Tán csak a közelből vagyok Isten – mondja az Úr –, s nem vagyok a távolból is Isten? Elrejtőzhet-e valaki úgy a rejtekhelyen, hogy ne lássam meg? – mondja az Úr. Vajon nem én töltöm-e be az eget és a földet? – mondja az Úr.
„Isten, aki közel van”: ez a néhány szó foglalja össze Izrael népének tapasztalatát Isten gyengédségéről. Isten vigyázott az ő népére, „védőn körülvette, oltalmazta, óvta, mint szeme világát” (MTörv. 32,10). Ez a nép azonban megtapasztalta a „távol lévő Istent” is, és Jeremiás erről panaszkodik: „Miért vagy olyan e földön, mint valami jövevény, mint az utas, aki csak éjjeli szállásra tér be?” (Jer. 14,8) Úgy tűnik, mintha Isten már nem avatkozna be az ember dolgaiba, a jelenléte már nem érezhető. Engedi, hogy Jeruzsálem és temploma romba dőljön. „Szólítalak nappal, Istenem, s nem hallod, szólítalak éjjel, s nem adsz feleletet.” (Zsolt. 22,3) Még a hívő emberek is kénytelenek úgy élni, mintha Isten nem létezne.
Abban az időben néhány próféta kitartóan fogalmazta meg az ígéreteket Isten nevében azért, hogy erősítse a nép erkölcseit - valójában azonban saját maguk találták ki ezeket az ígéreteket. Kénytelenek voltak betölteni az űrt, amelyet Isten konkrét megtapasztalásának hiánya teremtett. Jeremiás is szenvedett Isten csendjétől, de ő nem akart tettetni. Úgy döntött, hogy együtt él a kérdéseivel. Egy napon azonban választ kapott: Isten nem csupán „közelből Isten”, hanem „a távolból is”. Nem csupán a teljesség megtapasztalásában találhatjuk meg őt, hanem a hiányban és a vágyakozásban is. Nincs szükség arra, hogy betöltsük az űrt, amelyet Isten távollétének érzése kelt bennünk, ugyanis Ő „tölti be az eget és a földet”.
A „távol lévő Isten” tapasztalata által Jeremiás mélyebben megértette Isten szeretetét: „Megjelent neki a távolból az Úr: örök szeretettel szerettelek...” (Jer. 31,3) Ha Isten látszólag elrejti arcát, azért teszi, hogy fel tudjuk fedezni azt a szeretetet, amely minden képzeletet felülmúl. Ha Isten „elfut, akár a szarvas” (Keresztes Szent János) és úgy tűnik, távol van, az azért történik, hogy segítsen nekünk továbbhaladni az evangélium útján.
Hogyan reagálok, amikor Istent távolinak érzem, vagy akár úgy tapasztalom, hogy nincs jelen?
Életem mely eseményeiben fedezem fel a „közel lévő” és „távol lévő” Istent?
Mi segíti növelni bennünk az Isten iránti szeretetet?