„Ami bennünk a legjobb, az az egészen egyszerű bizalomból fejlődik ki.”

Megpróbáltatások idején a zsoltárok vagy az evangéliumok egy-egy verse olykor kapaszkodónak bizonyul életünkben. Az általunk ilyenkor használt szavak többsége talán egyszerű és konkrét, mégis sokat segítenek. Például: „Világosságom és üdvösségem az Úr, kitől félnék?”. Vagy visszaemlékezhetünk Jézusnak a Genezáreti-tavi viharban elhangzott szavaira: „Én vagyok, ne féljetek!” Talán mindegyikünknek van egy olyan mondata, idézete, mely szükséghelyzetben vagy gyötrelmek között támaszt nyújt.

Az utóbbi hónapokban gyakran eszembe jutottak Roger testvér szavai: „Ami bennünk a legjobb, az az egészen egyszerű bizalomból fejlődik ki.” Nem titok, hogy hasonlíthatatlan képessége volt arra, hogy elkerülje az „így kell”-t tartalmazó mondatokat. Tudta, hogy az általunk oly könnyedén használt „kell” felszólítás mérgező lehet. Vagyis ne alakítsuk át a fenti kijelentést így: „Bíznod kell!” Ehelyett e nehéz időkben igyekezzünk inkább azt megérteni, hogy Roger testvér e mondattal egy olyan adományra irányítja figyelmünket, mellyel rámutat egy nyitott, s mindenki számára járható útra, a létezésnek azon útjára, mely a lehetőségeket hangsúlyozza.

„Ami bennünk a legjobb, az az egészen egyszerű bizalomból fejlődik ki.” Ez az állítás egyike Roger testvér legtöbbet idézett, ugyanakkor leginkább felszabadító erejű szavainak. Csak ámuldozunk: hogyan lehetséges az, hogy valakinek a hite ilyen nyilvánvaló egyszerűséggel fejeződjön ki? Semmi kétség afelől, hogy szavait egy teljessé vált életút tapasztalata hitelesíti számunkra, egy olyan életé, mely korántsem csak sikereket tartalmazott. Roger testvér sosem idegenkedett attól, hogy kudarcairól is beszéljen. Igen, az élet néha lehangol, és eluralkodik rajtunk a csüggedés. De Roger testvér is tudta, hogy újra felállhatunk.

„Ami bennünk a legjobb, az az egészen egyszerű bizalomból fejlődik ki.” Úgy tűnik számomra, hogy e szavak különböző mély igazságokat tartalmaznak. Annak érdekében, hogy megértsük kifejezéseinek erejét, s belássuk, mi forog kockán, megpróbáltam szinonimákat találni arra, amit ő így mond: „a legjobb”. Ezekre jutottam: „a legértékesebb”, „ami a leginkább fontos”, „ami megfizethetetlen”, „a leglényegesebb”, „a leggazdagabb értelmű”, „ami után a legmélyebben vágyakozunk”, „ami a legvalóságosabb”, „ami nem okoz csalódást”, „ami hiteles”, „ami kifogástalan”.

Segíthet továbbá, ha mindannak, amit Roger testvér mond, megfontoljuk az ellenkezőjét: mi történik, ha az, amire építünk, félelem, például a kudarctól való félelem, melynek égbekiáltó következményei vannak, nemcsak az egyén, hanem a társadalom és az Egyház életében is. Szalézi Szent Ferenc egyik levelében azt írta, hogy a félelem több bajt okoz, mint a gonosz („est un plus grand mal que le mal ” – a francia nyelvben ugyanaz a szó fejezi ki a „baj”-t és a „gonosz”-t). A félelem kegyetlen, mert megfojtja a kezdeményező készséget, a szándék és a kockázatvállalás képességét. Megfojtja az életet.

A Roger testvér mondatában található mély igazságok közül kettőt emelnék ki. Először: az általa említett „legjobb” nem saját erőnkből valósul meg. Másodszor: ha átadom magam, valami olyasmi történik, amit nem tudok és soha nem is leszek képes ellenőrizni. És pontosan ez az, amiért olyan fontos a ráhagyatkozás.

Viszontagságok közepette más reakcióink lehetnek. Megfeszülhetünk és megbénulhatunk. Kirobbanhat agresszivitásunk, mert az agresszió éppen az az erő, ami akkor ébred föl, amikor akadállyal szembesülünk, amit mindenáron át szeretnénk lépni vagy éppenséggel meg szeretnénk semmisíteni.

