Alois testvér 2008

Levél Cochabambából

A találkozó, amelyre a latin-amerikai fiatalok a város és a környék plébániáin, egyházközségeiben és családjaiban folyó több hónapos tevékenységgel készültek, 2007 október 10-14 között zajlott le a bolíviai Cochabamba városában. (ejtsd: kocsabamba) A 7000 résztvevő jórészt Bolívia különböző tartományaiból érkezett, de jöttek fiatalok Latin-Amerika valamennyi országából, sőt még Európából is. Ez a 2008-as esztendőre szánt „Cochabambai Levél” a 2007 december végén Genfben megrendezett Európai Fiatalok Találkozója alkalmával jelenik meg.

A KIENGESZTELŐDÉS TÜZE

A Latin-Amerika valamennyi országából Bolíviába sereglett fiatalokkal együtt ezt a kérdést tettük föl magunknak: Milyen utakat nyithatunk manapság, amelyek a remény útjai? [1]

A bolíviai nép, amelyet óriási szociális és etnikai különbségek szabdalnak szét, azt keresi, hogy a konfliktusokat meghaladva, hogyan juthat előre a nagyobb igazságosság és békesség felé.

A föld számtalan vidékén megjelenő aktuális feszültségek abból fakadnak, hogy a történelem ejtette sebek nincsenek behegedve. Hogyan találhatunk gyógyulást, amikor a tehetetlenség érzése lesz úrrá rajtunk a világméretű egyenlőtlenségekkel szembesülve?

A Cochabambában összegyűlt fiatalok megmutatták, hogy a különbözőségek koránt sem vezetnek szükségképpen megosztottsághoz vagy rivalizáláshoz, ezek egymás gazdagításának és a kölcsönös örömnek az ígéretét hordozzák magukban. [2] Bolíviában sikerült olyan bátor keresztényeket találnunk, akik egész lényükkel azt testesítik meg, amire az Evangélium szólítja fel őket; a kiengesztelődött szívvel folytatott küzdelmet.

A KIENGESZTELŐDÉS FORRÁSAINÁL

Az élő Istennel való személyes kapcsolatból meríthetünk erőt ahhoz, hogy kiengesztelődött szívvel harcoljunk. Belső élet nélkül nem vagyunk képesek a végsőkig menő elszántságra. Istenben örömre találunk, benne megtaláljuk az élet teljességének reményét.

Hát nem maga Isten tette-e meg az első lépést felénk? Jézus eljövetelével Isten valódi párbeszédre és kölcsönös osztozásra kötelezte el magát minden emberi lénnyel. Bármennyire is fölfoghatatlan ez számunkra, Isten egészen közel van hozzánk.

Szeretetből osztozni kívánt létünkben, részt akart venni az életünkben. Emberré lett. Sőt, azáltal hogy Jézus odaadta életét a kereszten, a legutolsó helyet választotta. [3] Magára véve mindazt, ami elválaszt minket Istentől, felvállalta egész személyiségünket és teljes emberi valónkat. [4] E csere révén a saját életében részesít bennünket. [5]

Ekképpen már az egész teremtett világ elkezd átlényegülni. [6] Ez az Istennel folytatott osztozás az imádságban valósul meg számunkra: Szent Lelke által Isten bennünk lakik. Igéje és a szentségek által Krisztus nekünk adja magát. Cserébe mi is mindenben ráhagyatkozhatunk, mindent átadhatunk neki. [7] Nem úgy van-e, hogy Krisztus tüzet dobott a földre, olyan tüzet, amely már lángol bennünk?

TÁGÍTSUK KI BARÁTSÁGUNKAT MINDENKI FELÉ!

A kiengesztelődés tüzét nem zárhatjuk magunkba. Ez a tűz megvilágítja számunkra azt az utat, amelyen haladva a béke munkálói lehetünk közvetlen környezetünkben és tágabb körben egyaránt. [8]

Ha megértjük, hogy Isten mit hoz létre számunkra, olyan kölcsönösségben lesz részünk, amelyben átlényegülnek a kapcsolataink. Képesek leszünk a másokkal való hiteles közösségre, olyan kölcsönös osztozásra, amelyben mi is adunk és kapunk.

