Nem mintha már kezemben tartanám, vagy már tökéletes lennék, de törekszem rá, hogy magamhoz ragadjam, mert Krisztus is magához ragadott engem. Testvérek, nem képzelem magamról, hogy már magamhoz ragadtam, de egyet igen: felejtem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van. Így futok a cél felé, annak a hivatásnak jutalmáért, amelyet Isten felülről adott Krisztus Jézusban. (Filippiekhez 3, 12-14)
Voltak már valaha olyan álmaid, amelyekben megpróbálsz futni, de súlyos a lábad és nem éred el a célt? A Fülöp-szigeteknek írt levél részében, amelyet már korábban olvastunk, Pál apostol létezését versenyként írja le. Számára a mozgásban levés nem tűnik problémának.
Szent Pál börtönben volt, valószínűleg Efezusban, amikor levelét a filippieknek megírta. Húsz év telt el, hogy a föltámadott Krisztus találkozott vele és szolgálatára hívta. És Pál büszke lehetett arra, amit apostolként megvalósított. De megjegyzi: „Még nem vagyok a célnál”. Nem tartja magáról, hogy elérte volna. Tovább erőlködik.
A kifejezés, amit Szent Pál használ, Pál szó szerint azt jelenti, hogy „utána fut”. Az üldözők „utána futnak ” azoknak, akiket el akarnak pusztítani, ugyanúgy, mint Pál, amikor üldözte az Egyházat. De ugyanaz a szó fejezi ki azt az energiát is, amit a jó elérésére fordítasz, ahogy a zsoltár mondja: „keresd a békét és azt kövesd!” (Zsolt. 34, 14 [15]), és ahogyan Pál teszi most, minden erejével a Krisztussal való egység után vágyakozva.
Miért nem zavarja Szent Pált, hogy még húsz év után se érte el a célját? Krisztus az, aki számít. Pál azt mondja: Még nem kaptam meg azt, amit keresek, de Krisztus már megragadott engem. Itt van valami alapvető ellentmondás: amíg Pál még mindig fut annak érdekében, hogy elnyerje a díjat, Krisztus már befejezte a versenyt és győzött. Krisztus tette magáévá Pált - és így lett a miénk is, és az egész emberiségé.
Szent Pál elmondja futástechnikájának titkát: „felejtem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van”.A már megtörténtek feledése biblia téma, gyakran kapcsolódik a megbocsátáshoz. Isten megbocsátása fölszabadítja az embereket a gonosz múlt terheitől. Isten ezt mondja: „Nem emlékszem többé a bűneikre” (Jr 31,34), és ennek következményeként hozzáteszi: „Ne emlékezz a korábbi dolgokra (…), nézd, valami újat készítek” (Jr 43,18–19).
A lehetőség, hogy „elfelejtjük, ami mögöttünk rejlik” megkönnyíti lépéseinket. De ha elfelejtjük a megtett távolságot az is szegénnyé tesz bennünket: magunk is olyanokká válunk, akik épp most fogtak valamibe, kezdők, zöldfülűek. A 4. századi nüsszai Szent Gergely püspök azt írta, hogy „kezdetről kezdetre haladunk kezdeteinken keresztül, vég nélkül”. Minden az új kezdetben frissesség van. De azt is jelenti, hogy soha nem mondhatod, hogy befejezted.
Szent Pál futás technikájában együtt van a „felejtsük, ami mögöttünk rejlik” és a „nekifeszülök annak, ami előttem áll”. A jelen számít, de ugyanúgy számít a jövő is. A jelen az élet versenye és küzdelme, amit megkönnyít és felgyorsít a vágy az után, aminek jönnie kell: élet Krisztussal és egymással.
Amikor elfáradunk és lépéseink elnehezülnek, ne veszítsük el a kedvünket. Ismerjük fel, hogy nem mi vagyunk ennek az oka. Mindig mozgásban vagyunk, ahogy azt a 2020-ra vonatkozó javaslatok mondják. Merjünk kezdők lenni, „elfelejtve azt, ami mögött rejlik”. Bár fellobbanna bennünk a Szentlélek tüze, az a szeretet, ami arra késztet bennünket, hogy siessünk a felé,„ami előttünk van”.
Mi a célom? Mibe fektetem az energiámat?
Mi teszi könnyebbé lépéseinket ahhoz, hogy jobban fussunk?
Merek mindig kezdő maradni, és megmaradni mindig a kezdetnél?
Mire kell emlékezni a múltból és mit érdemes elfelejteni?