Mire tanít a bizalom? Közismert, hogy a bizalom Roger testvér életében a beleegyezéssel függ össze. A beleegyezés olyan kifejezés, mely fiatal korában éltető és felszabadító erejű volt számára. Ő sosem fogadta volna el, hogy rezignáltan tudomásul vegyünk, illetve könnyen feladjunk dolgokat.

Meglepetésemre ugyanezt az igazságot fedeztem föl Roger testvér barátjánál, a filozófus Paul Ricoeurnél. Ricoeur ezt írja: „Ha a világ – bár nem annak látszik − a szabadság felé vezető út egy lehetséges állomása, a beleegyezés cseppet sem azt jelenti, hogy feladjuk. Ha azt mondom, ez az én helyem, elfogadom azt, nem adom fel, beleegyezem. Ez valóban így van; mert minden dolog azért van, hogy jó származzon belőle azok számára, akik szeretik Istent, akiket ő saját terve szerint meghívott.” Ricoeur számára az elfogadás tárgya volt valaki születésének a lehetősége. „Igent mondok az életemre, amit nem én választottam, hanem ami az az állapot, mely minden választást lehetővé tesz.”

Mindketten, Paul Ricoeur és Roger testvér is felismerték a hívást, hogy elkezdjenek megalkotni valamit, ami valóságos. S mi mindnyájan tudjuk, micsoda energia megy veszendőbe, ha letagadjuk a valóságot. Roger testvér egyik könyvében, melynek igen kifejezően a Sivatagod kivirágzik címet adta, ezt írja: „Az Evangélium egyik útja, ahol Krisztus tekintetével találkozunk, ezt a nevet viseli: beleegyezés. Beleegyezni saját határainkba, értelmi képességeinkbe, hitünkbe és adottságainkba. Elfogadni saját talentumainkat. Így leszünk életerős teremtmények.”

Roger testvér számára a bizalom Isten Országának oly jelentős alkotóeleme volt, hogy élete végéhez közeledve módosította azt a Márk evangéliuma által inspirált hivatkozást, ami a Taizéi Regulába is bekerült. A részlet buzdításként hangzik el, amikor egy új testvér életre szólóan elkötelezi magát és fogadalmat tesz közösségünkben: „Akár ébren vagy, akár alszol, éjjel és nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, magad sem tudod, hogyan.” Nem szándékom, hogy védelmezzem Roger testvér változtatását, ám javaslata észszerű és segítő lehet. A módosított szöveg így szól: „Akár ébren vagy, akár alszol, éjjel és nappal, az Istenbe és testvéreidbe vetett bizalom vágya kicsírázik és szárba szökken, magad sem tudod, hogyan.” Anélkül, hogy kifejezetten nyomatékosítaná, e mondat annak megértésére vezet el bennünket, hogy Roger testvér számára az Isten Országa nem annyira hely, ahová halálunk után belépünk vagy ígéret, mely az idők végén beteljesedik (habár természetesen mindkettő igaz), hanem az Ország akkor válik jelenvalóvá, amikor Isten kezd uralkodni, ha többé nem a félelem vagy a bizalmatlanság irányítja az életet, hanem a bizalom, vagy más szóval a Szentlélek élete bennünk. Az egyházatyák közül néhányan ismerték Lukács evangéliumának azt a Miatyánk-változatát, amely ezt a látásmódot tükrözi. Nem azt olvasták, hogy „Jöjjön el a te Országod!”, hanem hogy „Jöjjön el a te Lelked!” (Hitvalló Maximos, s korábban Nyssai Gergely). A The Kingdom of God kezdetű taizéi énekünk (magyarul: „Az életed, Jézus, örök élet…”) e gondolat mentén halad, amikor a Római levél egyik versét veszi alapul (14,18): „Isten Országa igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben.”, s hozzá tesz még néhány Roger testvértől származó szót: „Nyisd meg bennünk országod kapuit.”

Bizalmunk nem tökéletes, idealizált és megszerezhetetlen. Ám szegény és alázatos bizalom, mely által képesek vagyunk arra, hogy amit Isten elültet, kicsírázzon bennünk. Bizalmunk közel hozza Isten Országát.

Printed from: https://www.taize.fr/hu_article28855.html - 24 September 2021
Copyright © 2021 - Ateliers et Presses de Taizé, Taizé Community, 71250 France