Alois testvér elmélkedései

A wrocławi európai találkozó esti imáinak a végén Alois testvér a jelenlévő fiatalokhoz szól. Az elmélkedés szövegei ezen az oldalon kerülnek publikálásra.

2019, december 31, kedd

Európai találkozónk vége már közeledik. Még egyszer meleg köszönetet mondunk azoknak, akik befogadtak minket: családoknak és plébániáknak, Wrocław városának és környékének, valamint minden lengyel résztvevőnek, akik segítséget nyújtottak és éreztették velünk vendégszeretetüket.

Ezekben a napokban, amelyeket együtt töltöttünk, kifejeztük a vágyakozásunkat a békés jövő építése iránt. Szeretnénk ezt megvalósítani mindenekelőtt saját életünkben, családunkban és ott, ahol tanulunk és dolgozunk. De saját hazánkban és azon túl, Európában és a nagyvilágban is.

Saját szemünkkel láthattuk az emberek sokféleségét, és ennek örülni tudtunk. Az európai kontinensen minden ország, minden ember, minden régió hozzájárul annak a mozaiknak a kialakításához, amely a világon a mi részünket képezi. Ahelyett, hogy megpróbálnánk az egész kontinensünket egyformának látni, értékelnünk kell a helyi sajátosságokat, a hagyományok és kultúrák sokféleségét.

Ne felejtsük el, hogy a történelem néha mély sebeket hagyott maga után! Próbáljuk megérteni, hogyan növekednek kontinensünk különféle részei. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, mindenekelőtt saját magunk számára, hogy felfedjük a másokkal szembeni előítéleteket. Ne féljünk szomszédainktól, hallgassunk jobban egymásra.
Harminc évvel ezelőtt nehéz volt visszanyerni egész kontinensünk számára a szabadságot. Sokan, különösen itt, Lengyelországban, nagyon magas árat fizettek ezért. Egyeseknek számára elkötelezettségük forrása volt a hitben gyökereződés, olykor még az életüket is kockáztatták.

A szabadságért folytatott küzdelmet néhány váratlan esemény jellemezte, ezek egyike a lengyel keresztények második világháború utáni megbocsátása volt a német nép iránt. Ez hozzájárult a kiengesztelődéshez, az új kezdethez, ami kontinensünk történetelmének egyik csodája.

Ha ma felidézzük a feszültségtől és félreértéstől terhes idők eseményeit, azért tesszük, hogy meglássuk a reményt: az újfajta jövő valóban lehetséges. Természetesen a kihívások eltérőek, amint azt a műhelyekben az elmúlt napokban kidolgozott
Most mindannyian hazamegyünk. De jobban, mint valaha, tisztában vagyunk azzal, hogy a nagy közösség, az Egyház közösségének részei vagyunk. Ebben a városban, Wrocławban, megfiatalítottuk az Egyház arcát.

A mai változó világban keresnünk kell az evangélium kifejezésének újabb és újabb módjait. Szűz Mária nyitottságában és bizalmában szép példát találhatunk: egészen fiatalon igent mondott az elképzelhetetlenre, hogy Krisztus anyja lehet, így az emberiség számára új kezdethez nyitott utat.

Az emberiség növekedésének mostani fordulópontjánál, hagyjuk magunkat vezetni Krisztus igazsága, alázata és öröme által! Ily módon képesek leszünk egyengetni az ösvényeket, amelyeket Isten megválaszt ahhoz, hogy ma eljöjjön közénk. Isten megadja nekünk a szükséges képzelőerőt ahhoz, hogy elinduljunk a holnap világa felé, hogy mindig úton legyünk, de soha ne feledkezzünk meg gyökereinkről.

Az emberiség növekedésének mostani fordulópontjánál, hagyjuk magunkat vezetni Krisztus igazsága, alázata és öröme által! Ily módon képesek leszünk egyengetni az ösvényeket, amelyeket Isten megválaszt ahhoz, hogy ma eljöjjön közénk. Isten megadja nekünk a szükséges képzelőerőt ahhoz, hogy elinduljunk a holnap világa felé, hogy mindig úton legyünk, de soha ne feledkezzünk meg gyökereinkről.

2019, december 30, hétfő

Most olvastuk a Biblia első bekezdéseit. A teremtés e költői beszámolója hangsúlyozza az emberek felelősségét a világmindenségben, hogy védje és gondozza a földkerekséget. Ezt a felelősséget Isten az emberiségre bízta.

