A bizalom zarándokútjának 2016 szeptember eleji állomásán 7500 afrikai fiatal gyűlt össze a benini Cotonou-ban. E találkozó központi témája arra ösztönöz minket 2017-ben, hogy együtt – egymást hordozva és nem magányosan – nyissuk meg a remény új útjait magunkban, a környezetünkben és az emberiség családjában.
Cotonou-ban (1) az egyik kérdésünk így hangzott: hogyan éltessük a reményt, hogyan szakítsunk a passzív magatartással, amely kívülről várja a változást? Mi változtatható meg saját hatáskörben is?
Sürgető, hogy a többi kontinens is meghallja megannyi afrikai ember hangját, azokét, akik több igazságosságra vágynak a nemzetközi politikai és gazdasági kapcsolatokban: ez az egyik feltétele annak, hogy a jövőjüket bizalommal tervezhessék saját hazájukban.
Afrikában egyre több fiatal szeretné jövője érdekében mozgósítani felhalmozott kreatív energiáit, amely annyira jellemző rájuk. Hozzáállásukkal képesek lesznek a világ más részein élő sorstársaikban is bátorságot ébreszteni.
Az alábbi négy javaslattal szeretnénk segíteni a cotonou-i találkozón megkezdett elmélkedést arról, mi módon találjuk meg a reménység új útjait.
Megpróbáljuk felismerni, hogyan valósítsuk meg ezeket a javaslatokat az egyszerűség erényét szem előtt tartva. Az egyszerűség, az öröm és az irgalom az a három valóság, melyet Roger testvér a taizéi közösség életének középpontjába helyezett.
(1) A bizalom zarándokútja a földön Johhannesburg (1996), Nairobi (2008) és Kigali (2012) után Benin fővárosában, Cotonou-ban folytatódott. A találkozóra az ország katolikus és metodista egyházainak meghívására 2016 augusztus 31. és szeptember 4. között került sor. 7500-an vettek részt rajta, többségében beniniek, de rajtuk kívül még mintegy 20 afrikai országból érkeztek fiatalok. A legtöbben Togóból (800), Nigériából (550), jöttek még Ghánából(100), Burkina-Fasóból (160), Elefántcsontpartról. Európából 60 résztvevő érkezett 15 különböző országból. A nyelvi különbségek miatt a francia, angol és a fon volt a közös nyelv a műhelyeken, fórumokon. Ezen kívül a liturgiába még yoruba és mina énekeket is beépítettek.
Első javaslat: Legyünk szilárdak a reménységben: teremtő ereje van!
Ő reménységgel hitt a remény ellenére, így sok nemzet atyja lett. (Rómaiakhoz 4,18)Ez a mi lelkünk biztos és szilárd horgonya. (Zsidókhoz 6,19)Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint a gyermek, nem jut be oda. (Lukács 18,17)
Napjainkban a világ kiegyensúlyozatlanná vált; zavarba hoz minket az erőszak, a szenvedés, a számtalan igazságtalanság. A teremtés sóhajtozik, mintha a vajúdás fájdalmait élné át. A Szentlélek is sóhajtozik benne, de Ő reménységünk fenntartója (lásd Rómaiakhoz 8,22.26). Mit tehetünk ilyenkor, mire vagyunk képesek?
A hit az Istenbe vetett egyszerű bizalmat jelenti, nem kész válaszokat, hanem azt, hogy nem bénít meg minket a félelem, nem vesz erőt rajtunk a csüggedtség. A Szentlélek műve, hogy elköteleződünk, útra kelünk. Általa tapasztaljuk meg, hogy az Evangélium szélesre tágítja a látóhatárt, és ez minden reménységünket felülmúlja.
Nem valamilyen naiv optimizmusról van szó, amely nem néz szembe a valósággal, hanem arról, hogy horgonyunkat Istenbe vetettük. és ez teremtő erejű. Ennek jeleit még a föld legreménytelenebb helyein is felfedezhetjük.
- Merjünk hinni abban, hogy a Szentlélek jelen van a szívünkben és a világban! Támaszkodjunk rá, akkor is, ha láthatatlan!
- A hitünk maradjon meg egyszerűnek, legyen olyan, mint a gyermeki bizalom! Ez nem azt jelenti, hogy a hit tartalmából elveszünk valamit, hanem azt, hogy ahhoz ragaszkodunk, ami annak középpontjában van: Isten szeretetéhez az ember és az egész teremtett világ iránt. A Szentírás elmeséli ennek egész történetét, kezdeti frissességétől az akadályokig és az emberek hűtlenségéig. Isten soha nem lankad el szeretni: ez az üzenet legyen képes hordozni reménységünket!
