“Isten terve a békességet, és nem a pusztulást rejti, Ő jövőt és reményt akar adni.” [1]

Számtalan ember vágyakozik ma egy békés jövendő után, és arra vár, hogy az emberiség megszabaduljon az erőszak fenyegetésétől.

Vannak, akik megrettennek a jövőtől és a félelem megbénítja őket, azonban a világ minden táján élnek találékony és tenni akaró fiatalok.

Ők nem hagyják, hogy magával ragadja őket a lehangoltság örvénye. Tudják, hogy Isten nem tétlenségre teremtett minket. Számukra az életet nem a vak sors irányítja. Tudatában vannak, hogy az örökös kétkedés és a csüggedés bénítja meg az embert.

Ezért ezek a fiatalok nem a pusztulás, hanem a békés jövendő útján próbálnak járni. Jobban mint sejtenék, életük fénnyé lesz és olyan világosságot sugároz maguk körül, amely bevilágítja környezetüket.

Vannak, akik a béke és a bizalom hordozói a megrázkódtatások és az ellentétek közepette. Még akkor is kitartanak, ha megpróbáltatás vagy kudarc terhe nehezedik vállukra. [2]

Taizében, nyári esték csillagos égboltja alatt, a nyitott ablakon át néha fiatalok hangja hallatszódik be hozzánk. Még mindig elámulunk azon, milyen sokan vannak.

Keresnek, imádkoznak. Mi pedig arra gondolunk, hogy a béke és a bizalom utáni vágyakozásuk olyan, mint a csillagok: kis fények az éjszakában.

Olyan korban élünk, melyben sokan fölteszik a kérdést: mi is a hit? A hit Istenbe vetett egészen egyszerű bizalom, életünk során szakadatlanul megújuló és nélkülözhetetlen lendület.

Mindannyiunkban lehetnek kétségek. Nincs ebben semmi nyugtalanító. Ezért inkább Krisztusra figyeljünk, aki szívünk mélyén halkan így szól: „Kétségeid vannak? Ne félj! A Szentlélek mindig veled van!” [3]

Néhányan arra a meglepő felismerésre jutottak, hogy Isten szeretete a kétségektől átjárt szívben is kiteljesedhet. [4]

Az Evangéliumban Krisztus első szavai között ezt olvassuk: „Boldogok a lelki szegények.” [5] Igen, boldogok, akik a szív és az élet egyszerűségére törekednek.

Az egyszerű szívű ember a jelen pillanatban igyekszik élni, hogy minden napot Isten napjaként fogadhasson.

Vajon az egyszerűség lelke nem ragyog-e föl a derűs örömben és a vidámságban egyaránt?

Az egyszerű szívű ember nem gondolja magáról, hogy egyedül mindent megért a hitből. Ezt mondja: “Amit én alig, azt mások jobban megértik és továbbsegítenek az utamon.” [6]

Aki életét leegyszerűsíti, az osztozni tud a leginkább rászorulókkal, hogy csillapítsa a szenvedést ott; ahol betegség, szegénység és éhínség van… [7]

Személyes imánk szintén egyszerű. Vagy úgy gondoljuk, hogy az imádsághoz sok szóra van szükség? [8] Nem, gyakran elég néhány, akár ügyetlen szó is, hogy mindent Isten kezébe tegyünk, félelmeinket éppúgy, mint reményeinket.

Amikor a Szentlélekre hagyatkozunk, akkor rátalálunk a nyugtalanságból a bizalomba vezető útra. [9] És ekkor így szólunk:
Szentlélek, add, hogy minden pillanatban
feléd fordulhassunk.
Oly gyakran elfelejtjük, hogy bennünk laksz,
bennünk imádkozol és bennünk szeretsz.
Jelenléted szívünkben bizalom
és állandó megbocsátás.”

Igen, a Szentlélek fényt gyújt bennünk. És bár nagyon halovány, mégis felébreszti szívünkben az Isten iránti vágyakozást. Az Isten iránti egyszerű vágyakozás pedig már imádság.

Az imádság nem távolít el a világ gondjától. Épp ellenkezőleg, semmi nem jelent nagyobb felelősséget, mint az imádság. Minél egyszerűbben és alázatosabban imádkozunk, annál inkább közelebb kerülünk ahhoz, hogy szeressünk és ezt az életünkkel fejezzük ki.

Hol találjuk az Evangélium megéléséhez nélkülözhetetlen egyszerűséget? Krisztus szavai vílágítanak rá a válaszra, amikor egy napon tanítványaihoz szól: “Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, mert ilyeneké a mennyek országa.” [10]

Ki tudná eléggé hangsúlyozni, hogy mennyi tudnak egyes gyerekek bizalmukkal továbbadni? [11]

Mi pedig így kérhetjük az Istent: ”Szerető Istenünk tégy alázatossá és ajándékozz nekünk egyszerűséget az imánkban, az emberi kapcsolatainkban és mások befogadásában…!”

Jézus Krisztus nem azért jött el a földre, hogy bárkit elítéljen, hanem hogy megnyissa a közösség útjait az emberek előtt.

Kétezer év óta, Krisztus a Szentlélek által van jelen. [12] Titokzatos jelenléte egy látható közösségben [13] válik kézzelfoghatóvá: ez a közösség nőket és férfiakat, időseket és fiatalokat gyűjt egybe, akik mind arra hivatottak, hogy közösen haladjanak és ne különüljenek el egymástól. [14]

Történelmük során azonban a keresztények sok megrázkodtatáson mentek keresztül: szakadások jöttek létre köztük, holott mindannyian ugyanarra a szerető Istenre hivatkoztak.
A közösség egységének helyreállítása ma sürgős feladat, amit nem lehet az idők végezetéig folyton csak halogatni. [15] Készek vagyunk-e mindent megtenni azért, hogy a keresztények ráébredjenek ennek fontosságára? [16]

Vannak keresztények, akik bárhol legyenek is, késlekedés nélkül, egészen alázatosan és egyszerűen már élik ezt a közösséget. [17]

Saját életükön keresztül szeretnék Krisztust jelenvalóvá tenni mások számára. Tudják, hogy az Egyház nem önmagáért, hanem a világért van, azért hogy abban a béke kovásza legyen.

„Közösség” – ez az Egyház egyik legszebb neve. Ebben a közösségen benne nincs helye az egymás közti szigornak, sokkal inkább jelen vannak a tiszta kapcsolatok, a szív jósága, az együttérzés… és kitárulhatnak a szentség kapui.

Az Evangéliumban meglepő felfedezést tehetünk: Isten nem teremt félelmet vagy aggódást, Isten csak szeretetét adhatja nekünk.

Szentlelkének jelenléte által Isten jön el, hogy átváltoztassa szívünket.

Az egyszerű imában megérezzük, hogy soha nem vagyunk egyedül: a Szentlélek megőriz minket az Istennel való közösségben, nem csak egy röpke pillanatra, hanem a véget nem érő életre.