Az Evangélium felhívása szerint az első lépést nekünk kell megtenni a másik felé, anélkül, hogy biztosak lennénk a viszonzásban.

Vannak bizonyos helyzetek, különösen, ha érzelmeinket megsebző szakításokról van szó, melyekben a kiengesztelődés elérhetetlennek tűnik a számunkra. Tudnunk kell azonban, hogy maga a kiengesztelődés utáni vágy, már a kiengesztelődés kezdete bennünk. Krisztus magára veszi kilátástalanságainkat, rábízhatjuk mindazt, ami gyógyulásra vár bennünk. Ez készít föl minket arra, hogy képesek legyünk minden alkalmat - a mégoly jelentéktelennek látszókat is- megragadni, amelyekkel a megbékélést mozdíthatjuk elő.

A kiengesztelődés alapjaiban tudja megváltoztatni az emberi társadalmakat. A föltámadt Krisztus Lelke megújítja a föld arculatát. Engedjük, hogy magával ragadjon minket a föltámadás sodró lendülete! Ne hagyjuk, hogy a problémák szövevényessége kedvünket s bátorságunkat szegje! Ne feledjük, hogy az elinduláshoz elég az első kis lépés. [9]

Az Egyház közössége támogat minket, ez a közösség a barátság helye minden ember számára. [10] „Olyan nekünk az Egyház, mint a gyermekeire figyelő, őket meghallgató édesanya. Befogad és vígasztal.” [11] Egy latin-amerikai fiatal szavai felszólításként érnek bennünket: Mi vajon visszatükrözzük-e Isten résztvevő irgalmát az emberek felé?

Képesek vagyunk-e meghallgatni a másikat a konfliktusokkal terhes helyzetekben? Ez sokat enyhítene a megosztottság okozta fájdalmakon! [12] Tegyük ezt úgy, hogy beleéljük magunkat mások helyzetébe. Képesek leszünk-e a javak méltányosabb elosztására? Merjük fölülvizsgálni életstílusunkat, törekedve a nagyobb egyszerűségre, a kisemmizettekkel vállalt átfogóbb szolidaritásra és a teremtett világ iránti növekvő figyelmességre!

Közeledünk-e a nálunknál szegényebbekhez? A velük való osztozásban az élet kölcsönhatása válik valóra: a nagylelkűségre való hívásuk kimozdít bennünket önmagunkból is. Sőt: mások hiányai abban is segítenek, hogy el tudjuk fogadni saját sérülékenységünket. Egy ilyen elköteleződéssel hozzájárulunk minden ember lény méltóságának elismertetéséhez.

Elmegyünk-e odáig, hogy megbocsássunk? Vajon van-e más mód arra, hogy a megaláztatások láncolatát megszakítsuk? Nem arról van szó, hogy a fájdalmas múltat elfelejtsük, nem az a kívánalom, hogy vaknak tettessük magunkat az igazságtalanság aktuális megnyilvánulásaival szemben. De az Evangélium azt kívánja tőlünk, hogy a megbocsájtással túllépjünk az emlékezésen, sőt, hogy megbocsássunk akkor is, ha viszonzásra nem számíthatunk. Ebben találunk rá Isten gyermekeinek szabadságára.

Igen, kiengesztelődött szívvel akarunk küzdeni, szenvedélyesen törekszünk a közösség megvalósítására és szeretnénk mindenki felé kitágítani barátságunkat.

[1Amikor a különféle vidékek, falvak népviseletében Cochabambába érkező fiatalok összesereglettek, megvalósult a „színek ünnepe” Micsoda öröm volt látni a különböző tartományokból érkező fiatalok találkozását: a síkságról jött és a hegyekből érkező, a városlakó és a falusi fiatalok egymásra találását! Ez a találkozó megmutatta, hogy a saját életével, életmódjával mindenki képes hozzájárulni a „kiengesztelődés mikroklímájának” kialakításához. Azért, hogy az Evangélium valóban a kiengesztelődés eszköze legyen, Bolíviában egyre több keresztény keresi annak lehetőségét, hogy minként lehet a hitet a hagyományos vallási és kulturális alapokkal együtt közvetíteni.

