Roger testvér lelki utazása a belső kiengesztelődéssel kezdődik. Jézus az életével hirdette és juttatta kifejezésre Isten kivétel nélküli szeretetét minden ember iránt. A fiatal Roger tudta, hogy Jézus a tanítványok közösségére bízta ezt a szeretetet és a róla való tanúságtételt. Ugyanakkor jól látta, hogy a századok során ez a közösség felbomlott és egymástól elidegenült, egymással szembeforduló részekre hullott szét. Ezért merült fel benne a kérdés, hogy miként lehetne ezt a közösséget összhangba hozni az eredeti üzenetével. Jól tudta, hogy egyedül senki sem képes megoldani az összes teológiai és egyéb kérdést amelyek miatt az Egyház, azaz Krisztus Teste, részeire hullott. Ugyanakkor, az Evangélium továbbadásának sürgető hívásával szemben a passzivitás elfogadhatatlan volt számára. Ezért így következtetett: mindenki saját magában kezdje el a kiengesztelődést és tágítsa ki az Egyházról alkotott elképzelését azáltal, hogy megnyílik a különböző keresztény hagyományokban élő hitbéli adományok, a remény és a szeretet jelei felé.
A Roger testvér által választott út egy olyan képet feltételez az Egyházról, amely eléggé különbözik az általában elterjedt egyházképtől. Könnyen megtörténik, hogy úgy képzeljük el a kereszténységet mint egymástól független és csupán egymás mellett élő felekezetek csoportját, ahol mindegyik magát tekinti Krisztus igazi örökösének. De ez az emberi látásmód csalóka. Isten számára az Egyház csak egységesen létezhet. Nem az egymással versenyzők, hanem az egymással közösséget alkotók valósága. Mindazok, akik Krisztus által közösségben élnek Istennel, egyben egymással is közösségben vannak. „Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.” (János 13,35).
Ezért az Egyházat ne az egymás között kapcsolattal nem is rendelkező csoportok sokaságának tekintsük, hanem látásmódunk megváltoztatásával úgy nézzünk az Egyházra mint egy folyamatosan épülő egyedüli valóságra (lásd. Ef. 4, 15-16). Ha elfogadjuk, hogy a kereszténységet alkotó csoportok mindegyike a hit misztériumának egy másik összetevőjét világítja meg, akkor csak úgy közelíthetünk a látható egység felé ha figyelünk a lelki családok sajátos adományaira. Alois testvér a Kiengesztelődésre való felhívásában megemlít néhányat ezekből az adottságokból, amelyek a történelmi egyházak életében az évszázadok során jelen voltak. Amikor ezeket az adottságokat próbálja felfedezni és elmélyíteni, minden egyén és minden közösség olyan közeledést készít elő, amely által az Egyház tisztábban tükrözi vissza az Evangélium fényét.
A protestáns családban született Roger testvérnek a XVI. századi szakadások előtti forrásokhoz kellett visszatérnie, hogy újra rátaláljon a katolikus hagyományok gazdagságára. Nagyon hamar felfigyelt a keleti egyházak hitbeli kincseire is. Ugyanakkor, soha senkitől sem akart elszakadni és azok előtt, akik a hitet továbbították neki, soha nem akart az elutasítás vagy a tagadás jelképévé válni. Az egyik hitről a másikra való egyéni « áttérés » minden formája idegen volt tőle. Állandóan megújuló ámulattal figyelt Jézus szavaira: « Nem azért jöttem, hogy megszüntessem, hanem hogy beteljesítsem. »(Máté 5,17). Ennek a beteljesülésnek szeretett volna elébe menni, úgy a saját életében, mint az általa alapított közösség életében.
Természetesen a szívből gyökerező kiengesztelődést nem lehet önmagunkba zárni. Amennyiben Krisztus egyháza nem képes az egyértelmű egységét újra láthatóvá tenni, miként tudná előkészíteni a béke útjait a világban, ott ahol ellentétek és megosztottság uralkodnak? Roger testvér meg volt győződve arról, hogy ez az egység nem lehet csupán a teológiai és diplomáciai egyezkedések gyümölcse. Mindenek előtt az imából fakad. Alois testvér a Kiengesztelődésre való felhívásában arra hívja a keresztényeket, hogy havonta vagy háromhavonta vegyenek részt virrasztó imádságon a kiengesztelődésért. Ezzel arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy Krisztus az, aki minket, embereket is egybeköt amikor meghív bennünket abba a szeretetközösségbe amelyben Ő él az Atyával és a Szentlélekkel (lásd. 1 János 1,3 és János 14,23). Csak egy ilyen szeretetközösség képes a szétszaggatott világnak felkínálni a valóban tartós kiengesztelődés lehetőségét.