Szeretnék köszönetet mondani és ösztönözni szeretnélek benneteket, fiatalokat. Vegyétek nagyon komolyan ezt a felelősséget. Taizében mély hatással van ránk, amikor látjuk, milyen sokan elköteleztétek magatokat a teremtés megőrzése, az élet sokféleségének védelme és életmódotok leegyszerűsítése mellett.

Az én nemzedékem nevében is, bocsánatotokat kell kérjük, hogy ezt a felelősséget ennyire elhanyagoltuk. A fogyasztóbarát életmód túl sok helyet foglal el életünkben, mintha a boldogság csak ettől függne. Arra ösztönöztök minket, hogy változtassuk meg életmódunkat, hogy ezáltal józanabbak legyünk,a legfontosabbakra összpontosítva.

Holnap délelőtt elolvassátok majd a „Javaslatok 2020”-t, ami azt üzeni, hogy az éghajlati és környezeti veszélyhelyzetben a különféle keresztény felekezetek közös tanúságtétele igenis lehetséges. Igen, itt létezik a gyönyörű felhívás az ökumenikus kezdeményezések megvalósítására.

A mai idők nagy kihívásainak felismeréséhez tudnunk kell, hol kaphatunk támogatást. A találkozó napjaiban hagyjuk, inspirálják a következő: "Mindig úton, de soha nem gyökértelenül ". A folyamatos mozgás, az úton levés, nem azt jelenti, hogy állandó bizonytalanságban élünk; gyökereinkkel olyan valóságba fogódzkodnunk, ami nem változik.

Nemrég beszéltem az egyik önkéntessel, aki már több hónapja Taizé-ben él. Japánból származik, és olyan csoportmunkákban vett részt, amelyek segítséget nyújtottak a fukusimai térség szökőár áldozatainak. Még mindig hallom a szavát: "Olyan sok ember vált gyökértelenné, mindenüket elvesztették."

Szembesülve a szenvedéssel, néha olyannyira tehetetlenül érezzük magunkat. Ne felejtsük, hogy az imádság olyan út, amely mindig nyitott előttünk. Megváltoztat-e valamit a másik személy vagy a megpróbáltatás Istenre bízása? Nem tudjuk, és szerencsére nem tudjuk megmérni, hogy Isten az imáinkra pontosan hogyan is válaszol. Isten messze meghaladja a számításainkat.

De egy dolog biztos: ha mindent Istenre bízunk, mély szolidaritásba lépünk szomszédunkkal; ebben a szolidaritásban egyesülünk Krisztussal, aki ma szenved azokkal, akik megpróbáltatásokat szenvednek. Az imádkozás elindít minket az úton; felelőssé tesz minket másokért és önmagunkért.

Amikor imádkozni kezdünk, lehet figyelmetlenek vagyunk, vagy úgy találjuk, hogy a nehezen találjuk. Emlékezzünk arra, hogy a legbensőbb énünkben ott van Krisztus Jézus, és hogy ismer minket. Lehet, hogy imádságunk nagyon szegényes, de ő megérti a szívünket. Akárcsak egy pillanatra is, merjünk megpihenni vele, egyedül vagy a másokkal együtt a közös imádság szépségében.

Ma este még egyszer szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik vendégül látnak bennünket, különösen azoknak, akik szélesre tárták ajtóikat a zarándokok befogadására, valamint a Wrocław keresztény közösségének és a polgári hatóságok vezetőinek. Néhányan ma este itt vannak velünk.

A bizalom zarándoklata folytatódik. Alig egy év múlva egy egészen kivételes új állomás lesz: a különféle országok fiataljaival együtt megyünk a Szentföldre. Erre 2021 februárjában kerül sor. A tavaly márciusi bejrúti találkozó után szeretnénk kifejezni szolidaritásunkat azokkal, akik a Közel-Keleten béke után vágyakoznak.

Közvetlenül a szentföldi zarándoklat előtt lesz a következő európai találkozónk. Olyan országban gyűlünk össze, amelyet mindannyian szeretünk. Visszatérünk kontinensünk déli részére. Így 2020. december 28-tól 2021. január 1-ig vendégül lát minket Turin.

