János evangéliumában Keresztelő János tanúságot tesz. Ahogy Jézus elhalad mellette, János rászegezi a tekintetét, és másoknak is megmutatja: „Íme, az Isten Báránya."

(Ma együtt, Párizsban, a Bizalom Zarándoklatán) hozzájuk hasonlóak lehetünk, készen arra, hogy kövessük Jézust, vagy legalább kíváncsiak legyünk rá. Európa minden részéből összegyűltünk, hogy együtt imádkozzunk, mert keresünk valamit, valakit. Ez a Jézus vonz és egyesít bennünket, határokon innen és túl. Ami a Jordánon túl, Betániában elkezdődött, az most itt és most folytatódik. Utunkon a taizéi testvérek és sok más tanúságtevő mutat rá Jézusra, aki jelenvalóvá teszi magát közöttünk.

„Mit kerestek?"- kérdezi tőlünk Jézus, éppen úgy, ahogy a tanítványoktól, amikor közelebb mentek hozzá. Párbeszédet kezdett velük, és ugyanezt teszi velünk ma is, az ő élő szaván keresztül. Engedjük, hogy ez az egzisztenciális kérdés visszhangozzon bennünk: mit kerestek? Milyen szomjúság hajt bennünket valójában? Próbáljuk meg magunkban megválaszolni ezt a kérdést.

A tanítványok egy kérdéssel válaszoltak: „Mester, hol lakol?” Más szavakkal: „Ki vagy te valójában? Lehetséges, hogy valami igazat tudunk megtapasztalni veled?” Ez egy valódi kapcsolatra vonatkozó mély vágy kifejezése. Azáltal, hogy Jézussal maradnak - aki ezt válaszolja nekik: „Gyertek, nézzétek meg!”, - egy olyan, mélyen megérintő találkozást élnek át, amelynek még a pontos időpontjára is tisztán emlékeznek: 4 órakor történt. A „lakni” ( „tartózkodni”) ige kulcsfontosságú szerepet tölt be János evangéliumában, és jelentése túlmutat a pusztán fizikai jelenléten. Egy mélyen gyökerező és fennmaradó, bensőséges egyesülésnek, átalakító kapcsolatnak, szeretetnek a nyelvezete.

Ezzel a kérdéssel: „Hol lakol?” a tanítványok saját belső keresésünkre irányítják a figyelmünket. Mindannyian szomjazunk a kapcsolatokra: valódi találkozásokra vágyunk, amelyekben önmagunk lehetünk igazságban, és másokat ajándékként fogadhatunk be. Békés kapcsolatokra áhítozunk: másokkal, önmagunkkal, Istennel és az egész teremtett világgal. Békéről és megbékélésről álmodunk, mert a lelkünk mélyén kapcsolódásra, barátságra teremtett lények vagyunk. Adni és kapni szeretnénk, egy családhoz, közösséghez, néphez tartozni.

Jézus egyszerűen, hosszú magyarázatok nélkül válaszol: „Gyertek, nézzétek meg!” Arra hív meg bennünket, hogy lépjünk be a vele és másokkal való kapcsolat világába. Feltárja nekünk az ő lakóhelyét, ami az Atyával való kapcsolat. Felkínálja, hogy töltsünk időt együtt, hogy vele menjünk az úton, miközben egymást hallgatjuk, hogy a béke és közösség szálait szőjük, és így jelei és eszközei lehessünk az emberiség nagy családjában vágyott egységnek.

Ez az elmélkedést a párizsi európai találkozóra írta Nathalie Becquart nővér.