- Annak érdekében, hogy ez az üzenet teljesen átjárjon minket, tartsunk gyakrabban közös imádságokat! Az imádság egyszerű szépségében érzékelhetővé válik Isten misztériumának ragyogása, és segít, hogy személyesen tapasztaljuk meg Istent.
Második javaslat: Egyszerűsítsük életünket, hogy tudjunk osztozni másokkal!
Jézus mondja : „Én szelíd vagyok és alázatos szívű.” (Máté 11,29)Ingyen kaptátok, ingyen adjátok! (Máté 10,8)Jézus ezt mondta a gazdag ifjúnak: ‘Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van… Azután jöjj és kövess engem.’ (Máté 19,21)
A pénz és siker hajszolása, a mohóság igazságtalanságot és frusztrációt eredményez. Az Evangélium az osztozás lelkületére hív: a reménységnek olyan útját kínálja, amelyre ma kell rálépnünk.
Az életünkben megvalósított egyszerűség a szabadság és öröm forrásává válik. Felszabadítja a létezést.
Az egyszerűség tiszta szívet jelent. Szívünk ellene mond a bizalmatlanságnak anélkül, hogy naívvá válna. Az egyszerűség a kétszínűség ellentéte. Általa válik lehetségessé, hogy félelem nélkül párbeszédbe bocsátkozzunk másokkal. Jézus élete példát mutat erre.
- Az anyagi javak tekintetében egyszerűsítsük folyamatosan az életünket! Ez a törekvés a megosztásnak olyan formáit fogja ösztönözni bennünk, amelyek az emberek szenvedésére, a menekültek megpróbáltatásaira, a világ számtalan konfliktusára reagálnak.
- Támogassuk kölcsönösen egymást abban, hogy legyen bátorságunk a szociális vagy környezettel összefüggő problémák számbavételéhez és olyan kezdeményezésekhez, amelyek nyomán reménységjelek támadnak a lakónegyedünkben, a munkahelyünkön, az iskolánkban!
- Törekedjünk egyszerűbb, józanabb, a teremtéssel jobban harmonizáló életstílusra, hogy így is hozzájáruljunk az ökológiai katasztrófa és a globális felmelegedés elleni harchoz! Ez a harc nemcsak az országok vezetőinek feladata, mindenki részt vehet benne, például úgy, hogy fogyasztási szokásaiban a helyi lehetőségek közül választ, vagy nagyobb gyakorisággal használja a tömegközlekedési eszközöket.
- Engedjük közel magunkhoz ezt a kérdést: kész vagyok-e egy életre elköteleződni a szelíd és alázatos Krisztus mellett úgy, hogy az ingyenesség lelkületét választva igent mondok rá.
Harmadik javaslat: Legyünk együtt, hogy kibontakozhasson az Evangélium lendülete
Naponta egy szívvel-lélekkel ott voltak a templomban, házanként végezték a kenyérszegést, örvendezve és a szív tisztaságával vették magukhoz az eledelt. (Csel 2,46)A kegyelmi adományok különfélék ugyan, de a Lélek ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. (1Korintusiakhoz 12,4-5)Ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről, mert általuk egyesek tudtukon kívül angyalokat fogadtak be szállásra. (Zsidókhoz 13,2)
Egy szentírási történet azt meséli el, hogy két egymástól nagyon különböző ember, Péter és Kornéliusz találkozásuknak köszönhetően olyan igazságokat ismertek fel, amelyek addig rejtve voltak előttük. Mindössze arra volt szükség, hogy együtt legyenek, mert így tudták megragadni a valóságot, hogy a Szentlélek hatására képesek vagyunk átszelni határokat, és egyesíteni mindazokat, akik addig idegennek gondolták egymást. (Olvassuk el Az Apostolok cselekedeteinek 10. és 11. fejezetét!)
A keresztények a felekezetközti és a felekezeten belüli megosztottsággal elhomályosítják az Evangélium üzenetét. Képesek vagyunk-e együtt haladni és magunk mögé utasítani a különbségeinket, amelyek elválasztanak bennünket? Ha mi, keresztények, meg tudnánk mutatni, hogy lehetséges az egység a különbözőségben, akkor ezzel segítenénk, hogy az emberiség egységesebb családdá formálódjék.
