Ezt mondja az Úr: A kegyelem idején meghallgatlak, és az üdvösség napján megsegítelek. Én teremtettelek, és én teszlek meg a nép szövetségesévé. Helyreállítom az országot, és kiosztom a pusztává lett örökséget. A foglyokhoz így szólok: „Gyertek ki!” A sötétben ülőkhöz meg: „Gyertek a napvilágra!” Minden út mentén legelhetnek majd, és minden halmon legelőt találnak. Nem éheznek és nem szomjaznak, forró szél nem éri, s nap sem égeti őket. Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, s a vizek forrásaihoz tereli őket. Minden hegyet úttá teszek nekik, és feltöltöm az ösvényeket. Nézzétek, ezek messze távolból jönnek, azok északról és nyugatról, amazok meg Szinim földjéről. (Izajás 49,8-12)

A fenti sorok eredendően a zsidó népnek szóltak, amely száműzetésben élt Babilonban Krisztus előtt körülbelül 6 évszázaddal. A bátorítás szavai ezek: a jó híré. Ez az üzenet, amely az Ószövetség sok más szakaszához hasonlóan a történelem egy bizonyos pontján, egy adott szituációban hangzik el, nagyon sok egyéb helyzetben, más időben és más helyen is érvényes. Vannak az emberi léthez kötődő olyan tapasztalatok, amelyek visszatérő módon, újra és újra jelentkeznek, vagy mindig is jelenlévők maradnak, de Isten szavai az ilyen tapasztalatokat átélő emberekhez lényegileg mindig ugyanazt az életet adó üzenetet hordozzák.

A számkivetettség némely esete fizikai száműzetést jelent. A világon manapság emberek sokasága kényszerül otthona elhagyására háborúk, elnyomás vagy egyéb megpróbáltatások miatt. Ez a fajta elvándorlás gyakran mélységes szenvedés forrása.

A számkivetettség azonban belső állapotokat is jelenthet: a mentális és spirituális elidegenedés különböző formáit. Sok ember nem érzi igazán otthon magát az életben vagy ebben a világban. „Idegen vagyok a földön”- ahogy a zsoltáros fogalmaz (Zsolt. 119,19). Emberi közösségek, sőt akár egészében az emberi faj is gyakran arra a felismerésre jut vagy ködösen úgy érzi, hogy helyzete távolról sem az, aminek lennie kellene. Egyfajta számkivetettségben élünk: az emberi szív egy olyan helyre vagy olyan állapotra vágyakozik, amelyben tökéletesen otthon érezheti magát, ahol a dolgok olyanok, amilyennek lenniük kéne, ahol harmóniában vagyunk egymással, magunkkal, a természettel és Istennel.

Isten az emberiség igazi otthona: Ő, aki jelen van a szívünk legmélyén (miközben messze túlmutat azon, amit fel tudunk fogni), Ő, aki jelen van a természet legmélyén (miközben messze túl van az univerzum határain), Ő, aki ott lakozik valamennyi ember szívében, akivel találkozunk (miközben Ő az Egészen Más). Istennek az emberiséghez intézett üzenete mindig az igazi hazába való visszatérésről szól - a megbékélést jelenti Vele, egymással, a földdel, és a szívünk legmélyével.

Izajás próféta fenti szövegében Isten a népéhez szól, talán annak hívő maradékához, esetleg egy olyan emberhez, akinek a feladata, hogy Isten megbékélésre vonatkozó akaratát és a számkivetettségből való visszatérést segítse elő. A 8. vers Isten szövetségkötésére vonatkozik, szövetségére az emberekkel - ez a Biblia egyik kulcstémája. A szövetségkötéskor Isten megígéri, hogy valódi hazát ad a népének és velük marad. A szövetség emberi oldala pedig az, hogy mi, emberek megpróbálunk úgy élni, hogy az összhangban legyen ezzel az ígérettel, és vágyjuk annak beteljesedését. A fenti szakasz megfogalmazása különösen is erőteljes: az Isten által megszólított ember vagy emberek számára nemcsak el kell fogadnia vagy teljesítenie kell ezt a szövetséget, hanem azzá kell válnia.

Ezután egy sor csodálatos kép írja le, hogy milyen a hazaérkezés: olyan, mintha egy sötét börtönből vagy más sötét helyről szabadulnánk (9. vers), és hasonló ahhoz, amit egy juhnyáj él át, ha jó pásztor gondoskodik róla, bőséges legelőkre vezetve őket (9-10. versek). A hazafelé vezető úton a nehézségek és akadályok - például a hegyvonulatok - utakká változnak és segítik az embereket előrejutni (11. vers). A hazatérés pedig mindenki számára lehetséges, a föld minden táján (12. vers): az üzenet egyaránt szól a keleten - Babilonban - élőkhöz, észak és nyugat lakóihoz - akiket egyértelműen meg is nevez, - és a délen élőkhöz, akiket az egyiptomi Szirim földje képvisel a szövegben. Az üzenet tehát már túllép eredeti kontextusán, a hazaérkezés az egész világ számára szóló ígéretté válik.

 Volt valaha tapasztalatom az örömteli hazaérkezésről, vagy el tudom képzelni azt? Milyen ez az élmény?

 Mit jelenthet nekem személyesen vagy a közösségem számára Isten üzenete a számkivetettségből való hazatérésről?

 Ismerek valakit, aki a „számkivetettség” állapotában él, akár fizikai, akár lelki értelemben? Mit tehetek, hogy reményt adjak számára?