2019, December 29, vasárnap

Szeretnék ma este néhány szót mondani nektek a bizalom zarándoklatának egy nem régen történt eseményéről: a dél-afrikai Fokvárosban élő fiatalok találkozójáról, amelyet a város különféle keresztény gyülekezeteinek meghívására tartottak.

Dél-Afrika nagyszerű ország, amely megmutatta a világnak az apartheid elleni tiltakozás erejét, és példája lett az erőszakmentes változásnak. De a történelem ejtette sebek még mindig mélyek - két évig ott élő testvéreink ezt megtapasztalhatták.

A fehér, fekete és színes bőrű emberek életmódja eltérő, és nem találkoznak gyakran. Külön területeken élnek, amelyek között kevés híd létezik. Ilyen körülmények között nehéz volt arra kérni az embereket, hogy öt napig fogadjanak be fiatalt anélkül, hogy előre tudnák, hogy fekete, fehérek vagy éppen színes bőrű.

Az egyik előkészületi találkozó során egy asszony azt mondta: „Természetesen félünk, de tudjuk, hogy meg kell tennünk”. Soha nem könnyű kinyitni az ajtót idegen előtt. Fokvárosban a kihívás még nagyobbnak tűnt.

A találkozó elején azt mondtam a jelenlevő kétezer fiatalnak: „Nincs különleges üzenetünk, amit felajánlhatnánk, amikor Taizéből érkezünk. Te magad vagy az, aki élni kezded a találkozónk üzenetét, egymást befogadva.”

Országaink mindegyike, felhívást kap arra, hogy fogadjuk be azokat, akik más helyekről származnak, sokszor messzi vidékekről. Ez kihívást jelent számunkra és bizonytalanság érzetét kelti bennünk. Ugyanakkor hallatlan módon gazdagít bennünket. Lengyelországban sok ukránt láttok vendégül, akik ide jönnek dolgozni. Emiatt örülünk annak, hogy a találkozón résztvevők második legnagyobb csoportja a lengyelek mellet az ukránok.

Taizéi tapasztalataink alapján elmondhatom, hogy a menekültek befogadásával mi is sok mindent kapunk, talán még többet is, mint amit adunk. Természetesen ez nem mindig könnyű. Az egyik megpróbáltatás egy Samir nevű fiatalember halála volt. Miután elhagyta szülőföldjét, Szudánt, rabszolgaságra kényszerítették Líbiában, majd egy mentőcsónakon átkelt a Földközi-tengeren.

De aztán, amikor megérkezett Franciaországba, néhány hét után szívbetegségben halt meg. Nagyon megdöbbentem. Néhány hónappal később Szudánba utaztam és meglátogattam az édesanyját. Amikor rátaláltam szerény otthonában, Khartoumban, nem hagyta abba a sírást.

Aztán egy bizonyos idő után kiegyenesedett és azt mondta: „Isten adta, Isten visszavette; áldott legyen Isten neve. ”Soha nem felejtem el ezt a találkozót. Szívemben őrzöm az édesanya szavait, aki muszlim.

Mások úgy élnek, mint idegenek a földön, de nem azért, mert távolról érkeztek, hanem mert a társadalom szélére kerültek. Szenvedésük oka lehet a magány, az elhagyatottság, a kizsákmányolás, vagy mások esetében a betegség, a bizonytalanság a vagy munkanélküliség. A szegénység egyes formái rögtön szembetűnőek, mások viszont kevésbé láthatóak.

Még akkor is, ha anyagiakban talán nincs semmiben hiányuk, néhányuk nem találják életük értelmét, mivel úgy érzik, sehova nem tartoznak, és emiatt a földön idegenekként élnek. Hogyan lehet közeledni hozzájuk, meghallgatni őket, és hagyni, hogy megérintsenek minket?

Az egyszerű figyelmesség és a testvériesség a legfontosabb értékek. Holnap délelőtt a vendéglátó egyházközségekben, a kiscsoportos beszélgetés során gondolkozzatok el ezeken, a ma este hallott bibliai szövegek segítéségére támaszkodva.

Emlékezzünk arra, Jézus hogyan ment a betegekhez, a kirekesztettekhez és idegenekhez. Indíttatást kapunk ahhoz, hogy megkérdezzük magunktól, mit tehetünk ma.