[2Szent Pál szerint a Krisztus által végbevitt kiengesztelődés az egész teremtett világot érinti. Krisztus azért jött, „hogy kibékítsen magával mindent, mind a földön, mind a mennyben” (Kol 1,20). Ezért „Ő isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amihez föltétlenül ragaszkodjék, hanem szolgai alakot fölvéve kiüresítette önmagát és hasonló lett az emberekhez.” (Fil 2,5-11)

[3A biblikus ihletettségű, ortodox karácsonyi liturgiában csendül fel ez az ének: „ A Teremtő látva a saját maga képére teremtett ember vesztét, a mennyekből alászállva lehajolt hozzá: a szeplőtelen szent Szűztől Született a saját testében foglalta magába az egész emberi nemet.”

[4Egy második századi keresztény, a lyoni szent Iréneusz odáig ment, hogy azt mondta: Krisztus végtelen szeretetében olyanná vált, mint amilyenek mi vagyunk, tette ezt azért, hogy az Ő teljességéből részesedjünk.”

[5A Szentlélek a teremtés lelke: „ A világ szépsége, ahogyan most látjuk, nem tudna fönnmaradni a Lélek ereje nélkül. (…) A Lélek az, ami mindenre kiárad, támogat és éltet minden dolgot az égen és a földön, ő adja mindezek erejét.” (Kálvin János: Institutio I, XIII, 14)

[6Istennel való kapcsolatunkat nem tudjuk mindig az érzelmek szintjén is átélni, de Szent Lelkének jelenléte bennünk ennél sokkal mélyebb, alapvetőbb. Imádkozni akkor is képesek vagyunk, ha nem érzünk semmit, akár egyetlen nagyon egyszerű mozdulattal: letérdelhetünk vagy kitárhatjuk a kezünket - és íme: Isten meglátogat bennünket.

[7Azokat, akiket Jézus magához vonz, elküldi a világba. Lásd: Mk 1,17.

[8Lásd: Lk 10, 1-16

[9Roxana, egy fiatal boliviai lány szavai tanúskodnak arról, hogy a hazájában mostanában megjelenő súlyos társadalmi feszültségek oldásában milyen szerepet igyekszik játszani az Egyház: „ Mi váltja ki egy népből az elégedetlenséget, a rosszindulatot és a dühödt ellenségeskedést? A szeretet hiánya? A tehetetlenség érzése azokban, akik tudják, hogy hangjukat nem hallja meg senki? Ha osztozni akarunk egy nép szenvedéseiben, közelednünk kell ahhoz a reményhez, amely Istentől érkezik hozzánk. Ezért a templomok kapuit nyitva tartottuk a szüntelen imádkozás számára, a harangszó egybehívta a különböző városrészek lakóit, akár tájékoztatás céljából is. Így a fiatalok fölfedezték az egységnek, az összetartozásnak és a barátságnak az erejét. Mi fiatalok vagyunk az Egyház vére, élő vérkeringése, a mi részvételünk és erőfeszítésünk nélkülözhetetlen.”

[10„Azt mondja Isten: Megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony, megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is, én akkor sem feledkezem meg rólad.” Iz 49,15

[11A kölcsönös meghallgatás a személyes kapcsolatokban ugyanannyira fontos, mint amennyire nélkülözhetetlen társadalmi méretekben, beleértve a nemzetközi kapcsolatokat is a különböző földrészek és népek között.

[12A Cochabambai Találkozó egyik meglepetése az volt, hogy nagyon sok chilei fiatal vett részt rajta, holott a két szomszédos ország viszonyát számtalan konfliktus terheli. A Találkozó utolsó napján a chilei fiatalok halogatás nélkül jelét akarták adni a bolíviai fiatalokkal való kiengesztelődésüknek. Ezért nyílt levélben kértek bocsánatot tőlük a múlt és a jelen minden sérelméért.

Printed from: https://www.taize.fr/hu_article5619.html - 19 May 2024
Copyright © 2024 - Ateliers et Presses de Taizé, Taizé Community, 71250 France