Arckép

Teréz anya

Roger testvér írta ezeket a sorokat Teréz anya emlékezetére, boldoggá avatása idején, 2003-ban

Olyan világban élünk, ahol együtt létezik a fény és az árnyék. Élete folyamán Teréz anya arra hívta az embereket, hogy mindig a fényt válasszák. Ez által sokak számára megnyitotta a szentség felé vezető utat. Teréz anya érthetővé tette számunkra Szent Ágostonnak Krisztus után a IV. században írt szavait: „Szeress, és fejezd ki ezt az egész életeddel.” Az Istenbe vetett bizalom akkor válik hihetővé, amikor megélik.

Sok lehetőségem volt beszélgetni Teréz anyával. Gyakran vált felfedezhetővé Krisztus szentsége az elmélkedései által. 1976 nyarán Taizébe látogatott. A taizéi domb tele volt a világ minden tájáról érkezett fiatalokkal. Aznap közösen írtunk egy imádságot: „Ó, Isten, minden ember Atyja! Te mindenkit arra kérsz, hogy szeretetet vigyen oda, ahol a szegényeket megalázzák, kiengesztelődést oda, ahol az emberek között szakadás támad, örömöt, ahol az egyház megrázkódtatásokat él meg. Megnyitod számunkra az utat, hogy a közösség kovászai legyünk az emberiség egész családjában.” Még abban az évben szerzetes testvéreim közül néhánnyal Kalkuttába mentünk, hogy egy időt együtt töltsünk a legszegényebbekkel. Teréz anya háza mellett laktunk, a szegények negyedében. Gyermekek sokaságától lármás területen, ahol főként muzulmánok éltek. Egy keresztény család fogadott be bennünket, egy olyan házba, ami szűk utcák kereszteződésére nyílt, üzletekkel és egyszerű műhelyekkel tarkítva. Teréz anya gyakran jött velünk imádkozni. Délután néha arra kért, hogy kísérjük el, amikor azokat a leprásokat látogatja, akik nem várnak már másra, mint a halálra. Megpróbálta aggodalmaikat lecsillapítani. Rengeteg spontán kezdeményezése volt. Egyik nap, miután a délutánt a leprások látogatásával töltöttük, így szólt hozzám az autóban: „Volna egy kérésem. Mondjon rá igent!” Mielőtt válaszoltam volna, megpróbáltam valami többet megtudni arról, hogy mit is akart, de ő csak ezt ismételte: „Mondjon rá igent!” Végül kifejtette: „Ígérje meg, hogy mostantól fogva egész nap hordani fogják a fehér ruhát, erre a jelre ugyanis korunk emberének nagy szüksége van.” „Igen” – válaszoltam. „Beszélni fogok a testvéreimmel erről. És hordani fogom, amilyen gyakran csak lehetséges.”Nővéreivel azonnal egy fehér ruhát csináltatott, és ragaszkodott hozzá, hogy egy részét ő varrja meg.

Különösen figyelmes volt a gyermekek iránt. Azt javasolta, hogy egyik testvéremmel, aki orvos, minden délelőtt látogassuk meg az elhagyott gyerekek otthonát, hogy a legbetegebbek szenvedésén enyhítsünk. Az első napon felfedeztem egy kislányt, aki négy hónapos volt. Azt mondták róla, hogy nem lesz elég ereje ellenállni a téli vírusoknak. És Teréz anya ezt javasolta: „Vigye el magával Taizébe, ott majd vigyázni tud rá.”

Franciaországba visszatérve a kislány, akit Máriának neveztünk, rosszul lett. Taizébe érkezve életében első alkalommal kezdett el boldog kisbaba módjára nevetni. Az első hetekben gyakran a karjaimban aludt, miközben és dolgoztam. Lassan erőre kapott. Ettől kezdve a faluban egy közeli házban lakott. Nővérem Geneviéve, aki sok évvel ezelőtt gyerekeket fogadott be taizéi otthonába, és sajátjaiként nevelte őket, most örömmel vette magához ezt az indiai kislányt. Amikor megkereszteltük én lettem a keresztapja, és édesapjaként szeretem.

Néhány évvel később, egy őszi vasárnapon Teréz anya ismét Taizébe látogatott. A közös imádság során együtt fejeztük ki aggodalmunkat, amely mindmáig aktuális: „Kalkuttában láthatóak a haldoklók házai. A világ számos országában sok fiatal haldoklik láthatatlan otthonokban. Elszakadt kapcsolatok, és a jövőjük iránti aggodalom nyomasztja őket. Gyermekkoruk ártatlanságában vagy kamaszkorukban kapott sebeik nem gyógyultak be. Egyesekben ez kiábránduláshoz vezet: Minek is élni? Van-e egyáltalán értelme az életnek?”

Két testvéremmel Kalkuttába utaztunk, hogy részt vegyünk Teréz anya temetésén. Szerettük volna megköszönni Istennek az élete ajándékát, és a dicsőítés lelkületében énekelni nővéreivel. Teréz anya ravatala mellett eszembe jutott mindaz, amit közösen éltünk meg. Különösen az a meggyőződés, hogy az Istennel való közösség arra ösztönöz bennünket, hogy megkönnyítsük az emberi szenvedést a földön. Igen, amikor mások megpróbáltatásain enyhítünk, Krisztussal találkozunk. Ő maga mondja: „Amit a legkisebbnek tesztek, nekem, Kriusztusnak teszitek.”

Printed from: http://www.taize.fr/hu_article5102.html - 9 August 2020
Copyright © 2020 - Ateliers et Presses de Taizé, Taizé Community, 71250 France