Elmélkedés az Igéről

Vajon szabad vagyok-e még, ha engedelmeskedem Krisztus hívásának?

Jézus ”útközben” (Márk 1,16 és 2,14) vette észre és hívta meg az első tanítványokat. Ebben a mellékesnek tűnő eseményben a szabadság fuvallatát érezhetjük meg. Jézusnak nincsen előre fölállított stratégiája a jövőt illetően; amint meglátta, hívta leendő tanítványait. Nagyon keveset mondott arról, hogy mit is vár tőlük, és arról sem beszélt, hogy tőle mit várhatnak. Apránként fedezik majd fel, hogy ki is ő. Jézus ugyanis azt akarta, hogy ők is olyan szabadok legyenek, mint amilyen ő maga. Vagy inkább, hogy ugyanolyan módon legyenek szabadok, amint ő.

”Te kövess engem!” Ezek Krisztus utolsó szavai az evangéliumban (János 21,22). Feltámadása után is, továbbra is arra hívja az embereket, hogy kövessék őt. Mindig csak úgy ”elhaladva” jön. Nem én választom meg az érkezésének pillanatát. Egy nap, egyszer csak megérint egy szó az Evangéliumból, egy találkozás vagy egy esemény egészen fölkavar és, arra vezet, hogy elköteleződöm mellette. Egy hívás elsősorban egy történés az életemben.

Hol van hát a szabadságom, ha nem én választom a Krisztussal való találkozást, hanem ő az, aki megtalál engem? Mi több, amikor megkérdeznek, hogy miért is köteleződtem el ott, ahol, csak nehezen tudok válaszolni, mert a tanítványok történetéhez hasonlóan úgy tűnhet, hogy a dolgok részben véletlenül történtek. Miután Jézus „a vámnál elhaladt, látta” Lévit, aki gondolkozás nélkül ”felállt és követte őt” (Márk 2, 14). Vajon nem válaszolt-e túl gyorsan ahhoz, hogy tudatosnak, felelősségteljesnek és szabadnak mondhassuk a döntését? Az biztos, hogy Lévi miután felállt, szabaddá lett. Egészen addig szabadon rendelkezhetett magáról és vámszedő asztaláról. Mostantól azonban látóhatára kitágul.

Még ha Krisztus hívása Lévi számára azonnali választ is eredményez, mégsem ejt csorbát a szabadságán. Mert ahol Krisztus jelen van, ott van a Szentlélek is. Krisztus hívása valami olyannak ad hangot, ami a szívem legmélyén található. Egyszerre jön kívülről – egy valahol olvasott vagy hallott szó, illetve valamilyen esemény vagy találkozás formájában - és belülről. Sokkal inkább hat fölszabadítóan, mintsem parancsolóan. Amikor Krisztus hív, akkor azzal egyidőben a Szentlélek kioldozza bennem mindazt, ami összeláncol és feloldja szorongásaimat.

Jézus nem határozta meg előre a tanítványok útját. Szeretett kérdéseket föltenni nekik: ”Ti mit mondotok, ki vagyok?” (Márk 8,29), ”Ti is el akartok menni?” (János 6,67), ”Szeretsz engem?” (János 21, 15-17). Fontos számára a mi szabadságunk és hisz elköteleződésünk alkotóerejében. Csak az én válaszom teszi bizonyossá az ő meghívását. Saját lépéseim jelölik ki az őt követő utat. ”Attól, hogy Isten hív téged, még nem írja elő, hogy mit kell beteljesítened. Meghívása mindenekelőtt egy találkozásra szól.” (Levél azoknak, akik követni szeretnék Krisztust)

Printed from: https://www.taize.fr/hu_article7149.html - 12 December 2024
Copyright © 2024 - Ateliers et Presses de Taizé, Taizé Community, 71250 France