magyar

TAIZÉ

Mi jogosít fel bennünket azt mondani, hogy Jézus „értünk” halt meg?

 

Korunk erős individualizmusa számára nehézséget okoz, ami a zsidó hagyományban és az Újszövetségben magától értetődőnek látszik. Szemben a „mindenki önmagáért” szemlélettel, minden emberre úgy tekintettek, mint aki az emberiség képviselője. Az emberiség pedig egységes valóság, nem elvontan, hanem lelki mivolta miatt. Ezt a szemléletet nehéz elképzelnünk manapság.

Mégis, van tapasztalatunk a szoros emberi szolidaritásról, a mélyen megélt közösségről, amely által átérezzük az emberiség egy mivoltát, s hogy minden egyes ember képes felmutatni ennek az emberiségnek alakját. Gondoljunk arra, hogyan hat ránk belülről, amikor arról hallunk, hogy valaki kész meghalni másvalakiért! Gondoljunk bele, hogy mily sok férfi és nő van, aki késlekedés nélkül kockára teszi önmaga életét mások megmentése érdekében, vagy egyszerűen mások szolgálatára szenteli önmaga életét! Vagy gondoljunk olyan példára, amikor valakinek szenvedése úgy hatott ránk, mintha saját szenvedésünk lenne. Ilyen helyzetekben el lehet képzelni, hogy az emberiség nem individuumok véletlenszerű egymás mellett élése, hanem olyan egység fele tart, amelyet minden egyes ember megjelenít. Ilyen értelemben beszélt Roger testvér az „emberiség családjáról”.

Ebből a szempontból maga Jézus egyedi és abszolút módon, tökéletes mértékben nevezhető Embernek, ahogyan – anélkül, hogy tudta volna – Pilátus találóan mutatott rá: „Íme az Ember!” (János 19,5). A kifejezést kétségtelenül két szinten lehet érteni: „itt van az emberetek, az a valaki, akit elém hoztatok”, és „itt van maga az Ember, aki mint olyat, a Teremtő az örökkévalóságban megalkotott, aki minden ember valós megjelenítője Isten szemében”.

Valóban nem értjük, hogy Isten, annak érdekében, hogy a lehető legközelebbi kapcsolatba lépjen az emberiséggel, miért éppen Krisztus megtestesülését és kínszenvedését választotta, hacsak nem elismerjük benne Isten Fiát, aki mindannyiunk testvéreként jött közénk. Testvérünk, és még inkább képviselőnk Isten előtt; általa majdnem személyesen jelen vagyok Isten előtt. Mondhatjuk, hogy Krisztus a mi helyünket foglalja el, hogy Isten előtt azt az emberi létet élje, ami tökéletes válasz Atyja szeretetére, és így helyettünk szembeszállt a halálnak átkával. De paradox módon, úgy lép a mi helyünkbe, hogy nem elveszi helyünket, mint inkább igazi helyünkre állít bennünket.

Emberré válása által életemet magával ragadja, hogy részem legyen földi életében, amit szabadon és engedelmesen töltött, szomorú és győzelmes keresztjében, valamint örök életében. Ily nagyszerű az ő életének ajándéka, amit a halálával szerzett meg, és ami áldássá fordul számára és a mi számunkra.

Pierre-Yves testvér

Utolsó frissítés: 2007. október 27.