Bibliai olvasmányok minden napra
Az alábbi bibliai idézetek Taizében hangzanak el a napközi imaóra alatt. A rövidítések a versek pontos helyét jelölik. Olykor hosszabb szakaszt adunk meg azok számára, akik a szöveget összefüggésében szeretnék olvasni.
2024
VA, 3 November
Jézus mindörökre üdvözítheti azokat, akik általa járulnak az Isten elé, hiszen örökké él, hogy közbenjárjon értünk.
Zsid 7,23-28
HÉ, 4 November
Jézus mondja: Adjatok és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is.
Lk 6,27-38
KE, 5 November
Jézus mondja: Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek!
Mt 7,1-5
SZE, 6 November
Keresztelő Szent János így beszélt Jézusról: Utánam jön a férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én.
Jn 1,29-34
CSÜ, 7 November
Szeressük Istent, mert ő előbb szeretett minket. Aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent sem, akit nem lát.
1Jn 4,12-21
PÉ, 8 November
Melyik isten olyan mint, te, aki elveszed a gonoszságot és megbocsájtod a vétkeket?
Mik 7,18-20
SZO, 9 November
Jézus mondja: Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, megmondtam volna. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek.
Jn 14,1-12
VA, 10 November
Jézus észrevette a szegény özvegyet, aki két fillért dobott a templom perselyébe. Erre magához intette tanítványait és így szólt hozzájuk: Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig szegénységében egész megélhetését odaadta.
Mk 12,41-44


Fájl letöltés
Vízszintes:
április •
november •
június
Álló:
április •
november •
június
/B_mot>