magyar

TAIZÉ

Olivier Clément

„A bizalomé lesz az utolsó szó”

 
Olivier Clément (1921-2009), ortodox író és teológus, a párizsi Saint-Serge teológiai intézet egykori tanára. Munkásságával különösen a keleti és a nyugati keresztények találkozását igyekezett előmozdítani. A közösség közeli barátjaként „Taizé - Értelmet találni életünknek” címmel írt könyvet. Ezen az oldalon a könyv magyar nyelvű kiadásából (Kairosz kiadó, 2010) találhatók részletek.

Taizében olyan férfiak imádkoznak és dolgoznak együtt, akik különböző és néha szembeálló felekezetekhez, népekhez, kultúrákhoz és nyelvekhez tartoznak. Igen, ez lehetséges, mert Krisztus minden válaszfalat lerombol. A történelmi és földrajzi különbözőségek elmosódnak az adományok gazdagságában. A közösség zsongásban lévő méhkasra emlékeztet. Vannak, akik művészi alkotásokat hoznak létre: képeket, néha ikonokat festenek, vagy csodálatos kerámiákat készítenek, amik széppé tehetik a hétköznapokat. Mások fordítják és nyomtatják a keresztény hagyomány legfontosabb írásait. Nyelveket is tanulnak, hogy ezáltal jobban megfeleljenek a közösség nemzetközi hivatásának. Egyszerű és mélységesen megélt előképe mindez a kiengesztelődött és átváltozott emberiségnek, mely fájdalmak közt halad a történelem rögös útján, egy olyan úton, ahol a Lélek mindig működik: megvilágítja a homályos részleteket, és fényével beragyogja az emberi alkotásokat, legyenek azok a művészet, a tudomány vagy a lelki élet területén.

A mai fiatalok belefáradtak a hangzatos szólamokba és a gúnyos megjegyzésekbe: hitelességre szomjaznak. Hiábavaló beszélni nekik a közösségről, ha nem tudunk mutatni számukra egy helyet – „jöjj és lásd” –, ahol a közösség valóban megvalósul. Egy olyan helyet, ahol úgy fogadják őket, amilyenek, ahol nem ítélkeznek felettük, és ahol senkitől sem kérnek a kapuban „dogmatikai útlevelet”, ugyanakkor nem titkolják el, hogy Krisztus körül gyűlnek össze. Az, aki megérti Jézus szavát ‑ „Én vagyok az út” ‑, itt elindulhat az úton. (19-20. oldal)

A mély, lelki tapasztalat, valamint a világra való teremtő nyitottság közötti kapcsolat áll a Taizében tartott találkozók középpontjában, melyek sok éve a „belső élet és emberi szolidaritás” téma köré épülnek föl. Ezt a fajta kereszténységet kellene célul kitűznünk magunk elé, hiszen minél inkább az imádság embereivé válunk, annál inkább tudunk felelősséget vállalni másokért. Az imádság nem ment fel az evilági feladatok alól, sőt még inkább felelőssé tesz minket. Semmi sem jár nagyobb felelősséggel, mint az imádság. Ezt jól meg kell értenünk, és a fiatalokkal is meg kell értetnünk. Az imádság nem szórakozás, nem is egyfajta vasárnapi drog, hanem olyasvalami, ami az Atya misztériumába, a Szentlélek erejébe egy olyan Arc köré kötelez el bennünket, amely minden más arcot feltár, s mely végül minden emberi arc szolgálójává tesz minket. (61. oldal)

Taizében az egyik kulcsszó a „bizalom”. A közösség által szervezett találkozók Európában vagy a többi földrészen részét képezik a „bizalom zarándokútjá”-nak. A „bizalom” talán az egyik legszerényebb, legegyszerűbb, leghétköznapibb szavunk, ugyanakkor az egyik leglényegesebb is. Ahelyett, hogy a gyakran már elcsépelt „szeretet” (agapé) vagy „közösség” (koinonia) szavakat használnánk, talán gyakrabban beszélhetnénk „bizalom”-ról, mivel ebben mindkét valóság benne van. A bizalom fogalmában benne rejlik a szeretet misztériuma, a közösség misztériuma, valamint Istennek mint Szentháromságnak a misztériuma. (89. oldal)

Utolsó frissítés: 2011. január 14.