Elmélkedés az Igéről

A megbocsátás felejtést jelent?

Vannak sebek, amelyeket nem felejtünk. Bizonyos tragikus helyzetekben a gyógyuláshoz vezető út inkább a megtörtént rossz tudatosításában rejlik, mintsem annak elfelejtésben. A rossz tehát nem tűnik el, sőt jelen marad. Lassan átitatódhat szeretettel és átváltozhat. Az Ószövetségben azért lehet szó Isten haragjáról, mert Isten szeretetét saját népének hűtlensége sebezte meg.

A Biblia történelmének legkülönlegesebb szempontja – ezt fedezték fel a próféták – azon a tényen nyugszik, hogy Isten szeretetével felül emelkedik haragján: “Népem kitart a hűtlenkedésben velem szemben… Szívem megváltozott bensőmben, és szánakozásom is felgerjedt, nem cselekszem haragom heve szerint…mert én Isten vagyok és nem ember” (Ózeás 11,7-9) Annak számára, aki megbocsát a megbocsátás nem más, mint a saját haragjával való küzdelem. A szenvedély, amit érzünk nem erőszakos cselekedethez vezet, hanem egy belső fordulathoz, melynek során föláldozzuk az igazság iránti vágyunkat azért, hogy egy lépést tehessünk a bűnös felé.

Izajás próféta még tovább megy, mikor a titokzatos, szenvedő szolga alakját állítja elénk: “Megvetett volt és utolsó az emberek között, fájdalmak férfija, betegség ismerője. Pedig a mi betegségeinket ő viselte és a mi fájdalmainkat ő hordozta. (…) Az ő sebei által meggyógyulunk”. (Izajás 53,4-5)

A keresztények ebben a szövegben Jézus értünk hozott áldozatának előképét látják. Jézus türelme vádlói előtt, szenvedése Jeruzsálemben tanúsítja, hogy ő nem menekült el sem a szenvedés, sem azok elől, akik megpróbálták csapdába csalni őt. Ahelyett, hogy felvértezte volna magát a támadások ellen Jézus előzetes felkészülés és minden hátsó gondolat nélkül elfogadta azt. “Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek” (Lukács 23,34) – azért mondhatta ezt a kereszten, mert a legvégsőkig megnyílt a szeretetre és elfogadta a szenvedést azok kezéből, akiket szeretett.

Ebben az értelemben a kereszt olyan egzisztenciális dimenziót nyer, mellyel mindannyiunknak, még a nem hívőknek is szembesülniük kell: a valódi szenvedést azoktól kapjuk, akiket szeretünk. Ha az ellenségemtől szenvedek- ez normális dolog, de hogyan fogadhatom el a szenvedést annak a kezéből, aki a barátom? (Lásd Zsoltárok 55 12-14) Minden szeretetkapcsolat ajtó a sebezhetőségre. Ha ezt szem előtt tartjuk, és nem futamodunk meg ez elől a sebezhetőség elől – felkészíthetjük magunkat a megbocsátás felé vezető útra.

Printed from: http://www.taize.fr/hu_article7146.html - 21 September 2020
Copyright © 2020 - Ateliers et Presses de Taizé, Taizé Community, 71250 France