„Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. És senki sem tölti az új bort régi tömlőbe, vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.”

Mai világunkban nagyon könnyen érezhetjük magunkat annak nyomása alatt, hogy megszerezzük a legújabb dolgokat - akár azért, mert gyorsabbak, esetleg több funkcióval rendelkeznek, vagy egyszerűen mert jobban néznek ki. Ugyanakkor erős nosztalgia él bennünk a múlt iránt - feltételezzük, hogy régen jobb volt.

A Biblia gyakran ad látszólag egymásnak ellentmondó tanácsokat, például Jeremiás próféta könyvében a 6. fejezet 16. versében Isten így szól: „Vegyétek szemügyre az ősi utakat, és kérdezősködjetek a régi ösvényekről”. Ugyanakkor később, a 31. szakasz 31. versében ezt mondja: „Új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával.”

Úgy tűnik, ez a feszültség régi és új között egyetemes, így Jézus korában is jelen volt. Talán épp Jézusban válik a legnyilvánvalóbbá: ő a régi jövendölések beteljesítője, mégis egészen új és váratlan módon valósítja meg azokat.

A fenti szakaszban a következő kérdést szegezik Jézusnak: annak, aki őt és az ő új tanítását követi, el kell-e hagynia a zsidó szokásokat és hagyományokat?
Jézus - ahogy ezt gyakran teszi - nem pusztán választ ad a kérdésre, hanem rámutat, hová kell a valódi fókuszt helyeznünk. Számára mind az újnak, mind a réginek helye van, amennyiben nem veszítjük szem elől valamennyi hitből fakadó cselekedet végső célját: Isten dicséretét.

 Hogyan teremtesz egyensúlyt az új elképzelések, fogalmak iránti vágy és a hagyományok, múlt iránti tisztelet között?
 Hogyan valósíthatod meg azt, hogy a tetteid - akár a hagyományokban, akár az újításban gyökereznek - végső soron Istent dicsérjék?