Elmélkedés az Igéről

Hogyan egyeztethetjük össze a kiengesztelődést a sokszínűséggel?

Amikor egyének vagy csoportok közötti kiengesztelődésről beszélünk a hit nevében, időnként olyan aggodalmakat is hallunk, hogy a felek különlegessége esetleg szürke egyformasággá silányulhat. Illetve, hogy elveszítjük így mindazt, ami saját utunkat hitelessé és egyedivé teszi. Vagy ami még rosszabb, hogy az erősebb fél esetleg elnyomja a gyengébbet a maga látásmódjával.

Ez az aggodalom félreérti az egység biblikus látásmódját, mely valójában szokványos elgondolásaink szöges ellentéte. A világ általában személyek vagy csoportok autonómiájából kiindulva teszi föl a kérdést, hogy hogyan létesíthető kapcsolat össze nem illő valóságok között. Minthogy a kapcsolatok a jelenlévő felektől függenek, nem meglepő, hogy azok törékenyek, és bármely pillanatban fel is bomolhatnak. Az egyedüli tartós egységnek csak az tűnik, amit erővel rendeltek el, és tartanak fönn.

Az egység a Bibliában azonban a kapcsolatra építkezik. A felek identitásukat és létüket azokban a kötelékekben találják meg, amelyek másokkal egyesítik őket. Amennyiben Isten ugyanannak a Fuvallatnak az egységében Atya és Fiú, abból az következik, hogy a Szentháromság minden személye csak a másik két személyre hivatkozva állhat fenn. Ha Isten Teremtő, akkor az azt jelenti, hogy a világegyetem csak annyiban létezik, amennyire az Eredetétől függésben van. Ha Izrael - később az Egyház - Isten népeként határozza meg magát, akkor identitását az Isten meghívása és az arra adott emberi válasz határozza meg. Így az egység nem az egyes felek identitásának rovására alakul ki, hanem épp ellenkezőleg, lehetővé teszi a felek számára, hogy azzá legyenek, amivé válniuk kell. Ezt igyekszik Pál is kifejezni akkor, amikor a test képét használja: "Ahogy egy testben több tagunk van, s minden tagnak más a szerepe, sokan egy test vagyunk Krisztusban (...) s a nekünk juttatott kegyelem szerint adományaink is különböznek." (Rómaiakhoz 12,4-6)

Ezért az Istennel vagy másokkal való kiengesztelődést se értelmezzük eredetileg független lények közeledéseként. A Biblia első fejezeteiben az ember, akit Isten a maga képmására teremtett, s akit valamiképpen Isten fiának is tekint a szöveg (Teremtés 5,3), azt kívánja elérni, hogy az Istentől elkülönülve legyen olyan "mint az Isten". Egy ilyen ábránd csak a romlásba, és a hozzá hasonlókkal való szakításhoz vezethet. De Isten nem törődik bele ebbe az állapotba, hanem elküldi Fiát, hogy őáltala kiengesztelődjön a világgal (lsd. 2 Korintusiaknak 5,18-19) és úgy álljon helyre az emberek eredeti állapota, hogy azzá válnak, amik Benne voltak ősidőktől. Vagyis akkor találja meg újra mindegyik fél a maga valódi öntudatát, ha visszakerül igazi helyére a kiengesztelt világegyetemben.

Printed from: http://www.taize.fr/hu_article6461.html - 9 August 2020
Copyright © 2020 - Ateliers et Presses de Taizé, Taizé Community, 71250 France