Pál, Krisztus Jézus szolgája, meghívott apostol, akit az Isten kiválasztott evangéliumának hirdetésére, amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért, Fiáról, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról. Ő test szerint Dávid nemzetségéből született, a szentség Lelke szerint azonban a halálból való feltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult. Általa nyertük a kegyelmet és az apostoli küldetést, hogy neve dicsőségére munkálkodjunk a hitért minden nép között. Ezeknek ti is közéjük tartoztok, Jézus Krisztus meghívottai. Üdvözlöm Rómában mindazokat, akiket az Isten szeret, és a szentségre meghívott. Kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentől és Urunktól, Jézus Krisztustól!

Manapság gyakran az alapján határozzuk meg magunkat, amit szeretünk, ami érdekel bennünket, amitől jól érezzük magunkat, vagy ami boldoggá tesz bennünket. Mindezek fontosak, de Pál egy másik irányt mutat nekünk: a meghívást.

A rómaiaknak írt levél 1. versében Pál meghívott apostolnak nevezi magát, olvasóit pedig meghívottaknak a Jézus Krisztushoz tartozásra, a 6.-7. vers szerint pedig a szentségre. Ez a kettős meghívás keretezi a levél bevezetőjét és az egész levelet.

Pál úgy mutatkozik be, mint Jézus Krisztus szolgája, akinek az a küldetése, hogy hirdesse az Örömhírt. Időzzünk el egy kicsit ezen a szón: szolga. Ugyanez a szó hangzik el Mária szájából is az angyali üdvözletkor. A római világban a rabszolga a gazdájához tartozott. Akkor volt jó rabszolga, ha teljesítette gazdája akaratát, a saját akaratát gazdájáéhoz igazította. Pál nem önmaga nevében beszél, hanem minden tekintetben Krisztust, mesterét kívánja visszatükrözni.

Pált arra választotta ki Isten, hogy hirdesse az Örömhírt, amelyet a szent iratok előre megígértek, és amely Isten Fiáról szól, aki Dávid nemzetségéből származik, test szerint születik, de a Lélektől fogant, és feltámadása által Úrnak bizonyul.

Ezen a Jézuson keresztül kapta meg Pál a kegyelmet arra, hogy apostollá válhasson (5.vers). Pál számára tehát hivatása felismerésének a kulcsa az, hogy ismeri a feltámadt Krisztust. Krisztus kinyilatkoztatta magát Pál számára, és elküldte őt, hogy hirdesse az evangéliumot a nemzeteknek. A „test” szó itt semleges színezetű (nem negatív értelemben áll), de a Lélek az, ami új életet ad.

Krisztussal azonosulva Pál arra hívja a hívőket, hogy megértsék: beléptek ebbe az új életbe. Meghaltunk és feltámadtunk Krisztussal, hogy ő átalakíthasson bennünket Lelke által. Küldetésünk felismerésének és folyamatos megújulásának kulcsa - ahogy Pál számára is - a feltámadt Krisztus és a Szentlélek erejének ismerete, amely szentté tesz minket. Elsősorban arra vagyunk meghívva, hogy Jézushoz tartozzunk, és szentté váljunk ugyanazon erő által, amely feltámasztotta Krisztust a halottak közül.

 Miképp érzékelem a feszültséget az általam kapott meghívás és aközött, amit tenni szeretnék? Van e kettő között ellentmondás, vagy inkább kiegészítik egymást? Ellentét áll fenn vagy kiteljesítik egymást? Ajánljuk fel e feszültséget az Úrnak.

 Mit jelent a mindennapi életemben az, hogy Krisztus szolgája vagyok? Próbáljunk meg erre önátadásként nézni, és ne alárendeltségnek tekinteni.

 „Meghívva a szentségre”: hol tapasztalom meg ezt az átalakulást a saját életemben? Adjunk érte hálát. Hol látom ennek jeleit az életemben és magam körül?