Vessző kél majd Izáj törzsökéből,hajtás sarjad gyökeréből.Az Úr lelke nyugszik rajta:a bölcsesség és az értelem lelke;a tanács és az erősség lelke;a tudás és az Úr félelmének lelke,s az Úr félelmében telik öröme.Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát,s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall,hanem igazságot szolgáltataz alacsony sorúaknak,és méltányos ítéletet hoza föld szegényeinek.Szája vesszejével megveri az erőszakost,s ajka leheletével megöli a gonoszt.Az igazságosság lesz derekán az öv,s a hűség csípőjén a kötő.Akkor majd együtt lakika farkas a báránnyal,és a párduc együtt tanyázik a gödölyével.Együtt legelészik majda borjú s az oroszlán,egy kisgyerek is elterelgetheti őket.Barátságban él a tehén a medvével,a kicsinyeik is együtt pihennek;és szalmát eszik az oroszlán,akárcsak az ökör.A csecsemő nyugodtan játszadozhata viperafészeknél,s az áspiskígyó üregébe isbedughatja a kezétaz anyatejtől elválasztott kisgyerek.Sehol nem ártanak, s nem pusztítanakaz én szent hegyemen.Mert a föld úgy tele lesz az Úr ismeretével,mint ahogy betöltik a vizek a tengert.Azon a naponaz Izáj gyökeréből támadt sarjzászlóként áll majd a népek előtt.Keresni fogják a pogány nemzetek,és dicsőséges lesz a nyugvóhelye.Azon a napon az Úr újra kinyújtja kezét,hogy birtokba vegye népe maradékát,amely megmaradt Asszíriábólés Egyiptomból,Patroszból, Kusból és Elámból,Sineárból, Hamátbólés a tenger szigeteiről.
A fenti szakaszt megelőző fejezet Jeruzsálem asszírok általi pusztulását adja hírül. A próféta felszólal azok ellen, akik gonosz törvényeket alkottak (10,1), a gazdagsággal együtt a kicsinyek kizsákmányolását is elhozták arra a földre. A fejezet azzal ér véget, hogy meghirdeti a hatalmasok bukását, akik majd a „földre zuhannak”. A pompás Libanon elbukik, cédrusai nem állnak többé.
Ezek a sorok készítenek elő bennünket a 11. fejezetben szemünk elé táruló átalakulásra, és a remény szavára. A korábban bemutatott pusztulás után Isten valami újat teremt. Bár a népre még a száműzetés hosszú évei várnak, az emberek életet adó szóval indulnak útjukra.
Az ígéret szerint Isten hűséges marad Dávid házához. Jóllehet Libanon nagy cédrusa ledőlt, de egy ága - bár törékeny - mégis kinő Jessze törzséből, Dávid apja házából, és gyökerei szilárdan állnak majd a helyükön. Isten az, aki kiválasztja őt, és Isten lelke nyugszik rajta, mint annak előtte. Ő pedig gyönyörű, és minden megadatik számára, ami ahhoz szükséges, hogy visszaállítsa Isten országát. Az emberek tehát várakozásban élnek.
Az utolsó vers a végtelen béke képe. Béke a teremtett világban: az állatok között, az emberek és állatok között, az emberek és Isten között. A kicsinyek - a csecsemő és a kisgyerek - fontos szerepet játszanak ebben az új életben. Az ősi ellenségek megbékülnek egymással, az erőviszonyok megfordulnak, és Isten békessége árad mindenkire az ő szent hegyén. Ezen dolgok mind közelebb visznek bennünket Istenhez, és lehetővé teszik, hogy az ő benső lényegébe juthassunk.
Az életünk - akár személyes, család, közösségi, társadalmi vagy egyházi szinten megtapasztalható - összetettségében hol láthatok reményt? A reménynek milyen szavai értek el hozzám az utóbbi időben? Adj hálát.
Reményünk és várakozásunk Jézus felé irányul. Az 1.- 5. versekben mi kapcsolódhat Jézushoz? Milyen szépséget fedezek fel benne?
Kik ezek a kicsinyek, akik közelebb visznek engem Isten ismeretéhez? Hogyan tudom vajon összebékíteni önmagam azon oldalait, amelyek gyakran háborúban állnak egymással?