2019. december 28, szombat

A mai nap volt a fogadás napja – azt kívánom, hogy a találkozó jól kezdődjön! Nagy öröm együtt Wrocławban, újra Lengyelországban lenni, ahol már négy európai találkozót rendeztek: kettőt itt, egyet Varsóban, és legutóbb pedig Poznanban.

Már ma este szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik befogadnak minket. Milyen gyönyörű vendégszeretet! Az, hogy minden fiatalt sikerült a családoknál elszállásolni, az evangélium jele. Lengyelországban gyakran mondják: "Gość w dom, Bóg w dom" - "Vendég a háznál, Isten a háznál".

Ma, amikor megérkeztetek, megkaptátok a 2020-as évre szánt javaslatokat. Ezek közös címe: "Mindig úton, de sohasem gyökerek nélkül". Ezeket a szavakat évekkel ezelőtt használták először egy lengyel nő, Urszula Ledochowska életének szemléltetésre.

Korát megelőző nő volt, európai polgár, végiglátogatta azt a sok országot, ahol az orsolyita apácák általa alapított közösségei letelepedtek. A nővérek közül ma többen is Taizé-ben dolgoznak, és Szent András nővéreivel együtt segítenek bennünket a fiatalok fogadásában és kísérésében.

Itt, Lengyelországban, sok ember mélyen gyökerezik a hitben, és ez számukra lehetővé teszi, hogy még hátrányos helyzetben is rendkívüli merészséget és bátorságot mutassanak. Mi viszont szeretnénk elmélyíteni a hitünket, befogadva Isten irántunk, és mindannyiunk felé kinyilvánított szeretetét.

Mi, akik most itt összegyűltünk, sokféle nemzet, népet és véleményt képviselünk. Ez a sokféleség nem akadályozza meg a közösség megtapasztalását. Éppen ellenkezőleg, kétségkívül számunkra ez szoros kapcsolatban áll Isten szándékával: az Isten akar összegyűjteni minket egységben, Krisztus által, aki közösség.

És ez a sokféleségben levő egység a tanúbizonyság, amely túllép az Egyház határain. A mai világ kihívásai és az európai kontinens számára nehéz idők közepette is megpróbálhatjuk a közösség üzenetét tovább hordozni.

1989-ben itt voltunk Wrocławban - történelmi pillanat volt. A lelkesedés és a szabadság szele fújt és reményt teremtett. Ma, a bizalom zarándoklatának ez az új állomása, nehezebb körülmények között valósul meg.

Emiatt ez a találkozónk még fontosabb: növelni akarjuk az egységét és a szolidaritást, hogy még jobban kifejezzük felelősségünket a világ iránt.

Ebben az egységben és szolidaritásban akarunk élni, és szeretnénk, ha ebben a legszegényebbeknek is helyük lenne. A vendéglátó plébániákon olyan emberekkel találkoztok, akik segítenek a társadalomból kirekesztetteken vagy betegekben, akik foglyokat, külföldieket és más, nehéz helyzetben levőket látogatnak meg. Ők a remény jelei.

"Mindig úton, de sohasem gyökerek nélkül. Ma este hallottuk a Teremtés könyvének egy részét, amely bemutatja nekünk Ábrahám alakját, és rávilágít arra, hogyan hagyott el mindent, és az Isten ígéretére támaszkodva feleségével, Sárával, a számukra ismeretlen ígéret földje felé vette útját.

Merjünk hát most olyan radikálisak lenni, amilyenek ők voltak! Higgyünk abban, hogy Isten vezet minket. Isten arra késztet bennünket, hogy a félelmet hagyjuk magunk mögött, hogy beléphessünk a bizalmába. Ha bízunk Istenben, másokban is bízunk. Ez az Istenbe vetett bizalom arra késztet bennünket, hogy hagyjuk magunk után hamis biztonságunkat.

Bízhatunk a Szentlélek jelenlétében. Bátorságot ad nekünk a gondok között, és megajándékoz találékonysággal, amelyre szükségünk van az emberiség történetének ebben a szakaszában, ahol minden szédítő sebességgel változik. Igen, Isten arra ösztönöz bennünket, hagyjuk el félelmeinket és lépjünk az ő bizalmába.

Printed from: http://www.taize.fr/hu_article27071.html - 29 November 2020
Copyright © 2020 - Ateliers et Presses de Taizé, Taizé Community, 71250 France