvek erősítenek meg lelkem mélyén… A kétség olvasztótégelyében született meg a hozsannám.» És így volt képes folytatni: «Semmi sincs, ami Krisztusnál szebb, mélyebb értelmű és tökéletesebb lenne. Nemcsak, hogy nincs, de nem is tudna létezni.» Amikor Istennek ez az embere megérezteti azt, hogy együtt él benne a hívő és a hitetlen, akkor a Krisztus iránti szenvedélyes szeretetén nem esik csorba.

[5Máté 5,3

[6Bár az Istenbe vetett bizalmunk mindig törékeny marad, de nem csak a saját hitünkre támaszkodhatunk, hanem mindazok hitére akik előttünk jártak és azokéra, akik körül vesznek bennünket.

[7Az ENSZ világélelmezési programja nemrég kiadott egy térképet az éhség helyzetéről a világban. Az elmúlt években elért eredmények ellenére, még mindig 840 millió ember szenved az éhségtől, közülük pedig 180 millió, öt év alatti gyermek.

[8Lásd Máté 6,7-8.

[9Az Istenre való hagyatkozás útján támaszkodhatunk az újra és újra elismételt egyszerű énekekre mint például: «A lelkem csak az Úrnál csendesül el». Akár dolgozunk, akár pihenünk, az ilyen énekek tovább szólnak a szívünkben.

[10Máté 19,14

[11Egy kilenc éves fiú, aki egy hétig járt mellénk imádkozni ezt mondta nekem: «Édesapám elhagyott minket. Soha nem találkozom vele, de továbbra is szeretem és esténként imádkozni szoktam érte.»

[12Lásd 1 Péter 3,18; Római levél 1,4 és 1; Timóteus 3,16.

[13Ennek a közösségnek a neve: Egyház. Isten szívében az Egyház egy, nem lehet megosztott.

[14Minél közelebb kerülünk az Evangéliumhoz, annál közelebb kerülünk a felebarátunkhoz. És eltávolodik tőlünk a fájdalmas megosztottság.

[15Krisztus késedelem nélküli kiengesztelődésre hív minket. Nem felejthetjük el szent Máté evangéliumában elhangzó szavait: «Ha tehát ajándékodat az oltárhoz viszed és ott eszedbe jut, hogy felebarátodnak valami panasza van ellened, hagyd ajándékodat az oltár előtt, menj, békülj ki előbb felebarátoddal» (5,23). Tehát világos, ne halogasd a kibékülést, hanem: «békülj ki előbb».

[16A sokat szenvedett Közel Keleten, Damaszkuszban él IV. Ignác, Antiochia görögkeleti pátriárkája. Megrázó szavakat használ: «Az ökumenikus lendület hanyatlóban van. Mi maradt a kezdetek prófétai reményeiből, amit olyan személyek testesítettek meg mint XXIII. János pápa és Athénagorasz pátriárka? Megosztottságunk felismerhetetlenné teszi Krisztust, és ellentétben áll az akaratával miszerint egyek legyünk azért, hogy a «világ higgyen». Sürgősen olyan prófétai kezdeményezésekre van szükségünk, amelyek kivezetik az ökumenizmust a tekervényes mellékágakból amelyekbe véleményem szerint kezd elsüllyedni. Olyan prófétákra és szentekre van azonnal szükségünk, akik segítenek az egyházainknak, hogy a kölcsönös megbocsájtás által megtérjenek.

[17Amikor 1986. október 5-én II. János Pál pápa Taizében járt, akkor a közösségünknek a következőt mondta: «Amikor ti magatok a ‘közösség példázatát’ akarjátok élni, akkor ezzel egyidőben segítséget nyújtotok mindazoknak, akikkel találkoztok, hogy hűségesek maradjanak ahhoz az egyházi közösséghez amelyhez tartoznak neveltetésük és személyes döntésük alapján. Ugyanakkor elindítjátok őket az úton, amin haladva közelebb kerülhetnek az Isten terve szerinti Egyház közösségének misztériumához.»

Printed from: http://www.taize.fr/hu_article1551.html - 30 October 2020
Copyright © 2020 - Ateliers et Presses de Taizé, Taizé Community, 71250 France