Alois testvér elmélkedése

Roger testvérre emlékezve

2014. augusztus 14.

Hétről hétre öröm számunkra, hogy ilyen sokan gyűlünk össze itt, a taizéi dombon, s énekes imádságban fordulhatunk Istenhez. Krisztus jelentős különbözőségeink ellenére is egyesít minket. Az egység, melyet tőle kapunk, az egész emberiségnek ajándékozandó reménység képe.

Ezekben a napokban azokhoz a fiatalokhoz is közel vagyunk, akik most Algériában, Tlemcen városában vesznek részt ifjúsági találkozón. Ők is ugyanígy imádkoznak minden nap, mint mi, és megosztják egymással gondolataikat.


Különleges ez a hét. Augusztus 16-án, szombaton fogunk emlékezni Roger testvérre, akit kilenc évvel ezelőtt itt, a Kiengesztelődés templomában öltek meg.

Roger testvér szeretett beszélni az örömről, ám nem annyira a kitörő boldogság különleges pillanatait értette rajta, amit bár átélünk, mégis tudjuk, hogy múlékony. Az az öröm, amire ő utalt, úgy érzem, inkább a békéhez áll közelebb. Ahhoz a békéhez, amit akkor tapasztalunk, amikor belső egységet élünk meg, s nem akkor, amikor megoszlást és széthúzást érzékelünk. Ezt a belső egységet nem tudjuk magunknak megteremteni, csakis befogadni lehet. Különösen akkor tapasztalható meg, ha tudjuk, hogy szeretnek minket.

De a szeretet, amit a másik embertől kapunk, illetve amit mi adunk másoknak oly törékeny és oly fájdalmasan behatárolt! Folyamatosan meg kell újulnia! Roger testvér tudta: annak ellenére, hogy szeretünk, néha megsebződünk. Főként, ha társadalmaink kivetettjeire gondolunk, vagy azokra, akik erőszak, háborúk vagy gyógyíthatatlan betegségek miatt szenvednek. Gyakran bizonyulunk erőtlennek a szerencsétlenségek, vagy a világban, s körülöttünk érzékelhető szakadások láttán.

Roger testvér a gonoszsággal szembesülve egyértelműen az Evangéliumnak ezt az útját járta: a szív bizalmában hagyatkozzunk Istenre. Egyre inkább tisztában vagyok ennek az útnak a jelentőségével, amit Roger testvér így fogalmazott meg: „Boldogok, akik a szív bizalmával rád hagyatkoznak, Istenünk!” Mit akart mondani ezekkel a szavakkal?

Istenbe vetett bizalmunk belső küzdelem, mely minden erőnket igénybe veheti: mély, személyes döntésre van szükségünk, hogy Istenre bízzuk magunkat. Nem egy távoli Istenre, hanem arra, aki a szeretet, aki Krisztusban osztozott örömeinkben és fájdalmainkban, s aki a Szentlélek által bennünk lakik.

Szombaton kihelyezzük a templom szentélyébe a barátság ikont, mely Roger testvér számára oly kedves volt. Az ikonon Krisztus látható, aki barátja mellett áll. Ez a barát nem más, mint mi magunk. Ha ezt az ikont szemléljük, fölfedezhetjük, mennyire közel van hozzánk Krisztus, még akkor is, ha semmit sem érzékelünk jelenlétéből. Krisztusba vetni bizalmunkat akkor is, ha semmit sem észlelünk jelenlétéből – ez a „szív bizalma”, amiről Roger testvér beszélt. Vállaljuk föl minden élethelyzetben a bizalom kockázatát, mert mindennapjainkban és a történelem folyamán egyaránt Isten szeretetéé lesz az utolsó szó.

A szív bizalma úgy erősödhet bennünk, ha engedjük, hogy átjárja életünket: ha nem reagálunk azonnal a nyers és sértő szavakra, ha nemet mondunk arra, hogy tetteinek csak töredékéért is megvádoljanak egy nemzetet, vagy ha akkor is a beteg mellett maradunk, amikor már nem tudunk rajta segíteni.

Roger testvér 25 évesen, egyedül jött Taizébe. Alig kezdődött el a II. világháború. Mit tehetett volna az erőszakkal és az emberek megvetésével szembesülve? Nem volt eszköze arra, hogy a kegyetlenséget megállítsa. Ám mégha egyedül volt is, kész volt befogadni a szükséget szenvedőket. És mindenekelőtt arról döntött, hogy már a békét készíti elő. Hogyan? Meg volt győződve arról, hogy a keresztények különösen is felelősek a békéért. Ezt mondta magának: mégha csak néhány személlyel kezdem is, az egymás közötti béke és kiengesztelődés valóságosan megélhető. Köztünk, keresztények között Krisztus békéjének jeleként valósuljon meg a kiengesztelődés!

Az erőszak és a katasztrófák ma is nyugtalanítják a világot. Természetesen az Ukrajnában, a Gázai-övezetben, Irakban és máshol zajló fegyveres konfliktusokra gondolok, melyek láttán azonban egyáltalán nem vagyunk tehetetlenségre kárhoztatva. Mi is előkészíthetjük a béke útjait. Nem Roger testvér hozzánk intézett felhívása rejlik mindebben?

Bárhol is vagyunk, bárhová is szól küldetésünk, kezdjük csak néhány személlyel. Legyünk meggyőződve arról, hogy a végeredmény nem a látványos tevékenységekből származik, hanem abból a békéből, melyet Krisztustól kapunk, s ami mindenekelőtt azokra sugárzik ki, akik körülöttünk vannak. „Találd meg a békét, és milliók fogják megtalálni körülötted.” Roger testvér szerette idézni Szárovi Szent Szerafim e szavait.


Holnap Szűz Máriát ünnepeljük. E nap néhány országban nagy ünnep. Amikor Máriára gondolok, az a bátorság jut eszembe, mellyel igent mondott valamire, ami lehetetlennek tűnt számára, valamire, ami teljesen felülmúlta őt. El kellett fogadnia – s ez néha nem volt könnyű –, hogy Jézus mennyire nem felelt meg az emberi elvárásoknak. Mária egészen a keresztig kísérte Fiát, ahol úgy tűnt, minden remény szertefoszlik. Örömmel énekeljük vele, aki már a mennyben van, hálaadó énekét, a Magnificatot: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben.”

Holnap este, az Eucharisztia ünneplésének keretében közösségünkbe fogadunk egy guatemalai fiatalembert, Henryt. Közösségünk testvéreként akarja követni Krisztust és Roger testvérrel mondja: „Boldogok, akik a szív bizalmával rád hagyatkoznak, Istenünk!”

Printed from: https://www.taize.fr/hu_article28856.html - 28 November 2021
Copyright © 2021 - Ateliers et Presses de Taizé, Taizé Community, 71250 France