magyar

TAIZÉ

Bibliai olvasmányok minden napra

 
Az alábbi bibliai idézetek Taizében hangzanak el a napközi imaóra alatt. A rövidítések a versek pontos helyét jelölik. Olykor hosszabb szakaszt adunk meg azok számára, akik a szöveget összefüggésében szeretnék olvasni.
  
2024
VA, 20 Október
Jézus ezt mondta tanítványainak: Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, s az embereken érzetetik hatalmukat. Közöttetek ne így legyen. Ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.
Mk 10,42-45
HÉ, 21 Október
URam, te mindenkin megkönyörülsz, mert mindent megtehetsz. Elnéző vagy az emberek bűnei iránt, hogy bűnbánatot tartsanak. Mert szeretsz mindent, ami van.
Bölcs 11,21-26
KE, 22 Október
Jézus mondja: Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön. A mennyben gyűjtsetek kincset. Mert ahol a kincsed, ott a szíved is.
Mt 6,19-21
SZE, 23 Október
Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével szétküldte őket. Azok elmentek s hirdették az embereknek, hogy térjenek Istenhez, sok gonosz lelket kiűztek.
Mk 6,7-13
CSÜ, 24 Október
Péter apostol írja: Krisztus Jézust az Atyaisten megdicsőítette. Ez a szózat hallatszott rá vonatkozóan a fölséges dicsőség hazájából: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.
2Pt 1,16-21
PÉ, 25 Október
Jézus ezekkel a szavakkal küldte el a tizenkettőt: Hirdessétek, hogy közel a mennyek országa. Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok.
Mt 9,36—10,8
SZO, 26 Október
A szeretetnek nem az a lényege, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte Fiát bűneinkért engesztelésül.
1Jn 4,7-11
VA, 27 Október
„Mit tegyek veled?” — kérdezte Jézus a vak embertől. „Mester, hogy lássak!” — kérte a vak. Jézus ezzel küldte el: „Menj, a hited meggyógyított.” Erre azonnal látni kezdett, és követte őt az úton.
Mk 10,46-52

Taizé - Mai bibliai olvasmány  Mai bibliai olvasmány
Taizé - Android alkalmazás  Android alkalmazás   •   iPhone app

Fájl letöltés

PDF

PDF: Vízszintes: áprilisoktóberjúnius
PDF: Álló: áprilisoktóberjúnius