- Krisztusban egyetlen közösséget alkotnak férfiak és nők, gyermekek és idősek, látóhatárunkon innen és túl élők, minden nyelvű és kultúrájú, még az egymással szemben álló nemzetekhez tartozó embertársaink is. Mutassuk fel ezt a valóságot ott, ahol élünk!
- Ha meg akarja őrizni életképességét, minden közösségnek túl kell tekintenie saját határain. Hagyjuk feléledni magunkban a vendégszeretet képességét, és az Isten-i minta alapján gyakoroljuk olyan keresztény testvéreink iránt, akik egyes kérdésekben a miénktől eltérő álláspontot képviselnek. Ha megnyitjuk a szívünket a másik előtt, akkor alkalmassá válunk tételeink újrafogalmazására annak érdekében, hogy hitünk és meggyőződéseink többé ne úgy tűnjenek fel egymás számára, mint tökéletesen idegen nyelvek, amelyek nem képesek egymás megértésére.
- Ha az egyházszakadások következtében a történelemben kialakult kölcsönös türelmetlenség emlékével nem is lehet egyszer és mindenkorra leszámolni, ha minden szálat nem is lehet kibogozni, merjünk mégis megbocsátani, és nem azt keresni, hogy ki tévedett és kinek volt igaza. Áldozat nélkül nem létezik kiengesztelődés.
- A vendégszeretet egyben a másik ember különbözőségének elfogadását is jelenti. Ha a másik hite érthetetlen is marad néha számunkra, addig mindig eljuthatunk, hogy elismerjük a hitelességét. A másik felfedezése legyen mindig egy ünnepi pillanat!
Negyedik javaslat: Növeljük békét a testvériesség megerősítésével!
Jézus nem szégyelli az embereket testvéreinek nevezni.” (Zsidókhoz 2,11)Jézus mondta: Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti Tanítótok, ti pedig mind testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Ne hívassátok magatokat mesternek se, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus.” (Máté 23,8-9) És azt is mondta:Mert mindaz, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyekben van, az az én fivérem, nővérem és anyám. (Máté 12,50)Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és letelepszenek az Isten országában. (Lukács 13,29)
A világméretű béke az egyes ember szívében kezdődik.
Először a saját szívünket kell megváltoztatnunk az egyszerűségben fogant megtéréssel: engedjük, hogy betöltsön minket a Szentlélek, fogadjuk be a tőle eredő békét, amely növekedni és terjedni fog emberről emberre. “Valósítsátok meg a belső békét, és ezrek nyerik el körülöttetek az üdvösséget.” (Szarovi Szent Szerafim, orosz szerzetes, 1759-1833)
- Írjuk saját életünkkel a testvériesség új lapjait, amelyek arról tanúskodnak, hogy már túljutottunk a megosztottságon és a falakon: a világ különböző pontjain téglákból és acélsodronyokból épült falakon és a tudatlanság, előítéletek, ideológiák falain egyaránt! Nyíljunk meg más kultúrák és másféle gondolkodásmódok előtt!
- Álljunk ellen annak, hogy az idegen megvetése befészkelje magát a szívünkbe, mert a másik megvetése a barbárság csírája. Tekintsünk az idegenre, mint az emberi család egy tagjára, és ne úgy, mint aki az életszínvonalunkat és kultúránkat veszélyezteti! Látogassunk el menekültekhez! Azt az egyszerű célt tűzzük magunk elé, hogy megismerjük és meghallgatjuk a történetüket. Aztán ki tudja? Talán újabb lépések, a szolidaritás lépései következhetnek.
- Találkozzunk olyanokkal, akik különböznek tőlünk! Beszélgessünk azokkal, akik másképp gondolkodnak! Figyelemmel hallgassuk meg őket, ne úgy, hogy már az előtt ellentmondani készülünk, hogy egyáltalán megértettük volna a mondanivalójukat. Legyünk kitartóak az elzárkózások, visszautasítások közepette is! Építsünk hidakat! Imádkozzunk azokért, akiket nem értünk és akik nem értenek minket!
- Szaporítsuk a testvériesség jeleit, melyek a vallásokat elválasztó határokon túl mutatnak. A más vallású hívővel megvalósuló találkozás egyszerre jelent alkalmat arra, hogy a saját hitünk tartamait elmélyítsük, és arra, hogy elgondolkodjunk azon, vajon Isten mit akar mondani és adni nekem a tőlem annyira különböző testvéremen és nővéremen keresztül.