A más felekezetű keresztényekkel folytatott párbeszéd azt jelenti, hogy megtanulunk ellenfelekből társakká válni. A párbeszéd nem kölcsönös engedményeket jelent, mint a diplomáciában. Együtt próbáljuk meg minél teljesebben felfedezni Krisztust, valamint a világra, az egyházra és az egész emberiségre vonatkozó akaratát. Egy hagyomány sem állíthatja, hogy tökéletesen ismeri Krisztust. Amikor ezt felfedezzük, rájövünk, hogy szükségünk van egymásra ahhoz, hogy Krisztus arca a maga teljességében tündökölhessen. Egy huszadik századi teológus szerint “a kereszténység az a vallás, amelynek az ismertetőjele a ’mások nélkül nem’ gondolata”. A világnak szüksége van a keresztényekre, akik értékelni tudják az adományaikat és a közösség rendelkezésére bocsátják azokat. Ezért írta Alois testvér a következőket a Felhívás a keresztények kiengesztelődésére c. levelében írásában: „Miként válaszolhatnánk a társadalom új kihívásaira, nevezetesen az elvilágiasodásra és a kultúrák közötti megértésre, anélkül hogy egybegyűjtenénk a Szentlélek mindazon adományait, melyekben a keresztények nagy családjának összessége részesült?”
Volt idő, amikor ellentétek határoztak meg minden találkozást a különböző felekezetek között. Valójában alig létezett igazi “dialógus”; ehelyett az egymással párhuzamosan zajló monológok voltak jellemzők. Ahelyett, hogy a másik véleményében rejlő igazságot keresték volna, mindenáron az ellentétes nézet bizonyítására helyezték a hangsúlyt. Ezektől a sztereotípiáktól még ma is nehezen szabadulunk. Mindez kölcsönös elszegényedéshez vezetett. Nem csak azért, mert mások értékeit semmibe vesszük, hanem mert az a feltett szándékunk, hogy másoknak ellent mondjunk azt eredményezi, hogy a saját hagyományunkat is eltorzított módon értelmezzük.
Ha nem próbálom meg felfedezni a másikban rejlő jót, akkor nem mondhatom, hogy párbeszédet folytatok. Meg kell tanulnom odafigyelni. Nem arról van szó, hogy meg kell tagadnom az igazságot, vagy hogy mindennel egyet kell értenem. Azonban lehet, hogy el kell ismernem, hogy másképp is lehet látni problémákat, hogy más kiindulópontok és következtetések is helytállók lehetnek, vagy hogy más szavak is szolgálhatják a hitet. Minél biztosabban gyökerezem a lényegben, annál kevesebb félelemmel fogok elfogadni más nézeteket, amelyek nem veszélyeztetik a lényeget.
Ahhoz, hogy társakként tudjunk párbeszédet folytatni, meg kell tanulnunk, hogy a személyazonosságunkat ne az elszigetelődésben vagy az ellenkezésben találjuk meg, hanem a kapcsolatban és a megosztásban. Ez sokkal inkább hasonlít az élethez.